A Mezőföldi Református Egyházmegye lelkipásztorainak „sorsdöntő” tanulmányi napjai a Siloám Missziói Otthonban

A hittantanárok jól felkészült szolgálata és a hittanos játékok után az ítéletről és ébredésről szóló áhítat következett. Majd rátértünk az „Érintés" nevű sorsdöntő párbeszédet szorgalmazó zöld füzet tartalmi ismertetésére, amit az Egyházi Jövőkép Bizottság dolgozott ki. 

 A füzet tartalmi ismertetése után az értelmezés gondjaival küszködtünk, mert az értelmezés során mindenki másként hangsúlyozott és másként értelmezte a három részre osztott feladatot. (Első találkozás: a világ, második találkozás: az evangélium, harmadik találkozás pedig a cél és az eredmény felé kell vezessen! Aki elakad az elsőknél, hogyan jut el az eredményig?) Jellemző, hogy az első két rész ismertetése során is nehezen jutottunk a harmadik részhez (lásd 10/2 oldalon a „legszebb reményeket, ahová 5 év múlva" kell eljutnunk)! Egyeseknek az imádság és a bibliaóra szavak ismerős jelentéssel bírtak. De itt, a zöld füzet esetében többről van szó. De miről is szól a füzet?

Mert szerintem a lényeg a harmadik részben van, amikor rátérünk a konkrét gyülekezeti jövő és eredmény kérdésére: hogyan szabadulunk meg az eddigi eredménytelen praxistól és készülünk fel a jövőnkre, amit legalább 5 éves távlatban kell látnunk? Abban megegyeztünk, hogy nem az utcán kell megkérdezni az emberektől, az un. „vadidegenektől", hogy nekünk mi a feladatunk (persze őket is meg kell szólítani, de nem mindegy, a hogyan kérdése sem)! Sem azt a kérdést nem érdemes hosszú kérdőíveken firtatni, hogy mit nem tud a katolikus többségű dunántúli lakosság a református egyházról. (Felemlegettük a boltost és a kérdését a lelkésztovábbképzésen elhangzott példából, és azt a kérdést, amit tőlünk is kérdeznek, főleg hétköznapi alkalmainkat előkészítő harangozás után, hogy „miért harangoz az egyház, talán meghalt valaki?") Mert a hosszú kérdőíveket nem töltik ki a „vadidegenek", arra „nincs idejük". Ez a megközelítés is zsákutcába vezethet. Hát akkor mi a lényeg? Mire figyeljünk, ha az amúgy is nehéz „jövőképről" még a legfelkészültebbek is azt válaszolják, hogy „azt se tudom, hogy mi lesz holnap, nemhogy 5 év múlva"? Hát igen. Mégis az imádságban és Isten akarata szerint megtusakodott konkrét jövőnk szolgálatáról van szó! Ide kellene eljutni, egészen célratörő és egyszerű bibliai megközelítéssel (pl. az elvérzett életünket meggyógyíthatja, és jövőnket Jézus hozhatja el számunkra, akinek az érintésétől meggyógyulhatunk, mint a vérfolyásos asszony, Márk 5, 25-34). Hitünk szerint ezzel többre megyünk, ha a Szentlélek vezet és átveszi a hatalmat. És Ő vezet és kérdez (ez egy aktuális, pünkösdben gyökerező megközelítés, mert az igehirdetés után megkérdezték az igehirdetés hallgatói is: „mit cselekedjünk?" ApCsel 2, 37) Pl. ismerem-e, hogy Krisztus mit tett érettem? Ismerem-e Isten ajándékait, amelyeket itt és most kategóriájában nekünk is ad az Úr? Megértettem-e Isten örömüzenetét? Vettem-e Isten erejét, vezetését, bölcsességét, mert az emberi erőkkel nem jutok egyedül előre? Élek-e Krisztus áldásaival? Megerősíthet-e a Szentlélek és az imádság a szolgálatban? Mi a célja az Úrnak az életemmel? Hogyan valósíthatom meg ezt a célt a konkrét gyülekezeti helyzetben Isten dicsőségére és a gyülekezet javára? Másik égető kérdésünk, amire válaszolni kell, mielőtt a jövőre készülhetünk a következő: milyen elmaradásokat kell felszámolnunk az előttünk levő szolgálati ciklusban? Ez egészen konkrét kérdés a presbiteri ülésen is, vagy más gyülekezeti körben, akárcsak a következő: ha az elmaradásokat sikerült felszámolni, honnan vehetünk erőt, segítséget, hogy felkészüljünk a jövő kihívásaira? Vagy egyszerűen miből lesz jövőnk, mit cselekedjünk, hogy legyen (egyéni, vagy gyülekezeti) jövőnk? Belátjuk-e, hogy a kettő csak együtt valósulhat meg? Mert ha nem tudunk felkészülni a jövőre, akkor a nehéz időkben a megtorpanások és felkészületlenségek nehézségeit nem tudjuk „ad-hoc" módra felszámolni, hanem egyszerre „nyakunkba ömlenek a feladatok" és a tehetetlenség érzete hatalmasodhat el. A legnagyobb gondunk abból eredhet, hogy azok a több évtizeden keresztül nevelt generációk, akiket úgy neveltek, hogy „tégy amit akarsz", „cselekedj kedved szerint", az nem ismeri azt a hitbeli fontos kérdést sem, hogy „mi az Isten akarata a te életedre nézve?". Mert őt nem arra nevelték, hogy „ne a világ után menj, hanem cselekedd az Úr akaratát, mert az a legjobb a számodra", hanem arra, hogy kerüld az egyházat, ne higgy, se Krisztusnak, se a lelkipásztornak, se a Bibliának! Példákat is hallottunk, hogy egyik lakos azzal kereste meg a lelkipásztort, hogy ő 4 évig kutatta a Biblia tartalmát és szerinte nincs igaza a Bibliának, ezért fizessenek neki, hogy ő ne tárja fel a kutatásainak „eredményeit", stb. Tehát, ilyen nehézségek között reméljük, hogy maga Krisztus érinti meg és szólítja meg az igéjén keresztül a híveit, hogy felkészítse őket a jövőre és a jövő gyülekezeti életére, mert csak teljesen tudatos döntéssel, szolgálattal és felkészüléssel lehetünk a Krisztus szolgálatára. A jövőnket és az eredményeket illetően, ha sikerülne visszajutni oda, ahol nem is olyan régen voltak az átlaggyülekezetek is, amikor volt gyülekezeti és szolgálati struktúra, akkor ez számunkra már jelentős eredményt jelentene: pl. voltak idők, amikor nemcsak egy lelkipásztor szolgált a gyülekezetben, hanem a hittantanár is, aki tanította a gyülekezet gyermekeit. Ezen kívül volt egy énekvezére is a gyülekezetnek, aki dalkört, vagy dalárdát vezetett. Volt egy alapítvány vagy más csoportszervező testvér, nőszövetség, „népművelődési kör", IKE, ifjúsági kör, egyházfi, iskolatámogató, missziói vagy látogató csoport, akik segítettek a gyülekezeti élet fenntartásában és fejlesztésében. Ma pedig sok gyülekezeti lelkipásztor azzal küszködik, hogy egyedül nem tud mindenki helyett szolgálni. Nem is lehet. Mert az egész gyülekezet számára adta Jézus a missziói parancsot, akárcsak a neki való szolgálat nagy kiváltságát is.

Másnap Dr. Balla Péter rektor úr szolgálata is megerősített az ige iránti hűségben. Az előadás „hermeneutikai kulcsokat" adott a Szentírás olvasásához és a kiegyensúlyozott teológiai látáshoz. Köszönjük a szépen előkészített jó programot és a lehetőséget, hogy épülhettünk, fejlődhettünk és jelen lehettünk.

 A szerző lelkipásztor Sárkeresztes-Moha társegyházközség

Forrás: Mezőföldi Református Egyházmegye honlapja