Kóruskoncert a felsőőri református templomban

Gúthy László, 2017-11-15 04:00:00

A Bécsi Collegium Hungaricum is megemlékezett a reformáció jubileumáról. Ennek tartalmi súlypontjai egy ünnepi istentisztelet B. Szabó István püspök úrral és a Kántussal, valamint egy tudományos szimpózium voltak. A Kántus azonban egy kis kerülővel utazott fel Bécsbe és ezt a kerülőt Felsőőr jelentette. 

Így került sor egy nagyszerű koncertre Felsőőrött, 2017. október 14-én szombaton, ahol a Kántus mellett a Psalterium Hungaricum és az Őrségi Református Egyházmegye Egyesített Kórusa is szerepelt.

De ki jön el szombaton délután egyáltalán egy koncertre?! Nos, sokan eljöttek. Erre az alkalomra az Őrségi Református Egyházmegye Egyesített Kórusa néven 72 fős kórussá állt össze az egyházmegye gyülekezeti kórusaiból, éneklő csoportjaiból, és a felsőőri Énekkör asszonyaiból. Becsvölgye-Kustánszeg, Celldömölk, Magyarszecsőd-Molnaszecsőd, Őriszentpéter, Szombathely, Zalaegerszeg és Oberwart/Felsőőr lelkipásztorai, kórusvezetői és éneklői minden akadályt legyőzve igazi kórussá nemesítették az önmagukban kicsiny, de nem feltétlenül erőtelen éneklő csoportokat.

Ők és az őket szeretők eljöttek, hogy együtt énekeljenek a debreceni Kántussal, az őket kiegészítő budapesti Psalterium Hungaricummal és velük egy műsorban lépjenek fel. A Kántus és a Psalterium Berkesi Sándor Liszt-díjas, és Arany János - irodalmi név, muzsikus véna - vezetésével padhoz szögezett mindenkit. Az őrségi kórust Boldogh András (Őriszentpéter), Muresán Adriána (Szombathely), Laborcz Erzsébet (Magyarszecsőd és Molnaszecsőd) és Gúthy László vezényelték. Ez utóbbinak holtig tartó emléke lesz az általa vezényelt Soli Deo gloria, amint egy kórusban a Kántus, a Psalterium, az Őrségi Kórus, és az éneklők mintegy százan Istent dicsőítik: Egyedül Istené a dicsőség!

Gúthy László, Felsőőr

Forrás: Őrségi Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2017. december 16., szombat,
Etelka , Aletta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3161
Összesen 2009. június 2. óta : 12540384

Ige Mellett

(6) „…a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa.” (Jakab 3,1–12)*

– 1. Ibsen „Vadkacsa” című drámája ugyanerről szól. Egy békességben élő családhoz bekopogtat az egykori barát, aki az igazság elkötelezett híve, amoly... tovább

REPOSZT

Kustár György: "Haszontalan szolgák vagyunk..."

Nem mindennapi eseményre került sor a Katolikus Egyházban: boldoggá avatták Ukon Takajama Justo 16. századi japán szamurájt. Az Oszakában tartott ünnepi szentmisén több mint 10 ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL100809

Formátum:.doc
Méret: 33.0 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2010.08.09

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

presbkonf_vers

Formátum:.mp3,
Méret: 1.2 MB

Tahin Zsolt

Hanganyag letöltése