Tájékoztató a 2018-as EMMI-pályázatok benyújtásáról
, 2017-10-04 13:25:47Egyházi közösségi célú programok megvalósítását és az egyházi épített örökség védelmét szolgáló beruházásokat támogat a jövő évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága.
Egyházi közösségi célú programok és beruházások támogatására (EGYH-KCP-18) 200 ezer és 5 millió forint közötti összeget lehet igényelni, míg az egyházi épített örökség védelmét szolgáló beruházásokra (EGYH-EOR-18) 1 és 15 millió forint közötti támogatásra pályázhatnak a magyarországi és a határon túli magyar ajkú egyházi jogi személyek. A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. október 16.
A pályázati felhívás értelmében csak az EOR-18 jelű támogatások igényléséhez szükséges a felettes egyházi szerv, a Zsinat Elnökségének ajánlása.
Az EOR jelű támogatásra pályázóknak a mellékelt összesítő táblázatot legkésőbb 2017. október 8-án, vasárnap 24:00 óráig kell elektronikusan kitöltve elküldeniük az eor2018@reformatus.hu e-mail címre (ne szkennelve vagy más formátumban). A hivatalos ajánlási dokumentumot a Zsinati Hivatal küldi ki a pályázóknak.
A pályázatok elkészítésével kapcsolatos kérdésekben az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázati kiírásban megjelölt elérhetőségein kaphatnak segítséget.
Csatolt dokumentumok
- pályázati összesítő lap ( 10.7 KB )
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. September 20., Friday,
Friderika
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 5739
Összesen 2009. június 2. óta : 42546605