Amikor elfogynak a szavak....

Horváth Andrea, 2019-10-28 14:54:35

...akkor a zenén keresztül szól hozzánk az Úr. Ma ezt tette. - fogalmazta meg Köntös László főjegyző, gyűjteményi igazgató mindazok gondolatát, akik részt vettek Parola Csaba szerzői estjén az Ótemplomban. A hangverseny végén a közönség állva, vastapssal köszönte meg az egyedülálló, lélekre ható élményt, a Musica Pannonica Reformata hangversenysorozat harmadik koncertjét.

Parola Csabát kisgyermekként megszólította egy gyülekezeti ének. Akkor még nem a mondanivalója, hanem a dallama ragadta magával, s addig dolgozott vele, míg meg nem tanulta három szólamban. Kísérletezett a zenével, tehetsége és intellektusa segítette ebben. Aztán lettek zongoratanárai is, majd hatodikos korában leült a református gyülekezet orgonájához és azóta ott ül. A helyszín időnként változik, 2009 óta Pápán él, s adjunk ezért hálát, hisz ő ma a református egyházzene egyik legnagyobb tehetsége, reménysége. Ezt bizonyította a koncert is. S bizonyította azt is, hogy lehet próféta a saját hazájában, hisz zsúfolásig megtelt az Ótemplom.

Parola Csaba a pápai református gyülekezet kántora, egyházzenét tanít a PRTA-n, ő vezeti a Séllyei István Énekkart, a nyári kántorképző kurzusokon is oktat, s az egyházzene és a karvezetés mellett zeneszerző is. Neki köszönhető többek közt a Pannonia Reformata Múzeum Hajlék az örökkévalóságban című kiállítás zenei anyaga, a 107. zsoltár oratorikus feldolgozása, mely a szerzői esten is elhangzott. - Csaba bátran és magabiztosan nyúl hozzá az ősi zsoltárokhoz, a bibliai történetekhez, újraértelmezi ezeket, új koncepciót teremt és modern elemeket ötvöz egy-egy általa írt darabban. Fő küldetése, hogy Isten írott igéjét a hangszerek, a zene, az énekszó magával ragadó erejével közvetítse, megismertesse és újra felfedeztesse a közönséggel - mondta Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető köszöntőjében.

A zeneszerző életében mindig fontos alkalom, ünnep a szerzői est, mondta Parola Csaba. 2015-ben vette át a kórus vezetését, s azóta folyamatos az építkezés, s szinte magától értetődő volt, hogy a saját műveket az általa vezetett kórus énekelje. - Egy tematikus válogatás volt a szerzői est anyaga - nyilatkozta a karnagy, zeneszerző, aki egyébként az egyházzenész titulusát tartja a legfontosabbnak. - Genfi zsoltárfeldolgozásaim hangzottak el ma, kórussal, szaxofonnal, hegedűvel, zongorával, orgonával, operaénekesek közreműködésével. Nagyon közel áll hozzám ez a zenei anyag, hisz református egyházunk fontos hagyatéka ez az énekkincs - mondta Parola Csaba.

Aztán elkezdődött a koncert. S itt tényleg elfogytak a szavak. Csak a zsoltárok szövege maradt, és a zene, mely felemelte, magával ragadta és messzire vitte a hallgatóságot. Olyan helyre, ahol jó lenni, ahol megtapasztalható a harmónia és tisztaság, s a transzcendens élmény mellett ott a bőrünkön bizsergés, az a jófajta, amikor érezzük, hogy sejtig hatol a pillanat. Köszönhetően Parola Csabának, a Séllyei István Énekkarnak, Fodor Bernadett és Horváth István operaénekeseknek, s a hangszeres művészeknek: Szabó Tamásnak, Németh-Vékes Erzsébetnek, Miklós Csongornak, Varga Ernőnek.

A Musica Pannonica Reformata hangversenysorozat még egy alkalmat kínál erre az esztendőre: november 23-án Szabadi Vilmos hegedűművész, Onczay Csaba csellóművész és Németh-Vékes Erzsébet zongoraművész lép fel.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5658
Összesen 2009. június 2. óta : 40191894