Gulyás Lajos emlékezete

A Magyarországi Református Egyház Zsinata az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára emlékezve ünnepi ülést tartott. Megemlékeztek Gyulyás Lajosról, a dunántúli Levél lelkipásztoráról, aki a kádári megtorló gépezet egyetlen olyan egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki, pedig a törvényes rend pártján állt. A Zsinat ülésén elhangzott előadást a tovább mögött olvashatják.

Főtiszteletű Zsinat! Kedves Gulyás család! Kedves Emlékezők!

 Ezen ünnepi alkalommal Gulyás Lajos levéli református lelkipásztorra is emlékezünk. Nemcsak a magyarországi református lelkészi karból, de a többi felekezetből is ő volt a kádári megtorló gépezet egyetlen olyan határainkon belüli egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki. Erdélyben és Kárpátalján is áldozatokat követelt 1956. Miért pont Gulyást végezték ki? – tehetjük fel a kérdést. Hiszen a törvényes rend pártján állt, elutasítva az önbíráskodást. A mosonmagyaróvári sortűz után megmentett egy határőrtisztet, máskülönben a feldühödött tömeg meglincselte volna az államvédelmi hadnagyot. Ez a bíróságon nem számított! A szovjet vezetés által kinevezett Kádár-kormány célja az „ellenforradalom” mítoszának megteremtése volt. Ehhez Gulyás Lajosra is szükségük volt! Hogy példát statuáljanak! A Nagy Imre-per vidéki főpróbájaként értelmezhető győri perben, a Földes Gábor és társai ellen folytatott eljárás során, az „egyházi reakciós” szerepét osztották rá. Így az ügyében született kegyelmi kérvények mit sem számítottak.

Honnan indult Gulyás Lajos? Egy 25 hold földön gazdálkodó református család második gyermekeként született Esztergom vármegye Kisújfalu községében, 1918. február 4-én. A trianoni békeszerződés értelmében szülőfaluja Csehszlovákiához került. Egyetlen fiúgyermekként a gazdaságban lett volna a helye, szülei azonban a tanító biztatására beíratták az érsekújvári reálgimnázium magyar osztályába. A református lelkészi hivatásra először Losoncon, majd annak az első bécsi döntés következtében történő visszacsatolása után Pápán készült. A teológián fontos volt számára a lelki közösség. A teológustársaival közösen tartott bibliaórák sokat jelentettek neki.

Segédlelkészként szülőföldjén kezdte szolgálatát. Már feleségével, Puskás Gabriella tanítónővel együtt érkezett következő állomáshelyére, a Zala vármegyei Balatonszepezdre. Itt érte a háború is. Gulyás elutasította a totalitárius diktatúrákat, ezért egyértelmű volt számára, hogy Magyarország 1944. március 19-i német megszállását követően részt kell vállalnia a fegyveres ellenállásban és az embermentés szolgálatában. A nyilas puccs után, mint „államfelforgató angolbarát kommunistát” rövid időre letartóztatták. Bajcsy-Zsilinszky Endrével is levelezett. A háborút követően egyenes út vezetett a Független Kisgazdapártba, amely az 1945-ös választásokon elnyerte a szavazatok túlnyomó többségét. Lelkészi szolgálata mellett a demokratikus átalakulás reményében politikai pályára lépett. Miért politizált Gulyás? Felelősséget érzett nemzete sorsáért, és tenni is akart érte! Személyes jó barátja, B. Szabó István, a Nagy Ferenc-kormány államminisztere egyik levelében ezt írta neki: „valahányszor levelet kapok Tőled, abból kiérzik a Te törhetetlen, habár sokszor fájdalmakkal teli és törhetetlen hited a magyarság ügyének jobbra fordulásában. Különben nem lehetnél képes arra a munkára, amit oly önzetlenül végzel a nemzet érdekében.”

Főtiszteletű Zsinat! Kedves Gulyás család! Kedves Emlékezők!

Mindannyian tudjuk, hogy egy autonóm ember minden totalitárius diktatúrának ellensége. Nem volt ez alól kivétel Gulyás Lajos sem. Írásaiból és beszédeiből egy olyan személyiség körvonalazódik, aki véleményéért nyíltan kiállt, bátor és kemény emberként viselkedett. „…az ellenem elkövetett méltánytalanságokból regényre is telnék…” – írta egyszer Bereczky Albert püspöknek. Bár a háborút követő években kialakuló rendszer látszólag demokratikus volt, de a Magyar Kommunista Párt hatalomátvételének előkészítése egyre erőszakosabban folyt. 1945 nyarán beidézte Gulyást a zalaegerszegi népbíróság, majd ügyét másod fokon a Népbíróságok Országos Tanácsa tisztázta. 1947-ben a zalai kommunisták megvádolták, hogy ő is a köztársaság ellen „összeesküvők” közé tartozik. Az ún. „köztársaság-ellenes összeesküvés” ügye ekkor a Kisgazdapárt szétdarabolásának egyik csúcspontját jelentette. Gulyás cikkében határozottan visszautasította a korabeli kommunista retorika megszokott vádjait, amivel őt „fasisztának”, a „nép ellenségének”, illetve „demokráciaellenesnek” bélyegezték. 1947 nyarán, a „kékcédulásként” elhíresült, elcsalt országgyűlési választások kampányában nyíltan szembement a „marxi szocializmussal”. Gulyás előkelő helyen, Zala vármegye választási listáján negyedikként szerepelt, de a parlamentbe való behívására nem került sor. Országgyűlési pótképviselő lett.

A család közel hat év után elköltözött Balatonszepezdről. Győry Elemér dunántúli püspök 1948 májusában a nyugati határ melletti Levélre helyezte Gulyást. Feladata Levél reformátusainak egyházközséggé szervezése lett, valamint a lelkészi szolgálat ellátása Mosonszolnokon, később Rajkán és Hegyeshalomban is. Miután megtörtént a kommunista- és szociáldemokrata pártok fúziója, Gulyás politikai tevékenységét abbahagyta. A hatóságok zaklatásait Levélen sem tudta elkerülni, még püspöke is felfüggesztését javasolta. „Megalkuvás és Krisztus ügyének elárulása az egész vonalon!” – jellemezte Gulyás a helyzetet naplójában. Nehéz időket élt meg a szolgálatban, 1948. december elején írta a következőt: „Hittanóráim voltak Levélen, de nincs lelki erőm a szolgálathoz! Egyedül maradtam!”.

Egyházi elöljárói számítottak rá, több alkalommal felkérték az egyházmegyei lelkészértekezletek előadójának. Pápán, 1956. május 23-án tartott nagy visszhangot kiváltó beszédet. A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusáról, illetve Bulganyin és Hruscsov angliai látogatásról kellett volna referálnia, de ehelyett komolyan bírálta egyháza vezetését. Sorrendhibát vélt felfedezni, ezért lelkésztársai figyelmébe ajánlotta Jézus Krisztus tanítását, a politikával való kizárólagos foglalatossággal szemben. Beszédéért esperese, Madar Zoltán megrovásban részesítette.

A forradalom kitörésének híre Csehszlovákiában érte. A felvidéki rokonság és a barátok próbálták marasztalni, de ő mindenképpen jelen kívánt lenni, bízva a változásokban. Motivációit ismerve, másképp nem is tehetett volna! Néhány évvel korábban ezt jegyezte fel naplójában: „33 éves vagyok. […] Családomnak élek, s nemzetem halódik. Istenem, adj lehetőséget a népemért való szolgálatra!”

1956. október 25-én este már otthon volt. Másnap miután értesült a szörnyű áldozatokkal járó mosonmagyaróvári sortűzről, azonnal a helyszínre sietett. A határőrlaktanya udvarán a sortűz miatt feldühödött tömeg tiszteket ütlegelt, ám Gulyás nem értett egyet az önbíráskodással, odaférkőzött az egyik csoporthoz, és többekkel együtt kimentett egy államvédelmi határőrtisztet. Ezután átadták a forradalomban létrehozott városi nemzeti tanácsnak, hogy ítélkezzenek felette.

Másnap Gulyás felszólalt a levéli falugyűlésen. Mindig a törvényes rend pártján állt, ezért a jelenlévőket nyugalomra intette, míg az országos rend és kormányzat ki nem alakul. Kérte továbbá, hogy tartózkodjanak a bosszútól. Javaslatára megalakult a települést irányító új testület, a nemzeti tanács. Október 29-én a mosonmagyaróvári városi nemzeti tanács azzal bízta meg, hogy őket képviselve vegye fel a kapcsolatot a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel. Először Hegyeshalomra küldték, ahol két külföldi, feltehetőleg osztrák újságíróval beszélt. Ezt az epizódot később a bíróság a nyugati hatalmakat kiszolgáló Szabad Európa Rádió „ügynökeivel” való kapcsolatnak minősítette.

A Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása után Gulyásra odafigyeltek a hatóságok. 1956 decemberében házkutatást tartottak a levéli parókián. 1957 elején egy személyét súlyosan rágalmazó újságcikk megjelenése után, Gulyást nemcsak felesége, hanem több kollégája is az ország elhagyására kérte. Sokaknak segített átszökni, de ő maga nem ment, pedig egy lovaskocsi várt rá a parókia előtt. Számára ez egy tudatos döntés volt: „Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” – mondta feleségének. Biztos volt ártatlanságában, hiszen a lincseléstől mentett meg egy államvédelmis határőrt. 1957. február 5-én tartóztatták le, éppen a 39. születésnapját ünnepelték. Családjától elbúcsúzott, három kislányát ekkor látta utoljára.

Gulyást első fokon a Földes Gábor és társai per harmadrendű vádlottjaként ítélték halálra. A győri pernek a hatalom különös jelentőséget tulajdonított. A perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos jelentőségű volt és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. A Gulyásra kiszabott halálos ítéletet, az ügyet másod fokon tárgyaló katonai különtanács is megerősítette. 1957. december 31-én, Győrben végezték ki. Előző nap egyházi vezetők, köztük a korábban Gulyás kegyelmi kérvényéért közbenjáró Bereczky Albert püspök is, magas állami kitüntetést vettek át a Parlamentben.

A kádári diktatúra a társadalom alapegységébe, a családba hatolt be: elvette a férjet és az édesapát. Az „ellenforradalmárnak” bélyegzett édesapa miatt a rendszer megbüntette a gyermekeket is. Gimnáziumba nehezen jutottak be, de egyetemre vagy főiskolára egyiküket sem vették fel.

Gulyás Lajos igazságkereső, bátor, a diktatúrákkal és az embertelenséggel szembeszálló személyisége példa mindannyiunk számára. Őrizzük tovább az emlékét!

 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

 Erdős Kristóf tudományos kutató

Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala