A Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvoda ünnepélyes alapkőletétele

Hella Ferenc, 2020-02-13 09:05:28

Jézus mondja: „engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket.” (Lk 18,16) A Magyarországi Református Egyház országos óvodafejlesztési programja keretében a Dunántúli Református Egyházkerület első óvodájának alapkőletételére került sor Nagykanizsán az Úr 2020. esztendejének február havának első péntekén 16 órától. Az ünnepségen a Nagykanizsai Református Egyházközség presbitériuma nevében Dr. Nemes Pál főgondnok köszöntötte a megjelenteket, majd Hella Ferenc református lelkipásztor foglalta össze pár mondatban, hogy Isten milyen csodálatosan vezette végig a gyülekezetet az alapkőletétel napjáig.

Nagyon sok küzdelem és sok imádság van a hátunk mögött, s mindvégig megéltük, megtapasztaltuk Isten vezetését, és érezhettük, hogy az Ő áldása velünk, rajtunk van. Ez hihetetlen erőt adott ahhoz, hogy ne álljunk meg, ne adjuk fel. Most hála Neki itt vagyunk!


Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke igei köszöntőjében arról beszélt, hogy akik keresztyén óvodát építenek azokban ott van az a felelősségtudat is, hogy az örökkévaló értékek szerint, hitben kell nevelni az utánunk jövő generációt. Mert nekik is tudniuk kell, hogy ... vannak örök értékek, van biztos irány, az életünk pedig valahonnét valahová tart, és mindig lehet más emberré lenni, újjászületni, s nemcsak magunknak élni.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő örömének adott hangot, hogy Nagykanizsa és térsége ismét gazdagodik valamivel, ráadásul egy új óvodával, egy lélekkel teli intézménnyel, amely a jövőbe tekintő optimizmust szimbolizálja.

Balogh László polgármester, a református gyülekezet presbitere Antoine de Saint-Exupéry -t idézte: „Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyezünk, a világot építjük tovább”. Beszédében elmondta, hogy hisszük, reméljük és tudjuk, hogyha szikla az alapkövünk, a Jóisten a zsinórmértékünk, akkor minden építkezés célba ér! Ennél erősebb és biztosabb fundamentum nem létezhet, mely, mint egy alapkő, a szemnek láthatatlan ugyan, de mégis ráépül a lét, és ez tartja önmagán a mindenség katedrálisát. Hisszük, hogy ezen alapkőre, a hagyományt követve újabb épületek és közösségek épülnek, folytatva az utat, amivel a világ és a közösségünk gyarapszik tovább.

A polgármester beszéde után, Veres Andrea az Országos Óvodafejlesztési Program Projektirodájának projektvezetője elmondta, hogy Közel másfél éves munka áll mögöttünk, hiszen nemrég ezen a területen, egy régi lakóház állt. A lelkész úr és a gyülekezet áldozatos munkája van abban, hogy a mai napon itt állhatunk és az első református óvoda alapkövét elhelyezhetjük. Reményeink szerint, egy éven belül ugyanitt, az óvoda átadóját ünnepelhetjük.

A köszöntők után a jelenlévők elhelyezték az időkapszulát, majd három leendő óvodás elhelyezte a Nagykanizsai Kiscsillag Református Óvoda alapkövét.

Az „L” alaprajzú, 1024 nm2-es, modern megjelenésű nyeregtetős saroképületben három 25 fős csoportszoba, tornaszoba és egyéb kiszolgáló helyiségek kapnak helyet. A korszerű épület fűtését hőszivattyús rendszer fogja biztosítani, az óvoda villamosenergia igényének egy részét is megújuló energiaforrás biztosítja, a tetőre szerelt napelemekkel. 

Nem csupán a belső tér, hanem a külső környezet is a 21. század követelményeinek megfelelően lesz kialakítva: a játszóudvar az ingatlan terepadottságait figyelembe véve akadálymentes használatra is alkalmas lesz, a játszó teraszok rézsűs kialakítással csatlakoznak a játszóudvarhoz, melyen különböző mozgáskoordinációt fejlesztő játszó eszközök lesznek elhelyezve, a gyerekek eseménydús szabadtéri kikapcsolódása érdekében.
Az óvoda a város központi részén, egy leromlott állapotú lakóépület helyére épül, ezzel is megszépítve az „Iskolanegyed” -ként is ismert városrészt.

Az Országos óvoda program keretében márciusban induló beruházás várhatóan 2020 év végén fejeződik be. A beruházás összköltsége eléri a bruttó 400 millió forintot. Az óvoda építését teljes mértében a Magyar Állam finanszírozza, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Magyarországi Református Egyház közreműködésével. A Nagykanizsai Református Egyházközség a gyülekezeti tagoktól és egyéb támogatóktól kapott adományokkal is hozzájárul az óvodai játszóeszközök biztosításához.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9360
Összesen 2009. június 2. óta : 40179660