Presbiteri továbbképzés Soponyán

Adminisztrátor, 2010-02-04 07:50:01

Idén, 2010. január 31-én, Soponya adott otthont a tervezett öt presbiteri továbbképzési alkalomból az elsőnek. Jómagam, lévén soponyai és presbiter is egy személyben, meglehetősen izgultam, hogyan sikerül majd helytállnunk a szervezés, lebonyolítás és általában a vendéglátás körül esetlegesen felmerülő teendők lebírásában.

Mint utóbb kiderült, felesleges volt minden aggodalom. Szent Ágoston azt mondja: „Aki sokat aggodalmaskodik, az kétségbeesik." Nos, mennyivel megnyugtatóbb a „Mindenre van erőm a Krisztusban." igébe kapaszkodni. Az alkalom témája az volt, hogy mi ugyan tökéletesen tudjuk mi is tartozik egy presbiter feladatai, kötelességei közé, alkalmasint nagyon szép, kegyes vagy rosszabb esetben kegyeskedő, barokkos körmondatokban el is tudjuk mondani, de a gyakorlatban sajnos ebből semmi, vagy csak nagyon kevés valósul meg. Az előadások erre az alapvető hibára ébresztettek bennünket és talán többet tettek ennél... A konferenciát Vass Edit Szeréna lelkipásztor nyitotta meg, aki végig kiváló házigazdának bizonyult. Gondolatébresztő áhítatát két előadás követte. Az elsőt Pintérné Koczó Zsófia szabadbattyáni nagytiszteletű asszony tolmácsolásában hallhattuk, igazán lebilincselő és új ismeretekkel gazdagító formában az Újszövetségről, annak kialakulásáról, történelméről. Olyan összefüggéseket világítva meg, melyek szervesen kapcsolódtak az alkalom vezérfonalához és az utána következő előadáshoz is. A második tanítást Vajzerné Molnár Erzsébet csőszi presbiter testvérünk közvetítette, aki nem csak presbiter, hanem kiváló ifjúsági vezető egyben és nála realizálódik a mára már banális közhellyé kopott mondás, miszerint a tettek beszélnek. Ő konkrétan fogalmazott ilyen jellegű fogyatékosságainkkal kapcsolatban és folyamatosan buzdított bennünket, hogy semmiképpen ne a csüggedés és a tétlenség legyen védjegyünk, hanem igen is szemünket fölemelve „úgy fussunk, mint aki előtt tiszta a cél".

Mindkét előadás között kiscsoportos beszélgetések keretein belül „rágtuk át" a hallottakat, és a csoportvezető lelkészek és az arra kijelölt presbiter munkatársak igyekeztek családias, meghitt beszélgetéseket generálni, melyek nem egyedül az említett témával kapcsolatos bejegyzések maradtak emlékezetünk vendégkönyvében, hanem okos javaslatok, kezdeményezések is felvetésre kerültek és reménység szerint nem merülnek el a feledés homályában, hanem okulva hibáinkból, a jövőre nézve kamatoztatni tudjuk majd azokat. Négy csoporton belül értelmeztük a friss információkat és igazán építő volt az együtt töltött idő, mivel sok gyülekezetből érkeztünk és ez lehetőséget adott arra, hogy különböző aspektusokból vizsgáljuk a sokszor nagyon is azonos problémákat. Az első csoportot Pintérné Koczó Zsófia szabadbattyáni lelkész asszony vezette, Vajzerné Molnár Erzsébet csőszi presbiter segítségével. A második csoportvezető Polgár Tibor sáregresi nagytiszteletű úr koordinálta a következő csoportot, Viczko István csőszi presbiterrel karöltve. A harmadikként Nemes Gyula nagytiszteletű úr Kálozról, Szakal Gyula szintén csőszi presbiter testvérrel kiegészülve alkottak egy csapatot, és végül, de nem utolsó sorban Borsos Teréz nagytiszteletű asszony Bánáti Tiborné soponyai presbiter segítségével összegezték benyomásaikat.

Keserű tapasztalat, hogy amennyire trend és sikk volt a kilencvenes években a hit gyakorlása és a templomba járás, mára sajnos annyira népszerűtlen lett a vallás, hogy a kvarterner szektor szinte jobban profitál ebből az eladható termékből, mint azok, akiknek igazán szükségük lenne rá. Lásd; Télapó, Mikulás, Advent-(i koszorú és köré kiépült lakáskultúra) Jézuska, és schluss poen-ként Hópihe ünnep (!!!). Viszont feleslegesen ámítjuk magunkat olyan sekélyes illúziókkal, hogy a világ torzult körülöttünk, mi pedig állhatatosan tartottuk magunkat a „zsinórmértékhez". A kérdés végig az volt, hova tovább most is az, mivel semmi nem változott, hogy „én" mit tehetek. Nos, a konkrét válasznak nem vagyok birtokában, de azt biztosan tudom, hogy minden tett jobb ennél a belenyugvó közönynél. Erősen remélem, hogy sokan távoztak a szívükben konkrét elhatározással a változást illetően, vagy legalább egy presszióval, egy érzéssel, amit egy óhaj testesít meg a legjobban, egy vágyódás a pozitív változás felé, melyben kifejezésre jut a lelki diszkonfort érzet és egy emberként kérhetjük:

„ISTEN ÉLŐ LELKE, JÖJJ, ÁLDVA SZÁLLJ LE RÁM..."

Bánáti Tiborné, Soponya