Ökumenikus Találkozási Ponttá lettünk a Reformáció Jegyében Somogyudvarhelyen

A Nagykanizsa-Barcs vonalon gyülekezetben aktívan szolgáló történelmi felekezetek lelkipásztorait a Reformáció 500 programsorozat keretében egy lelki napra hívtuk egybe április 24-én. 

„Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Csak Ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig. (Zsolt 62,3)

Sokan, sokszor és sokféle helyzetben idéztük már a zsoltárosnak ezeket a szavait szolgálataink során. Sokféle élethelyzetben mutattunk vigaszt, erőt e sorok által. Mindig adunk és adunk abból, amit mi kapunk, amit mi értünk meg, amit rajtunk keresztül akar elmondani, cselekedni az Isten. Bizony nem könnyű szolgálat ez. Ki csodálkoznék Isten hű emberének, Illésnek a megfáradásán? Mi, lelkipásztorok talán könnyebben értjük ezt. Egy idő után mind elfáradunk, elkeseredünk. Ebben a déli körben hasonló körülmények között szolgálunk. Hasonlóak a tapasztalataink, hasonlóak a gondjaink, bármely felekezet körében legyünk is. Vannak felekezeti sajátosságaink, mégis egy Valakihez tartozunk, egy Valaki az Urunk. Nekünk is szükségünk van elcsendesedésre, megállásra, megpihenésre, épülésre.

Ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennünk, amikor - hiszem, nem emberi okoskodás révén, hanem nagyobb Erő által - megszületett a gondolat, össze kellene gyűlni, együtt kellene lenni, együtt kellene emelkednünk, elcsendesednünk. Egy ökumenikus lelki nap gondolata volt ez, ami alaktalanságából egyre inkább formát öltött. Ahogyan a képen látható hegycsúcsra vezet fel az ösvény, úgy emelkedhettünk a szűk(ebb) látókörből egy magasabb, csodálatosabb látókörbe. Lelkipásztorok lelkigondozásában gyakorlott segítséget hívtunk ehhez Johann Gyula csömöri evangélikus lelkipásztor személyében.

A nap során egyéni elcsendesedéseink egy-egy rezdülését osztottuk meg egymással. Arra koncentráltunk, hogy mennyi áldás volt már a szolgálatba állásunk előtt és azután is az életünkben, mi mindent kaptunk, mennyi mindenben terelt bennünket az Úr. Mennyi ember, mennyi boldog, csodákkal teli pillanat volt, s mennyi nehézség. Az ezekre való rátekintés, a közös elmélkedés mélyen megérintő pillanatait élhettük meg. Istennek legyen érte hála!