Dunántúli adománygyűjtés a nágocsi Árvácska otthonnak

, 2019-04-10 15:50:57

Mindannyiunk számára emlékezetes, hogy 2018. november 30-án elektromos zárlat miatt, teljesen leégett a nágocsi Árvácska Anya- és Csecsemőotthon új épületszárnya.  Istennek hála emberéletben nem esett kár, a szolgálat azóta csökkentett létszámmal, de újraindulhatott, valamint az újjáépítés is megkezdődött.

A Dunántúli Református Egyházkerület Esperes-Gondnoki Értekezlete a tűzesetet követő ülésén úgy döntött, hogy arra kéri a Dunántúli Református Egyházkerület gyülekezeteit, a 2019. évi virágvasárnapi perselyadományaikat ajánlják fel az Otthon újjáépítésre! Hosszú éveken keresztül áldott szolgálat folyt az Otthonban, sokan találtak itt menedékre, új kezdetre! Hisszük, hogy Isten akaratát követve döntött a tűzeset után úgy az egyházkerület-, és az intézmény vezetése, hogy újjáépítik az Otthont. Ehhez kérjük most a dunántúli gyülekezetek támogató segítségét! Bár számos adomány érkezett már, amelyeket Isten iránti hálaadással köszönünk meg, de az újjáépítési munkákban fontos, hogy kifejezzük az „egymás terhét hordozzátok,  és így töltsétek be Krisztus törvényét.“ (Galata 6,2) ránk is érvényes igazságát! Adományaink ebben az esetben nem csupán anyagi segítséget, hanem gyülekezeteink közös diakóniai szolgálatát is jelentik. Kérjük adományaikat 2019. április 28-ig az egyházmegye bankszámlájára legyenek szívesek befizetni. A Közlemény rovatba kérjük tüntessék fel: „Árvácska.“ A gyülekezetek adományait előre is megköszönve, Életükre és szolgálatukra Isten áldását kérjük. „Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.“ (1Mózes 22,14) A Dunántúli Református Egyházkerület Elnöksége, Steinbach József püspök Dr. Huszár Pál főgondnok


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7780
Összesen 2009. június 2. óta : 39872343