Sajtótájékoztató a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban

, 2017-03-21 20:59:20

2017. március 24-én, délután 4 órától SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ lesz iskolánk, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Dísztermében. 

A sajtótájékoztató témája: a Kormányzat által a Dunántúli Református Egyházkerületnek juttatott központi támogatásokból iskolánk hamarosan induló két nagyberuházása: az energetikai rekonstrukció és az új tornacsarnok építése.


Helyszín: Csurgó, Széchenyi tér 9.

Sajtótájékoztatót tartanak:

Szászfalvi László, országgyűlési képviselő

Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese

Kovács József, igazgató

 

Meghívott vendégeink:

Dr. Varga János, a Csurgói Kézilabda Klub elnöke

Szászfalvi Bence, a Csurgói Női Kézilabda Club elnöke

 

Külön interjúk készítésére előzetes egyeztetéssel lehetőséget biztosítunk a sajtótájékoztatót követően. 

 

Sajtóregisztráció – Kérjük, hogy részvételi szándékukat legkésőbb március 23. 16 óráig jelezzék a Kovacs.Jozsef@csvmrg.sulinet.hu e-mail címen, vagy +36- 30 538 0627-es telefonszámon.

(Kérjük, adják meg az alábbiakat: a rendezvényen részt venni kívánó munkatárs neve, média neve, munkakör, telefon, e-mailcím).


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2017. október 22., vasárnap,
Előd napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8389
Összesen 2009. június 2. óta : 12059206

Ige Mellett

(20) „De nem értük könyörgök csupán…” (János 17,20–26)*

KIKÉRT KÖNYÖRÖG ITT JÉZUS? – 1. Jézus azokért könyörög, akiket az Atya Őneki adott, már a világ kezdete előtt (24). – 2. Jézus azokért is imádkozik, a... tovább

REPOSZT

A teológia rehabilitációja - A Párizsi Nyilatkozatról

Az Európát fenyegető legnagyobb veszély nem az orosz kalandorság és nem is a muzulmán bevándorlás. Az igazi Európa azért van veszélyben, mert tév-Európa fojtogató ölelésben ...
... Tovább

Dokumentumtár

kalvin eloadas karasszon

Formátum:.pdf
Méret: 185.0 KB

Dr. Karaszon István előadása Kálvinról. Elhangzott 2009. május 23-án a Balatonendrédi Református Egyházközség Kálvin születésének 500. évfordulójára rendezett ünnepségén.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

presbkonf_vers

Formátum:.mp3,
Méret: 1.2 MB

Tahin Zsolt

Hanganyag letöltése