"...hogy beszeressük az embereket a gyülekezetekbe..."

Horváth Andrea, 2019-10-22 07:54:22

25 éve ismét jelen van a református gyülekezetek és a társadalom életében a  nőszövetség.  Az 1943-as alapítású Református Nőszövetség a második világháború után nem működhetett, de aztán a rendszerváltás után újjáéledt a szervezet, s a negyedszázados jubileumért a pápai Ótemplomban adtak hálát a Dunántúli Kerületi Nőszövetség tagjai és a vendégek.

- Először a gyülekezeti csoportok jöttek létre, majd megalakult kerületi és az országos szervezet is, s nagy szó, hogy ma is működünk. Hálát adunk, hogy az Úristen által kijelölt úton mehetünk, s reméljük, hogy meg is maradunk - mondta P. Tóthné Szakács Zita elnök. - A Dunántúlon 14 gyülekezetben van nőszövetségi csoportunk, több mint háromszáz taggal. Ugyanakkor nagyon sok helyen működnek asszonykörök, s a mai alkalom egyik célja, hogy arra bátorítsuk őket, működjenek szervezettebben, ne csak akkor, amikor feladat van, hanem legyenek rendszeresek az összejöveteleik. A legfontosabb az, hogy az Ige mellett gyűljenek össze a tagok - tette hozzá a Magyarországi Református Nőszövetség elnöke, aki egyben a kerületi elnök is.

- A nőszövetség egy kis csoport a gyülekezeten belül. Nem szeretnénk, ha ez egy önmagának örülő, befele forduló közösség lenne. Célunk, hogy a nőszövetség a gyülekezet életében aktív szerepvállalással segítse a lelkészeket és a presbitériumokat. Nagyon sokakat látogatnak a tagok, kórházakba járnak, idősekkel beszélgetnek, a konfirmandusokat is támogatják, s a frissen keresztelteket is felkeresik, erősítik a kapcsolatot mindazokkal, akik a gyülekezet perifériáján élve megszólíthatók. S ha már megszólítottuk őket, akkor az Úr segítségével sikerül, hogy beszeressük az embereket a gyülekezetekbe - hangsúlyozta  P. Tóthné Szakács Zita.

A programon természetesen részt vettek a pápai csoport is, melynek munkájáról elismeréssel szólt az országos  szervezet elnöke is. Pápán 2002 óta működik a nőszövetség, ifj. Márkus Mihály szorgalmazta és támogatta megalakulását.  Ez év januárjától Németh Tamásné Schédl Tímea elnök vezeti ezt a közösséget, mely alappillére a gyülekezetnek, s a hölgyek nagy szeretettel és odaadással tevékenykednek. Németh Tamásné Schédl Tímea elnök-lelkipásztor elmondta, hogy szívesen segítenek rendezvények szervezésében, gyülekezeti, egyházmegyei és kerületi szinten is. Részt vállalnak a szeretetvendégségek lebonyolításában, időseket látogatnak. Az elnök szeretné, ha minél több fiatal is csatlakozna a közösségükhöz. A rendezvény kapcsán hangsúlyozta, hogy egy ilyen alkalom nagy erőt tud adni a kisebb csoportoknak is, hisz ugyanazok az örömök és a gondok, s ez erősíti az összetartozás érzését.

Több mint kétszáz résztvevője volt a Dunántúli Kerületi Nőszövetség szervezésében tartott jubileumi hálaadásnak. Egymás hite által épülve gazdag és szeretetteljes napot töltöttek együtt a hölgyek, hisz érkeztek vendégek a Dunamelléki, Királyhágómelléki, Felvidéki, Tiszántúli és Horvátországi Nőszövetségből is. A nyitóistentiszteleten Steinbach József püspök hirdetett igét, majd az előadások, beszámolók és köszöntések, kötetlen beszélgetések, énektanulás, múzeumlátogatás után a napot úrvacsorás istentisztelet zárta az Ótemplomban, melyen  Németh Tamásné Schédl Tímea lelkipásztor hirdetett igét.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. September 22., Tuesday,
Móric napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 10614
Összesen 2009. június 2. óta : 21660319

Ige Mellett

(6) „…testvér testvérrel pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt.” (1Korinthus 6,1–8)

Nagy gyarlóság, hogy testvér a testvérrel pereskedik (6). Nagy gyarlóság az is, hogy hétköznapi ügyekben pereskednek egymással azok, akikre nem hétköz... tovább

Dokumentumtár

NL120227

Formátum:.doc
Méret: 33.5 KB

Nagy Lajos hétkezdő meditácója a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában. 2012.02.27.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

Az Isten-kérdés és a világvallások.

Formátum:.mp3,
Méret: 53.8 MB

Gyöngyösi Csilla előadása  Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2015. szeptember 19-én.

Hanganyag letöltése