Az imádság hatalma a családosok körében

Adminisztrátor, 2010-01-29 07:27:41

Az imádság elemi és csodás erő. Ebben az erőtérben működik a győzedelmes és köztünk élő Jézus Krisztus. Szívet és hitet erősítő közösségélményben volt részünk vasárnap, január 24-én, amikor az élő igét hallgattuk és együtt imádkoztunk azokkal, akik egy szívvel-lélekkel járultak Isten színe elé, hogy nagyobb bátorsággal szólhassuk az igét azokon a területeken, ahová Jézus Krisztus minket szolgálatba küld.

Öröm volt hallgatni Sárkeresztesen a csőszi és a soponyai családosok körének szép tanúságtételeit, amikor Jézus Krisztus szíveket és családokat megújító, élő hatalmáról vallottak, mert megismerték az imádságban és a közösségben Jézus Krisztus hatalmát.

Mióta ezt a fiatal családosok is az Ige és a Szentlélek által megtapasztalták, nincs szükségük sem nyugtatókra, sem más pótszerekre, sem függőségre, sem más gazdagságra. Jézus Krisztus Lélekben és imádságban megmutatkozó hatalma ma is csodákat tesz, még a legreménytelenebb helyzetben is. Jó volt épülni az elemi erővel elhangzó hitvallásos és őszinte gondolatok ereje által. Megértettük, hogy a szívekben ott van a szeretetéhség, a kiteljesedett élet utáni elemi vágy, mégis csak akkor derülnek fel a szívek és akkor teljesül ki a családi és közösségi életünk, ha szívünk Jézus Krisztusé, ha Ő az Úr életünkben. Ezt átélni életünk legnagyobb forradalma, öröme és soha el nem múló boldogsága. Jézus Krisztus megismerhető lett a napi ige vezetése által is, vallják ezt azok a szívek, akik új életet nyertek, akik átélték Jézus Krisztus boldogító, megszabadító hatalmát. Azóta öröm lett számukra a családi élet is. Új szívvel visszanyerték egymást és családi boldogságukat is. Mi sem mutatja jobban a szemlélet- és hangulatváltást, mint az igére figyelő, de kacagó és hancúrozó gyerekzsivaj, amely azt is eszünkbe juttatja, hogy ők nemcsak vállalták az életet, hanem áldásokkal együtt meg is nyerték azt.

 

Jakab Sándor

lelkipásztor

Sárkeresztes-Moha

 

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/sarkeresztes/hir/mutat/1041/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4835
Összesen 2009. június 2. óta : 40175132