„Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?”

Steinbach József, 2019-06-16 04:00:00

ISTEN AJÁNDÉKA. 

– 1. Péter hitvallása Isten Lelkének ajándéka (Máté 16,17): Jézus több, mint egy nagy próféta; – Jézus a Krisztus, a Megváltó. Márk itt is hangsúlyozza, hogy erről még ne beszéljenek senkinek, majd Jézus kereszthalála és feltámadása után jön el a bizonyságtétel ideje (27–30). 

– 2. Lám, mennyire Isten ajándéka volt Péter vallástétele a Krisztusról. Hiszen a következő pillanatban már emberi módon gondolkozik ez a Péter, és nem az „Isten szerint” (Ézsaiás 55,8). Mitőlünk ennyire telik, saját erőből, mint ahogy ezt Péter esetében látjuk: még a nagy hitbéli felismerések után is gyarló és önző módon viselkedünk a döntő helyzetekben. Pedig Jézus éppen Péter felismerését részletezi, miszerint Ő szenved, megölik, meghal; de feltámad; – Isten akarata szerint. A zsidók nem szenvedő „Emberfiát”, hanem dicső Messiást vártak, egy diadalmas embert, vezért, földi, e-világi, „politikai messiást” (31–33). 

– 3. Isten ajándéka azonban sokkal több annál, minthogy múlandó földi életünk idejét átmenetileg, valakiknek igazsága, érdeke és meglátása szerint rendezze. Isten ajándéka a megváltás, amely túlmutat a földi életen, de újjászüli a földi életet is. Ez mindenestől ajándék. Mi nem adhatunk semmit saját lelkünkért, saját életünkért, hiszen a magunk erejéből még a legkisebb önmegtagadás és kereszthordozás ellen is tiltakozunk. A magunk erejéből nem tudunk dönteni Isten mellett! Megváltás kell! Megváltottak vagyunk! (34–38)

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5568
Összesen 2009. június 2. óta : 40191804