„Boldogok…”

Steinbach József, 2020-05-10 04:00:00

(Máté 5,1–12) A BOLDOGSÁGMONDÁSOKRÓL – 1. A „boldog” kifejezés itt nem egy megállapítás, hanem egy magasztaló üdvözlés lerövidített formája: „Üdv annak, akit boldognak lehet nevezni, ezért boldogan lehet dicsérni.” Isten az, aki boldog, önmagának elégséges, és akinek kegyelme abban mutatkozik meg, hogy üdvösséges boldogságát nekünk ajándékozza, a Jézus Krisztusban. A Hegyi Beszéd felépítése is ezt a mennyei megajándékozottságot hangsúlyozza. 

– 2. A boldogságmondások rámutatnak a jelenre, annak hiányos, fájdalmas valóságára: szegénység, sírás, éhezés, üldöztetés. Ezek mindegyike testi és lelki értelemben együtt magyarázható csak. 

– 3. A boldogságmondások kijelentik a hitből érlelődött gyümölcsöket: amelyek ezeket a hiányokat, Isten eszközeiként gyógyítják a világban: szelídség, irgalom, tisztaszívűség, békességszerzés. Ez a négy gyümölcs elég lenne ahhoz, hogy Isten eredeti gondolata szerint rendeződjék az életünk. Nincs szelídség, irgalom, tisztaság, békesség: nincs élő hit; ezért a magunk módján erőlködünk azért, hogy boldogok legyünk, miközben halálosan boldogtalanok vagyunk. Urunk, adj hitet! Urunk, köszönjük, hogy már adtál hitet! 

– 4. Végezetül a boldogságmondás kijelenti a boldog Isten evangéliuma által elkészített jövőt (1Timóteus 1,11): vigasztalás, örökség, megelégíttetés, az irgalom tapasztalata, Isten színe előtti élet, istenfiúság. Isten országának teljessége ez. Isten országa már itt van. Isten országa maradéktalanul kiteljesedik. 

– 5. A boldogságmondásokat Jézus Krisztus hirdeti meg, mint Isten országának alkotmányát. A boldogságmondások Jézus Krisztust hirdetik meg, mutatják be. Jézus Krisztus maradéktalanul boldog, mert Ő, Isten Fiaként pontosan ilyen. Ugyanakkor a boldogságmondások megrajzolják a krisztusi ember alakját is. A mi Urunk, Szentlelke által egyre inkább minket is ilyenekké formál át (Galata 4,19).

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. May 28., Thursday,
Emil , Csanád napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8975
Összesen 2009. június 2. óta : 19879499

Ige Mellett

(10) „…sok vámszedő és bűnös jött oda…” (Máté 9,9–17)

JÉZUS ELHÍVJA MÁTÉT. – 1. Miért volt bűnös Máté? Azért, mert saját népét megkárosítva kiszolgálta az idegen, megszálló római hatalmat? Ez „csak” bűnös... tovább

REPOSZT

V, mint vírus

A koronavírus járvány társadalmi hatásai ma még teljes mértékben kiszámíthatatlanok. Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy generációs alapon vizsgálja a témát. A szöveg fő kérdése ...
... Tovább

Dokumentumtár

FGY101114

Formátum:.doc
Méret: 47.0 KB

Nincs emberem - Faust Gyula igehirdetése

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

A társadalomban élő ember

Formátum:.mp3,
Méret: 69.7 MB

Köntös László előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2016 február 27-én.

Hanganyag letöltése