Találkozás Héregen - testvérgyülekezetek konferenciája

Juhász Zoltán András, 2019-11-06 12:57:19

Közös ösvényen címmel rendezte meg a Héregi Református Egyházközség a testvértelepülések- és gyülekezetek találkozóját. A Gerecse ölében fekvő faluba három határon túli testvértelepülésről és a környező falvakból is érkeztek vendégek a Magyar Falu Program támogatásával megvalósított rendezvényre. Az első ünnepi találkozót, a már hagyományos XXXII. Lovasnapokkal együtt rendezték meg.

A találkozó a református templomban ünnepi istentisztelettel kezdődött, melyen Fülöp Sándor, anyírágói gyülekezet lelkipásztora hirdette Isten igéjét. Prédikációjában, a hajózó Pál apostolt és társait (ApCsel. 27, 27-44.) hasonlította a „közös ösvényen járó" gyülekezetekhez. Az igehirdetés után Jakab István héregi lelkipásztor köszöntötte a közel 200 vendéget.

A vasárnap délelőtt folytatásaként, a kávé mellett a három testvértelepülés és Héreg egy-egy történelmi előadással mutatkozott be. A közös múltidézést a Magna Societas Falconis, a Sólyom Kompániája Hagyományőrző Csoport tette színesebbé, Mátyás-király korabeli ruhákban.

 

Magna Societas Falconis, a Sólyom Kompániája Hagyományőrző Csoport


Bemutatták, hogy milyen lehetett egykor őseink élete, amikor még - a legenda szerint - az álruhás király nyilazott a Gerecse-hegység messze híres vadjaira. Kiss Dávid történész összevetette a legendákat mindazzal, amiről a tárgyi emlékek és levéltári források mesélnek. Azonban, a Héregieknek a tényfeltáró előadás után sincs okuk szomorkodni, hiszen valóban járhatott Mátyás a Gerecsében 1473 vagy 1474 júliusában, amikor - diplomáciai útja közben - a közeli Tata várában szállt meg.

 

Kiss Beáta, a nyírágói református gyülekezettörténetét mutatta be előadásában. Megtudhattuk, hogy Ágón, ahonnan feltehetően a héregi reformátusok egy részét is betelepítették, már a 17. században volt református közösség, akiknek valószínűleg templomuk is állt a faluban. A helyi krónika az 1650-es években így jellemzi a templomépítő lakosokat: Ágó lakosai nyakasok, önfejűek és makacsok. Megmosolyogtathat, ha mai szemmel olvassuk újra a kora újkori utazók leírásait, azonban nem szabad felednünk, hogy ezeknek a gyülekezeteknek a prédikátorai 20 évvel később, a „gyászévtizedben" sok meghurcoltatást, üldöztetést szenvedtek el I. Lipót és a Habsburg udvar ellenreformációs politikája miatt.

 

A Nyírágóiak után a kéméndi és az imelyi testvértelepülések mutatták be községüket. Az előadásokon szóba került a közös múlt, a kitelepítések, de az újabb „egymásra találások", találkozások is, amilyen az október 13-i vasárnap is volt.

 

 

A vasárnap délután a helyi együttesek, művészeti körök bemutatkozójával és találkozójával telt. Fellépett az imelyi Fagyöngy Énekkar, a kéméndi Gyöngyösbokréta Hagyomnyőrző- és Éneklő Csoport, akik operettekkel idézték meg a századelő világát, majd a Gyermelyi Dalárda férfikar katonadalokat énekelt. A Tokodi Kéknefelejcs Nótakör előadásában a „Ne szidjátok a részeget!" című zenés vígjáték, kicsit, talán az egykori Commedia del'Arte-világát is megelevenítette.

 

Az együtt töltött nap számvetés is volt. Megálló, mint amikor az utazó felméri a helyzetét és megnézi, hogy merre kell tovább mennie. Felidéztük a múltat és a közös emlékek, a délutáni asztaltársaságoknál előkerült kedves történetek, adomák mellett beszélgethettünk arról, hogy merre induljunk tovább, együtt, közös ösvényen.

 

Juhász Zoltán András

Forrás: A Tatai Református Egyházmegye honlapja

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. May 28., Thursday,
Emil , Csanád napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 15729
Összesen 2009. június 2. óta : 19886253

Ige Mellett

(10) „…sok vámszedő és bűnös jött oda…” (Máté 9,9–17)

JÉZUS ELHÍVJA MÁTÉT. – 1. Miért volt bűnös Máté? Azért, mert saját népét megkárosítva kiszolgálta az idegen, megszálló római hatalmat? Ez „csak” bűnös... tovább

REPOSZT

V, mint vírus

A koronavírus járvány társadalmi hatásai ma még teljes mértékben kiszámíthatatlanok. Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy generációs alapon vizsgálja a témát. A szöveg fő kérdése ...
... Tovább

Dokumentumtár

A megszólításról

Formátum:.doc
Méret: 50.0 KB

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

laudaciongy

Formátum:.mp3,
Méret: 5.5 MB

Németh Gyula laudációja. Laudál: Kuti Géza

Hanganyag letöltése