Meghívó lelkészértekezletre
2010-04-22 07:09:17Kedves Szolgatársak!
Szeretettel hívlak Benneteket áprilisi lelkészértekezletünkre, melyet 2010. április 27-én / kedden / 9 órai kezdettel tartunk Polgárdiban.
Programunk:
• Áhítat: Varga B. Árpád
• Előadás: Pünkösd homiletikuma - Steinbach József püspök
• Júniusi csendes napok programjának megbeszélése
• Esperesi beszámoló
Életetekre és szolgálatotokra Isten áldását kívánva, testvéri köszöntéssel:
Brunner Vilmos
tanulmányi ea.
Presbiteri továbbképzés délen
2010-04-21 19:33:01Találkoztak a 64-esek
Egyházmegyénk déli részének gyülekezeteiből, a 64-es főút mellől az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola dísztermében gyűltek össze a presbiterek és a gyülekezetük életében tevékenyen részt vállalók.
A nyitó áhítat a napi újszövetségi ige (Mt 5, 13-16.) alapján azokról az elvárásokról szólt, amiket mi támasztunk másokkal szemben ...
Evangélizációs esték Fehérvárcsurgón
2010-04-21 11:11:37Jézus mondta:
„Én vagyok az út, az igazság és élet, senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam."
(János evangéliuma 14:6)
MEGHÍVÓ
2010. április 27-28-29-én (kedd, szerda, csütörtök) este 6 órai kezdettel evangélizációs estéket tartunk gyülekezetünkben.
Ezeken az alkalmakon a Budapest Fasori Református Gyülekezet lelkészházaspára, Somogyi Péter és Somogyiné Ficsor ...
Gyászjelentés - elhunyt Gáty Balázs egyházmegyei lelkipásztor
2010-04-20 18:46:05"Minden gondotokat bízzátok Őrá, mert neki gondja van rátok!" (1Péter 5,7)
Isten mérhetetlen kegyelmében bízva, az örök élet reménységére tekintve, szomorú szívvel jelentjük, hogy életének 42 esztendejében tragikus hirtelenséggel elhunyt Gáty Balázs, a Veszprémi Református Egyházmegye egyházmegyei lelkipásztora. A Család kérésére temetése a legszűkebb körben, későbbi időpontban történik.
Ürlap lelkészi törzslaphoz
2010-04-19 23:10:48Tisztelettel emlékezetünk minden lelkipásztor kollegát
(rendelkezési állományú, intézeti és nyugdíjas lelkipásztorokat is) hogy a püspöki hivataltól küldött ürlapot (a törzskönyvi lap ellenőrzéséhez, korrigáláshoz) kitöltve, aláírva kell papíralapon beküldeni április 30-ig.
Képességek a sikerért 2010
2010-04-19 21:01:56Kiíró: Accenture Kft
Határidő: 2010.08.16
Érvényes: 2010.08.16
Tárgymutató: képességek fejlesztése
Pályázhat: azok az önálló jogi személyiséggel és bankszámlával rendelkező nonprofit szervezetek vehetnek részt, amelyek legalább 3 éve működnek
Pályázat önkéntesek közreműködésével végezhető szociális lakhatási fejlesztésekre
2010-04-19 21:00:51Kiíró: Habitat for Humanity
Határidő: 2010.05.20
Érvényes: 2010.05.20
Tárgymutató: szociális lakhatási fejlesztések önkéntesek közreműködésével
Pályázhat: nonprofit szervezetek, egyházak - bármely olyan szervezet, amely nonprofit módon szociális lakhatási projektet tervez 2011-ben
Paint up!
2010-04-19 20:59:11Kiíró: VisualPower Kft.
Határidő: 2010.05.21
Érvényes: 2010.05.21
Tárgymutató: épületfestő-verseny
Pályázhat: természetes és jogi személyek foglalkozástól, kortól, nemtől, állampolgárságtól és lakóhelytől függetlenül, egyénileg és/vagy csapatban pályázhatnak
Pályázat egyetemisták, főiskolások és fiatal kutatók részére
2010-04-19 20:58:19Kiíró: Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI); Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány
Határidő: 2010.05.20
Érvényes: 2010.05.20
Tárgymutató: kutatópályázat
Pályázhat: magyarországi vagy a környező országokban (Ausztria, Horvátország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna) tanuló, kutató fiatalok
NATURA 2000 természetvédő DUNA TÚRA
2010-04-19 20:57:22Kiíró: ÖKO-SPRINT Környezetvédő és Környezetépítő Kft.
Határidő: 2010.05.03
Érvényes: 2010.05.03
Tárgymutató: Duna-túra
Pályázhat: bárki
Olyan a Világ, amilyenné MI tesszük!
2010-04-19 20:56:05Kiíró: Nagy Terv Környezet- és Természetvédelmi Egyesület
Határidő: 2010.05.23
Érvényes: 2010.05.23
Tárgymutató: környezettudatosságra nevelés
Pályázhat: középiskolai tanulók
A vár - gyerekrajz pályázat
2010-04-19 20:53:40Kiíró: Kölyökvár.hu
Határidő: 2010.05.31
Érvényes: 2010.05.31
Tárgymutató: rajzpályázat gyerekeknek
Pályázhat: gyerekek
Novellaíró pályázat fiataloknak
2010-04-19 20:51:37Kiíró: Műemlékek Nemzeti Gondnoksága; Magyar Irodalmi Hagyományápolók Országos Egyesülete; Mikszáth Társaság
Határidő: 2010.09.20
Érvényes: 2010.09.20
Tárgymutató: novellaírás
Pályázhat: diák (14-18 éves) és ifjúság (19-24 éves)
Ifjúsági ForgatókönyvÍró Tábor diákoknak
2010-04-19 20:50:52Kiíró: IRKA Egyesület
Határidő: 2010.05.15
Érvényes: 2010.05.15
Tárgymutató: forgatókönyvíró tábor
Pályázhat: diákok (10-16 éves korig)
Hová tűnt az energia?
2010-04-19 20:49:19Kiíró: E.ON Hungária Zrt.
Határidő: 2010.04.30
Érvényes: 2010.04.30
Tárgymutató: alkotói pályázat 9-18 éves gyermekek számára
Pályázhat: általános iskola, szakiskola, gimnázium, szakközépiskola, alapfokú művészetoktatási intézmény, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény, diákotthon és kollégium minimum 5 - maximum 20 fős diákcsoportjai pályázhatnak két korcsoportban:
I. korcsoport: 4-8. évfolyam ...
Energiatakarékosság
2010-04-19 20:48:18Kiíró: E.ON Hungária Zrt.
Határidő: 2010.04.30
Érvényes: 2010.04.30
Tárgymutató: alkotói pályázat
Pályázhat: általános iskola, szakiskola, gimnázium, szakközépiskola, alapfokú művészetoktatási intézmény, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény, diákotthon és kollégium a következő korcsoportokban:
I. korcsoport: 1- 4. évfolyam
II. korcsoport: 5-8. évfolyam
III. korcsoport: 9-12. évfolyam
Szép szavakkal
2010-04-19 20:46:42Kiíró: Tinta Könyvkiadó
Határidő: 2010.09.30
Érvényes: 2010.09.30
Tárgymutató: verspályázat
Pályázhat: bárki
Sakura fotópályázat
2010-04-19 20:44:55Kiíró: Sakura Karate S.E.
Határidő: 2010.05.15
Érvényes: 2010.05.15
Tárgymutató: fotópályázat
Pályázhat: Pályázatunk nyitott nemtől és kortól függetlenül mindenki részére, részt vehetnek amatőr és profi fotósok is egyaránt
2025. October 22., Wednesday,
Előd
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 16809
Összesen 2009. június 2. óta : 48969352