A Tatai Református Egyházmegye hittanversenyéről

Titokban hallottam, hogy Barta Zsolt sóhajt otthon, végre vége a szervezésnek. Végre hazajött az asszony a „másfél hónapos útjáról". Barta Lívia, Csákainé Szabó Natália, Gerecsei Judit és ezen oknál fogva elválaszthatatlan Zsolt férje is részese volt a munkának, mint ahogy Molnár Varga Péter és felesége Szilvia.

Ez a tartalmi rész volt. A mocsai asszonyok, gyülekezeti tagok a keretet igyekeztek összehozni. Az óvodai dolgozók főzték az ebédet. Az Önkormányzat és Arany János Iskola is jó partnernek bizonyultak.  Marschall Ferenc  polgármester úr, Vadász Attiláné igazgatónő teljes támogatásukról biztosítottak. A pedagógusok, nagyobbrészt gyülekezeti tagjaink, és mondhatom szimpatizánsok is, nagyszerűen kezelték a gyerekhadat és feladatokat. Lelkészkollégák, gyülekezeti tagok, szülők vezették a kiscsoportos munkát, és bátorítottak, biztattak mindenkit. Nagyon komoly szakmai tartalommal, mégis játékos, élmény dús találkozó volt. Mint említettük az elején, ez nem is hittanverseny, mint inkább közös utunk a Jézus Krisztussal.

„Eső, hó, köd egész napra." Ezt ígérte a meteorológiai szolgálat. Estig gyönyörű napsütés és szélcsendes idő.

„14 gyülekezetből, 65 csapat jött el, összesen 236 gyerek versenyzett."(Molnár varga Péter) Persze a regisztráció után haját tépve, laptopját szó szerint darabra törve mondta, most pár percig nem akarok gyereket látni. Mondjuk ez a kívánsága nem teljesült.

„Kedves Lívia! Mindenképpen még ma jelezni akartam neked, hogy a hittanverseny SZUPER volt. Már tegnap láttam a feladatok leírásában, hogy ez más lesz, és ma ez be is igazolódott. Egész hazaúton a buszban, csillogó szemmel, lelkesen mesélték csodás élményeiket a gyerekeim. ... Ezentúl csakis így szeretnénk versenyezni. KÖSZÖNJÜK!!!!!!!" Gabi (Ágostonné Apáti) Esztergom

„A SZÍVEMBEN HÁLA DALOL"... avagy nyílt köszönőlevél az egyházmegyei hittanverseny szervezőinek, lebonyolítóinak, házigazdáinak, résztvevőinek

A mai napon, Mocsán megrendezett hittanversenyről hazaérkezve, a napot átgondolva ez a réges-régi ifjúsági ének jutott eszembe, s rá is kerestem a neten, a teljes szövege így van: „Szívemben hála, hála, hála,hála az én szívemben,az én szívemben ,az én szívem Szívemben hála, hála hála ,... Szívemben hála béke öröm dalol az én szívemben"

Apró gondolattöredékek...

Versenyfelhívás, gyermekek megszólítása, a rá adott pozitív válaszok, a felkészülés, az órákon való átbeszélgetés, a szülői elengedések (adott esetbe az „ismeretlenbe", esetleg program átalakítások, autó felajánlás hittanosaink és szüleik részéről. Mindezekért valóban: hála!

Aztán a szervezők részéről érkező levelek: érezhető mögöttük a sok és alapos munka, egy egész csapat tevékenysége! Lívia, Péter, Dávid és a többiek! Mindezekért valóban: hála!

Aztán a mai elindulásunk: 15 versenyzőből végül 12 indult útnak. Nekem a 2 legkisebb jutott, akik önhibájukon kívül ketten maradtak a négyfős csapatból. Hallom a halk beszélgetést: imádkozzunk, hogy sikerüljön minden. De mit? Amit a hittanóra végén, s hallom: szép hangosan, aztán a visszapillantóban látom: összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, mondják a Miatyánkot, aztán a hittan óra elei imát: Református magyar vagyok! Aztán még arról beszélgetnek: ők mikor szoktak imádkozni. Én teljesen meghatódom. Aztán következnek az énekek, karácsonyiak, énekkarosok. Mindezekért valóban: hála!

Aztán megérkezünk, regisztrálás, a vendéglátók kedvessége, derűje, senki nem kapkod, nem ideges, 300 ember navigálása olajozottan, kedvesen, derűsen, szelíd szóval. Mindezekért valóban: hála!

Megkezdődik a templomban a nyitó áhítat. Sok zene és ének gitár kísérettel, a törékeny rédei lelkésznő, Barta Lívia szelíd, de határozott vezetésével. Minden a gondos felkészülést mutatja, a gitáros csapat, a kivetített, igényesen képekkel ellátott szövegek, majd az áhítat következik. Az etei lelkész, Bátky Dávid, mint méltóságokat, a királyi család tagjait köszönti a megjelenteket. A hívó kérdése: ki szeretne királyfi vagy hercegnő lenni?  Aztán alaposan körbejárva lesz világossá kicsi és nagy előtt, hogy a Királyok Királya országának lakói vagyunk, az Ő szeretett vendégei! Mindezekért valóban: hála! Az Ígéret Adójának és a ma megjelenítőinek is!

Aztán folytatódik az alkalom a „versennyel" a helyi szép modern iskolában, aminek egyébként 160 diákja van. Most hosszú, kígyózó sorban vonul a segítőkkel 300 főre duzzadt csapat a kis falu járdáin. Minden olajozottan, jól szervezetten (nem is értem, milyen bakikért kértek bocsánatot a szervezők), kétszer 5 csoportban s a versenyzők felének pedig tesztírással.

A gyülekezet tagjai, az iskola vezetői, tanárai, akik maguknak érezték, azok mind jelen vannak, egy hatalmas, kedves segítő csapat. Irányítanak, szerveznek, vezetnek, egyszerűen: vannak, kedvesen, mosolygósan rendelkezésre állnak. Közben a házigazda lelkész és felesége szeme mindenen, de persze zajlik a mindennapi élet, egy kis csőtörés, idegesség, rohangálás...

Majd következik az ebéd, gyönyörűen megterítve, az óvoda vállalta be a főzést, először a helyi viszonyokhoz mérten elszörnyülködve a 40 kg tarhonyán...s a gyülekezet tagjai sok-sok süteménnyel járultak hozzá. Előtte utána még a kézműves-foglalkozás és az udvari játék is belefért! Sok-sok látható és láthatatlan segítő kéz! Mindezekért valóban: hála!

Aztán  a zárás a templomban, énekek, eredményhirdetés, az őszinte izgalom és öröm megnyilvánulásai, majd a kijáratnál emlékek és ajándékok sora minden résztvevőnek! Mindez derűsen és mosolyogva! Mindezekért valóban: hála!

Aztán az utazás hazafelé. Már a 3 legkisebb ül hátul és szinte hazáig énekelnek, a kapott éneklapot végig. Persze modern apróságok, felveszik a telefonjukra, visszahallgatják... egyre fáradtabbak. Megbeszélik, aludni fognak. Pár perc múlva szól az énekük! Mindezekért valóban: hála!

Szóval: „A SZÍVEMBEN HÁLA DALOL"... Csak most belém nyilall: kinek is mondjak köszönetet? Kik is a szervezők? Hisz még a csapat tagjait sem tudom. A mocsai gyülekezetnek? A házigazdának, a szorgos asszonykezeknek? Az egyházmegyének, aki a költségekhez hozzájárul? A szülőknek, gyermekeknek?

Nevesíteni most nem tudom hálám (nyilván majd lesznek statisztikák, eredménylisták, stb.), marad a szívemben a hála a Kegyelmes Istennek!                                                   Pungurné Császár Judit   Dorog

„Öröm volt látni, hogy a csoportos munkában a nagyobbak segítik a kisebbeket. Utána ugyanezt tapasztaltam az ebédlőben is. Jó lelkisége volt az alkalomnak. Szabadon lehetett hagyni őket, mert egymásra is figyeltek." Hetyei Mónika Komárom

Látszólag hittanversenyen, de valójában Krisztus útján jártunk valamennyien. Isten áldása volt rajtunk. De nagyon vágytunk rá. El tudtuk fogadni. Csoda történt.

A Hittanverseny fényképeit ide kattintva tekintheti meg, az eredményeket itt olvashatja el.

Szerkesztgette: Soós Szilárd, Mocsa 

A képeket készítette Jakab István tarjáni lelkipásztor

Forrás: Tatai Református Egyházmegye honlapja