Miért fontos a család? - ökumenikus fórum a REND-en

Mit gondol a család intézményéről a református püspök, az evangélikus esperes és a katolikus érsek? Hogyan szakít időt házastársára és gyermekeire az államtitkár és a Zsinat lelkészi elnöke? Ez is kiderült június 30-án délután Kaposváron, az idei REND második napján - a Református.hu beszámolója.

2018 a családok éve Magyarországon – ehhez a témához igazodva hirdettek ökumenikus fórumbeszélgetést a kaposvári REND (Református Egyházi Napok – Dunántúl) szervezői. A 900 főt befogadni képes református templomban tartott teltházas eseményen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna somogy-zalai evangélikus esperes, katolikus részről Márfi Gyula veszprémi érsek, a református egyház képviseletében pedig Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, valamint Steinbach József, a házigazda dunántúli egyházkerület püspöke vett részt.

Elszoktunk a tiszta víztől?

A szűk egy órás beszélgetést vezető Köntös László dunántúli református főjegyző először azt a kérdést feszegette: hogyan látják a család szerepét és miért tartják egyáltalán fontosnak a közbeszéd tárgyává tenni?

„Az evangélikus egyház idei naptárából hiányoznak a témának szentelt programok, de csak azért, mert mi egy ideje minden évben a családokra fókuszálunk” – fogalmazott Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna. Ez a szemlélet abból a felismerésből táplálkozik, hogy csak akkor tudnak az evangélikusnak keresztelt gyermekekkel foglalkozni a hittanórákon, konfirmációi előkészítő alkalmakon, ha azok szülei fontosnak tartják a keresztyén értékeket.

„Összetartó, megtartó erő, képes alkalmazkodni a megváltozott helyzethez és erőt ad a hitvalló élethez” – osztotta meg élményeit a családról az esperesként szolgáló négygyermekes anyuka. Saját bevallása szerint Novák Katalin személyes identitását is elsősorban az határozza meg, hogy három gyermek édesanyja, és csak ezután következik államtitkári szolgálata.

Márfi Gyula az Alaptörvényt idézte, mely védi „a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját”, és a családi kapcsolatok alapját képező házasságot is. Emlékeztetett: a házasság alkotmányunk értelmében „férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség”, a katolikus egyház tanítása szerint pedig egyenesen szentség. „A házasság és a család egyaránt Istentől rendelt, vitathatatlan életrend. Erőforrás, megerősítő, kiteljesítő közösség, egyben a legkisebb gyülekezet” – egészítette ki az elhangzottakat református szemszögből Steinbach József.

„Férfi és nő magától értetődő, természetes kapcsolatáról azért érdemes beszélni, mert az evidenciák felbomlásának korát éljük – mondta Bogárdi Szabó István. A református egyházi vezető ezt a víz példájával szemléltette: „Tele van a világunk vízhamisítókkal, de csak akkor érzékeljük, hogy baj van, mindenféle zagyvalékot vagy mérget tesznek elénk, ha már régóta nem tiszta vizet iszunk.” Ezért, mint mondta, „középpontba kell állítani a családot”, hogy el ne felejtsük, „anélkül nincs élet”.

Mi a család és mi nem az?

A beszélgetés során a résztvevők mindegyike hitet tett a „tiszta víz”, azaz jelen esetben az egy férfi és egy nő élethosszig tartó elköteleződésén alapuló családmodell mellett, valamint értékelték az ezzel ellentétes társadalmi folyamatokat is.

„Hajlamosak vagyunk általánosítani a család szentségét fenyegető, média által felnagyított nyugati jelenségeket” – fogalmazott Novák Katalin, aki szerint bár a politikusok igyekeznek nagyon óvatosan fogalmazni a kérdésben, Magyarországon az emberek túlnyomó többsége egyetért az Alaptörvényben is lefektetett családképpel. „Ne feledkezzünk el a többségről sem” – üzente a kisebbségek jogaiért harcolóknak, az azonos neműek örökbefogadásáról pedig azt mondta: valójában a gyermeknek van szüksége szülőkre – apára és anyára –, nem pedig fordítva.

A veszprémi érsek szerint beszélhetünk pozitív és negatív másságról is: az például pozitív, hogy egy focicsapatban minden játékosnak van saját szerepe. De ahogy a kapufa nem egyenlő a góllal, az élettársi vagy azonos nemű kapcsolatok sem alternatívái a házasságnak” – mondta Márfi Gyula.

Az evangélikus lelkipásztor általánosabb problémának tartja, hogy az ember nem igazodik Isten rendjéhez, hanem vállalja, sőt jónak mondja azt, amit régen bűnnek tartott: „Isten férfit és nőt teremtett, de mi elfelejtettük, kik vagyunk, próbáljuk átvenni egymás szerepeit.” Lelkileg, érzelmileg azonban nem tudunk felnőni a külső változásokhoz, szerinte ezért értéktelenedik el egyre inkább a kistelepüléseken is a család intézménye.

Bogárdi Szabó István arra emlékeztetett: a magyar családok mindkét világháborút megszenvedték, a fronton elesett férfiak sok esetben özvegyeket és árvákat hagytak maguk után a hátországban, majd a kommunizmus és az a téves elképzelés, hogy az állam mindent megold, szintén gyengítette ezeket a közösségeket. „A családok alkut kötöttek: a gyerekeket az állam neveli” – fogalmazta meg a püspök azt a jelenséget, hogy az oktatási rendszer az elmúlt évtizedekben számos szerepet és feladatot vett át a szülőktől és a tágabb családtól, rokonságtól. Mint mondta, az államnak nem feladata „kikísérletezni” az ideális családot, inkább Istenre kell bízni ezt a kérdést, aki a családot teremtette, aki a tízparancsolatban hangsúlyosan gondolt a családi kapcsolatokra, és aki maga is egy családba született, hogy megváltsa a világot.

Kuckó, kupac, konyha

Egy a család évére kiírt pályázatra beérkezett versátiratokból is egyértelműen kiderül, hogy a gyerekek keveslik a szüleikkel töltött időt. Mindegyik megszólaló hivatásaként éli meg a munkáját, ami sok idejét elveszi – Köntös László ezért arra kérte őket, osszák meg tapasztalataikat, hogyan tudnak elfoglaltságaik és kötelezettségeik ellenére is együtt lenni családtagjaikkal.

Steinbach József bevallása szerint kevesebb ideje jut a családjára, mint amennyit szeretne, ugyanakkor kegyelmi állapotnak éli meg, hogy szerettei megválasztása előtt is tudták, mivel jár a püspöki szolgálat, és azóta is örömmel támogatják őt. A dunántúli reformátusok lelkészi vezetője nagyon fontosnak tartja, hogy az Úr napjának megszenteléséhez hasonlóan a családnak is legyen védett ideje: amikor színházba vagy nyaralni mennek, így pedig nemcsak kikapcsolódnak, hanem közös élményeket is szereznek. Emellett feleségével együtt azért imádkoznak, hogy nyugdíjasként majd legyen idejük és egészségük mindarra, amit elmulasztottak.

Kőszeghyné Rackó Zsuzsanna is küzd azzal, hogy egyaránt teljes figyelmet kapjon a családja és a hivatása, de azt gondolja, „arra van időnk, ami igazán fontos számunkra”. Elárulta: minden gyermekének más a szeretetnyelve, így a közös családi programot mindig valamelyikük igényéhez próbálják igazítani, hogy így is kifejezzék – mindannyian egyformán fontos tagjai a családnak. Márfi Gyula is az időt tartja a legnagyobb ajándéknak, és úgy véli: ha szeretjük a másikat, csakis a legnagyobbat akarjuk adni neki.

Novák Katalin a közös idő minőségére figyelmeztetett: ha együtt van a család, a szülők mutassanak jó példát, és ne osszák meg a figyelmüket családtagjaik és az okostelefonjuk között. Az államtitkár ugyanakkor lehetőséget is lát a technikában: a munkafolyamatok automatizálásával párhuzamosan megnőhet a szabadidőnk. „Csak az a kérdés, lesz-e még akkor kihez odafordulnunk?” Épp ezért – vallotta be – egy-egy programra ő is nemet mond, hogy a családjával lehessen.

„Heten voltunk testvérek, de a szüleink nem akartak minket uniformizálni, hanem bölcs belátással hagyták, hogy egymás után alakítsuk ki saját kis zugunkat” – mesélte Bogárdi Szabó István. A püspök szerint a saját kuckó mellett ugyanolyan fontos a közös kupac-élmény is: az, ahogy a maga természetességében együtt vannak a családtagok. Végül pedig a konyhák, az étkezés tereinek fontosságát hangoztatta: „Nálunk a vacsora szent. Inkább bemegyek korábban a hivatalba, hogy estére hazaérjek, mert akkor mind együtt vagyunk. Az ilyen alkalmak jók arra, hogy le tudjuk tenni a nap terheit, vacsora közben nemcsak az ételt rágjuk meg, hanem az élet dolgait is megbeszéljük.”

Feke György, fotó: Vargosz