Napközis hittanos tábor volt Kömlődön

Deák László, 2019-09-26 09:29:01

Az idei évben először szervezte meg gyülekezetünk napközis gyermektáborát augusztus 22-24 között. Elsős osztályos kortól, egészen a hatodik osztályos korig táborozhattak nálunk a kicsik és nagyok.

 Ebben a három napban a templom udvar megtelt a gyermekek hangjával. 42 gyermek vett részt és tartott velünk a bibliai hősök nyomában, ugyanis a tábor témája a bibliai hősök bemutatása volt, azon belül is rávilágítani arra, hogy Jézus Krisztusra e világ legnagyobb hőse.

Az első nap Ábrahámmal ismerkedtünk meg, és azzal a bátorsággal, amivel elmert indulni az ismeretlenbe Isten hívására. Amikor a gyermekeknek feltettem azt a kérdést, hogy közületek kimerne Isten hívására elindulni egy gyermek felállt és határozottan erélyes hanggal azt mondta teljes erőmből és szívemből, mert hiszek Istenben. Milyen jó volt ezt hallani! Délután közös akadályversenyen vettünk részt, ahol Ábrahám életét ismerhettük meg. A sátorfa váltófutástól Sodoma kénköves tűzesőjén át egészen az egyiptomi múmia készítéséig négy csapat mérte össze erejét.

 

Másnap Dávid király életébe pillantottunk bele, ahol a feltétlen engedelmesség és kitartó őszinte Isten keresés példáját láthattuk. A gyermekekkel megbeszéltük, hogy a királyi címmel sok előny jár, de ugyan annyi felelősség is. Dávid megtanulta, hogy királyként is Isten szavának kell engedelmeskednie. Így válhatott ő hőssé. Délután különféle kézműveskedésekben bontakozhattak ki a gyermekek: volt lehetőség tornazsák batikolásra, papírsárkány- és ceruzatartó készítésre. Ezeken kívül rengeteg kinti játék várt rájuk, sőt még a párakapu előtt is volt, amikor sor állt.

 

Az utolsó napon Jézus és Bartimeus történetén keresztül beszélgettünk a legnagyobb hősről, Jézus Krisztusról, aki az életét kész volt önként feláldozni ezért a világért, és abban bizonyult a legnagyobb hősnek, hogy még a halál sem bírta befogadni, hiszen harmadnap Isten által feltámadt a halálból. Mindegyik áhítatot korosztályok szerinti játékos csoportfoglalkozások követték, ahol még jobban elmélyítették a napi üzenetet. Szombat délután pedig egy ló érkezett közénk, aki nagy sikert aratott a gyermekek körében, a bátrabban még a hátára is felülhettek.

 

 

 

Aranymondásunk összefűzte mind a három nap történetét: De akik az Úrban bíznak erejük megújul szárnyra kelnek mint a sasok, futnak, de nem lankadnak, járnak, de nem fáradnak el (Ézs40,31). Ez az a bibliai recept, amelyre mindannyiunknak szüksége van. Lebegjen mindennap a szemünk előtt, mert minden bibliai hős, de minden ma élő Krisztus követő is ezen áll vagy bukik: „de akik az Úrban bíznak..."  Jó volt látni, hogy mind a szülők, mind a gyülekezetünk tagjai buzgón hozzájárultak a tábor megvalósításához. Köszönünk minden kedves segítséget! Legyen Istené a dicsőség!

 

Deák László, Kömlőd

Forrás: Tatai Református Egyházmegye honlapja


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. October 23., Wednesday,
Gyöngyi napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2343
Összesen 2009. június 2. óta : 17540759

Ige Mellett

(19) „…másodszor is gyűjtöttek össze szüzeket…” (Eszter 2,19–23)

– Elgondolkodtató a feljegyzés: amikor a király számára ismét összegyűjtötték a szüzeket, Eszter ismét közéjük került. A szentíró fontosnak tartotta e... tovább

REPOSZT

Te is lehetsz hős!

A hős az Vígh György volt, a Szinyei Merse Pál Gimnázium testnevelő tanára. A héten hunyt el, gyógyíthatatlan betegségben, hatvanhat évesen. Az egyik bulvárlap azt ...
... Tovább

Dokumentumtár

NL120213

Formátum:.doc
Méret: 38.5 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2012.02.13.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

presbkonf_esp

Formátum:.mp3,
Méret: 6.2 MB

Esperesi köszöntők

Hanganyag letöltése