Reformációi programok Zalaegerszegen
, 2017-03-14 08:29:17A reformáció 500 éves évfordulóját nagyszabású programsorozattal, orgona- és szoboravatással ünneplik Zalaegerszegen.
A rendezvényekről és a beruházásokról Balaicz Zoltán polgármester, Tolvaj Márta alpolgármester, Hodánics Péter református lelkipásztor és Zsugyel Kornél evangélikus lelkész tartott sajtótájékoztatót kedden. Elhangzott: szobrot állítanak Luther Mártonnak, aki 1517. október 31-én szegezte ki tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, ezzel kezdődött a reformáció. Farkas Ferenc alkotását október 28-án avatják az evangélikus templom közelében. Aznap Bach h-moll miséjét adja elő a Lutheránia Ének- és Zenekar a zsinagógában. E nap programjain részt vesz Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
A megemlékezések ugyanakkor már áprilisban megkezdődnek családi nappal, előadásokkal. Április 23-án felavatják az evangélikus templom megújuló orgonáját. Lesznek emlékutak, hittantáborok, népművészeti kiállítás nyílik a reformáció jegyében és négy tanulmánykötet jelenik meg zalai levéltárosok tollából. Október 11-én pedig A protestantizmus zalai évszázadai címmel tudományos emlékülést tart a megyei levéltár.
Balaicz Zoltán elmondta, az önkormányzat összesen 25 millió forinttal támogatja az emlékév eseményeit, a szoborállítást és a két protestáns egyház eszközbeszerzéseit.
Szabó Judit
Forrás: www.zaol.huVélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. September 27., Friday,
Adalbert
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 549
Összesen 2009. június 2. óta : 42652974