Félévkezdő csendesnap volt a Pápai Református Teológiai Akadémián

Kelemen Márton, 2017-02-16 09:25:05

Akadémiánkon 2017. február 5-én tartottuk a félévkezdő csendesnapot. Reggel tíz órától a pápai gyülekezet közösségében, istentiszteleten vettünk részt, ahol Szakács Gergely Attila lelkipásztor hirdette az Igét.

A „mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.” (Máté 6, 13/b) alapján, személyes bizonyságtételben szólt közöttünk saját próbatételéről, s Isten mindenhatóságáról. A nagytiszteletű úr tanulságos és lelkileg felemelő igehirdetésében nyomatékosította, hogy bár Isten képes bármit megcselekedni, bizony nem mindig adja meg azt, amire vágyunk. Ezt nehéz elfogadnunk, imádság által azonban felülkerekedhetünk a saját elvárásainkon és Isten akaratának adhatunk teret. A délelőtti istentiszteletet úrvacsorával zártuk, amely alkalmával ki-ki az ÚR elé vihette saját próbatételét, kétségét.                                                 

Ebéd után Fazekas Krisztián Árpád, a PRTA öregdiákja, Marcali egyházközség segédlelkésze tartott előadást, aki a kontextuális lelkigondozáson belül beszélt a megbocsátásról. Hogyan kérjünk bocsánatot? Mi az a kompromisszum, kié a tényleges felelősség, milyen jogok illetnek bennünket? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaptunk választ az előadáson, amelyben a megbocsátás témaköre bibliai, dogmatikai és etikai megvilágításban került értelmezésre. A frappáns személyes történetekkel ékelt prezentáció során az emberi kapcsolatok összetettségéről, a belső harcról hallhattunk: „a megbocsátás nem más, mint az adósság elengedése – bocsánatot kérni annyit jelent, mint elismerni azt, hogy adósok vagyunk és azok is maradunk, megbocsátani pedig azt jelenti, hogy magunkra vállaljuk a kárt.” Fajsúlyos gondolat volt az, amelyben a tiszteletes úr a jövő generációjáról tett említést, miszerint példát kell mutatnunk a fiataloknak a megbocsátás terén is.         

A teljes beszámolót a Pápai Református Teológiai Akadémia honlapján olvashatja el.

 

Forrás: www.prta.hu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3546
Összesen 2009. június 2. óta : 39857303