Hulladékgyűjtő akciót szerveztek a pápai refisek
, 2014-10-13 04:00:00A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája idén is csatlakozott a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű önkéntes akcióhoz - a Pápa-Ma portál beszámolója.
Az akciónak elsődleges célja, hogy a fiatalok közhasznú tevékenységének széleskörű nyilvánosságot biztosítson, láthatóvá tegye az ifjúsági közösségekben folyó önkéntes munkát, növelje annak elismertségét és népszerűségét, valamint rámutasson, mire képesek a fiatalok, ha összefognak.
A refis diákok péntek délután 14 és 16 óra között a Várkert területén gyűjtöttek szemetet. A tíz fiatal örömmel vett részt a programon, hiszen mindannyian fontosnak tartják, hogy tegyenek környezetükért.
Tóth Cseperke, a Pápai Református Teológiai Akadémia Hallgatói Önkormányzatának elnöke, a csapat vezetője elmondta, a refisek már nem első alkalommal vesznek részt ezen a programon, melynek az önkéntesség népszerűsítése a célja.
Móricz Katinka 9. osztályos diáklány hozzáfűzte, a társaság, a közösség miatt választotta ezt az önkéntes tevékenységet, valamint azért, mert szeretne környezetéért tenni.
Szerző: Babos Petra
Forrás: www.papa-ma.hu
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. September 27., Friday,
Adalbert
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 469
Összesen 2009. június 2. óta : 42652894