"Van remény, Isten jó" - véget ért a gondnoki konferencia.

Adminisztrátor, 2010-03-16 08:02:10

Az utolsó "turnus" is hazaérkezett Balatonfüredről a gondnoki konferenciáról. A "telt házas" rendezvény utolsó szombatján Kósa István szanki lelkipásztor tartott előadást a szórványhelyzetről. Kiemelte, hogy Magyarország "szórványország". Beszélt a régi szép időkről és a szomorú jelenről, a zsugorodó gyülekezetekről.

Őszintén szólt az esetek nagy százalékában nem ideális körülményekről, a belső szervezeti és lelki, emberi gondokról egyaránt. De ezek mellett találkozunk gyülekezeti "feltámadásokkal", lehetőségként említette a "rejtett tartalékokat", a körzeti összefogásban rejlő erőt, az indirekt missziói munkát. Előadását azzal fejezte be, hogy van remény, Isten jóságában mindig bízhatunk.


A gyülekezeti beszámolóban megjelent a "kettős érzés". Hallottunk fogyó gyülekezetekről, de ugyanakkor nagyon lelkesítő, bátorító beszámolók is elhangoztak.


Délután Dr. Huszár Pál tartott előadást a választások kapcsán, majd az egyházkerület vezetősége számolt be az elmúlt évi munkáról. A beszámolót fórum beszélgetés követte. Ez utóbbi programokról a következő napokban videó összefoglalót láthatnak.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 924
Összesen 2009. június 2. óta : 40187160