Az áthallások mesterműve

(Nemcsak) születésnapi gondolatok Ambrus Lajos Eldorádó című regénye kapcsán

Egyházashetyén, a Berzsenyi-napon többedmagunkkal üldögéltünk Ambrus Lajos hamisítatlanul dunántúli házának alacsony, apróablakos első szobájában. A férfiak bort ízlelgettek, köztük két környékbeli szőlősgazda, s az idősebb közülük azt találta mondani az írónak: „Most már te is egészen olyan lettél, mint mi.”

Meghökkent mosollyal adott igazat Ambrus Lajos, de bennünk azonnal megfogalmazódott, hogy a szőlő-, a bor-, a kemenesaljai táj szeretetén túl mekkora teremtő erő, és mekkora enciklopédikus tudás teszi mindig is mássá, nagyobbá az írót. Pedig akkor még nem is olvastam az Eldorádót, azt a regényt, ami a nyolcvanas években született, de csak 1988-ban jelenhetett meg, s amely elhallgatva, antikváriumokban is hozzáférhetetlenül nyugodott több mint húsz évet. Tavaly nyáron újra megjelent, immár méltó formában, s azonnal megrendítette az eddig oly biztosként hangoztatott irodalmi „kánon” erődítményét. Itt van egy regény, amely húsz év múltán is felborzolja a kritikusi kedélyeket, modern technikai megoldásokkal él, eszméletlen nyelvi teremtésben tobzódik, s ma is éppannyira üt, mint a rendszerváltás előtt. Pedig Ambrus Lajos nem volt a honi kánongyártók kegyeltje, most mégis felfedezik, és meghajolnak előtte.
Az Eldorádó története az áthallások bravúrja: szálanként felfejtve ismerjük meg egy család tragédiáját az 1849-es szabadságharc közben és a megtorlás alatt, illetve 1862-ben, a Bach-korszak rendőrhatalmi állapotai között. A régiséget sugalló stilizált nyelv mögül kivigyorog a 20. századi magyar történelem: a revolutio, amely fájdalmaiban 1956-ot idézi, az egyetemisták tiltott szervezkedéseiben, az őket megfigyelés és állandó regulázások alatt tartó egyetemi vezetőségben pedig a kádárizmus eszközeire ismerhetünk rá. Sallangmentesen, minden hamis pátosz nélkül meséli el Ambrus Lajos a Gyulay család történetét, az anya, a túlbuzgó, lelkes honleány meggyalázásának, és őrületbe kergetésének, valamint az apa, a széchenyiánus elveket valló, de a haza nagyjában alapjaiban megcsalatkozó Gyulay Domokos tragédiáját, aki teátrálisan egy ágyúval vet véget életének. A nagyapa a régi rendszer híveként, aulikus császárságkövetőként unokáját teljes történelmi tudathasadásra ítéli, de az, egyetemistaként maga fejti fel a múlt szövedékét.

Jakab-Köves Gyopárka írását teljes terjedelmében a Dunántúli Református Közélet blogon, honlapunk publicisztika rovatában olvashatják el.

Kapcsolódó link:http://refkozelet.blogspot.com/2010/02/az-athallasok-mestermuve-nemcsak.html