A reformáció korára emlékezve – svájci zarándokúton a Mezőföldi Egyházmegye küldöttsége
Siteri Erika, 2017-11-17 09:56:06
A nyár végén indult a Székesfehérvári Református Egyházközség Gyülekezeti Háza előtti parkolóból a reformáció svájci útjára a kis csapat: lelkipásztorok és házastársaik, gyermekeik, valamint az egyházmegye gondnokai és hozzátartozóik, egyházmegyei gyülekezeti tagok közössége.
Az út első állomása az ausztriai Linz volt, ahol a város főterén tartottunk pihenőt, majd Salzburgon és Innsbruckon át megérkeztünk aznapi szálláshelyünkre: Axamer Lizumba, mely 1583 m magasságban, az Alpokban található.
Másnap reggel Vorarlbergen át a Rajna völgyében Liechtensteint érintve - ahol a hercegség fővárosában, Vaduzban gyönyörű fotókat készíthettünk - a következő úti célunk Zürich volt. A Wasserkirche mögött Ulrich Zwingli szobránál, majd a Grossmünster templomnál tisztelegtünk a reformátor ősök emléke előtt. Ezután Bern érintésével aznap esti szálláshelyünkre, a franciaországi Saint Genis Pouliba utaztunk.
Kirándulásunk harmadik napját Genfben töltöttük: délelőtt istentiszteletet tartottunk a Saint Pierre székesegyházban; az igehirdetés szolgálatát Imre Bálint, az egyházmegye esperese végezte. Ezt követően meglátogattuk a Reformáció Múzeumát, majd a Reformáció Genfi Emlékművét és a Kálvin Kollégiumot. A délutáni szabadidőt mindenki önállóan töltötte el: volt, aki Kálvin jeltelen sírját kereste – s találta meg; volt, aki a Botanikus Kertbe látogatott. Akadt, aki Kálvin lakóházánál tett látogatást; többen beléptek néhány percre a Magdaleneum templomba, néhányan a Saint Pierre székesegyház padlásán át közelítették meg a templomtornyokat, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra, a tóra és a környező hegyekre. S a legvállalkozókedvűbb bátor csapattagok megmártóztak a Genfi tóban.
Utazásunk negyedik napján a Mont Blanc alagúton át Olaszországba érkeztünk; különleges élményben volt részünk a Garda tó partján fekvő Sirmionében, városnéző sétára, illetve fürdőzésre, felüdülésre volt itt lehetőségünk. Innen késő este érkeztünk aznapi szálláshelyünkre, Santa Maria di Salaba.
A következő napon hajóval folytattuk utazásunkat: elsőként a buranoi csipkekészítés művészetével ismerkedhettünk meg, majd a muranoi üvegfúvás műhelyébe pillanthattunk be rövid időre. A két kisebb sziget meglátogatása után hajóval érkeztünk Velencébe. A Szent Márk tér nevezetességeinek szemrevételezése után fakultatív programként a Dózse-palota is egy fontos vizitációs pontnak számított. Az olasz étel- és italspecialitások kóstolgatása után késő este érkeztünk meg busszal szálláshelyünkre.
Zarándokutunk utolsó napjának reggelén Szlovénián át értük el a magyar határt, s érkeztünk koraeste kiindulópontunkra: Székesfehérvárra.
A reformáció 500. évfordulójához közeledve hálás szívvel emlékezünk az együtt töltött időre, a délelőtti áhítatokra, s a közös élményekre, melyek mindannyiunk keresztyén értékeit erősítették.
Soli Deo Gloria!
Siteri Erika (Móri Református Gyülekezet)
Megjelent a Dunántúli Református Lapban (2017. október, XXI. évfolyam, 3. szám).
Forrás: Mezőföldi Református Egyházmegye honlapja
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. September 27., Friday,
Adalbert
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 719
Összesen 2009. június 2. óta : 42653145