A reformáció a jövőbe vezető úton szólít meg
, 2015-10-20 16:58:53Az "Október a Reformáció Hónapja" rendezvénysorozat keretén belül, október 18-án Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban reformációi gálaest volt - a Reformatus.hu portál beszámolója.
„Taníts engem helyes értelemre és ismeretre" – a 119. zsoltár 66. versét idézve kezdte köszöntőjét Steinbach József püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke október 18-án Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott reformációi gálaesten.
A legfontosabb ismeret, amiből minden egyéb ismeret fakad, az élő, egyetlen Isten ismerete, és a Krisztus ismerete, akiben megmutatta magát, közel jött hozzánk és megváltott bennünket. Amiből következik az örömhír és az Ige ismerete, mert mindezek dokumentuma, forrása a Biblia, benne Isten Igéjével – emelte ki Steinbach József.
A zsoltárossal együtt kérte, hogy eleven legyen bennünk ez az ismeret, azaz jussunk el a felismeréshez is. „Amíg Jézus Krisztus ügye csak ismeret, addig én vagyok az alany, és Krisztus az ismeret tárgya, de ha eljutunk a felismerésig, akkor a Megváltó lesz a cselekvő alany, és mi leszünk a tárgy, akinek egyéni, gyülekezeti, közösségi, egyházi, nemzeti életét kézbe veszi." Ha idáig eljutunk, akkor egyértelművé válik, hogyan kell szolgálnunk, és hogyan kell viszonyulni másokhoz – tette hozzá a dunántúli református püspök.
„Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában" – Jakab leveléből vett idézettel (Jak 2, 17) kezdte előadását Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a 2017-es évre előretekintve hangsúlyozta: a reformáció félezer éves történelmét akkor ünnepeljük majd méltó módon, ha nemcsak felidézzük, és magunkénak érezzük a protestáns szellem cselekvő erejét, hanem, értékeikre építve alakítjuk világunkat.
A teljes beszámolót a www.reformatus.hu oldalon olvashatja el
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. December 22., Sunday,
Zénó
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 4976
Összesen 2009. június 2. óta : 44164811