Konfirmáció és kenyéráldás a Veszprém Kálvin János Parki gyülekezeteben

Kóródiné Demeter Orsolya, 2020-09-02 08:03:55

,,Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt”.  1.Tim.6,12

Bár az idei konfirmáció nem a naptár szerinti Pünkösdkor történt, számunkra Pünkösd volt.  Isten Szent Lelkének az áradását élhettük meg mindnyájan augusztus 23-án, vasárnap délelőtt a Veszprém Kálvin János Parki Református templomban. Pünkösd ott van, ahol a Szentlélek vezérel egy gyülekezeti közösséget és a Lélek ereje átjárja a szíveket.

Hálát adunk az Úrnak, hogy kettős ünnepet szentelhettünk. Egyrészt a konfirmáció egy gyülekezet életében fontos és felemelő pillanat, másrészt az új kenyérért való hálaadás örömében is részünk lehetett.

      ,,Jövel Szentlélek Úr Isten, töltsd bé szíveinket épen”, zengett az ének a zsúfolásig megtelt templomban.

     Závodi Zsuzsanna lelkipásztor az igehirdetésben hangsúlyozta, hogy Isten kezében a kevés is megsokszorozódik. Jó ha, hála és köszönet tölti be életünket a mindennapi testi és lelki kenyérért:

,,Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk!„ 1. Krónika 29. 14.

      Az istentiszteleten örömmel végeztek szolgálatokat az ifjú konfirmandusok. Az igeolvasás, az imádság, a szavalat, a köszöntések mind az Istenbe vetett hitük szép bizonyságtételeiként szolgáltak.

       Boldogok vagyunk, hogy a most konfirmáló ifjak a nyári vakációs bibliahéten segítőkként szeretettel vettek részt és reménység szerint az ifjúsági csoport lelkes tagjaiként tovább szolgálnak a gyülekezetben.

Az istentisztelet második részében keresztelésre került sor, a konfirmációra jelentkezők közül két fiatal és az egyik ifjú konfirmáló testvére részesült a keresztség sákramentumában.

A konfirmáció alkalmával 10 ifjú és két felnőtt tett fogadalmat arról, hogy Jézus Krisztusnak igaz követői és református egyházunknak hűséges tagjai lesznek.

A fogadalom tételt követően a felnőtt konfirmálók mindketten a szívükben lévő gondolataikat is megosztották a gyülekezettel. Különösen felemelő volt hallani Pál apostol szeretethimnuszának záró szavait, mert a legnagyobb kincs ezen a világon az isteni szeretet. A Szentlélek munkáját láthattuk annak a felnőttnek az életében is, aki most már teljesen a Zsoltáros szerint az Úrra tudja hagyni útjait, bízva Benne, mert Ő teljesíti azt.

 A presbitérium nevében Novákné Szilas Szilvia gondnok asszony köszöntő beszédében szeretettel üdvözölte az új, most már úrvacsorával is élhető egyháztagokat és Isten áldását kérte életükre.

A konfirmációi ünnepség a konfirmandusok és a gyülekezeti tagok közös úrvacsoraosztásával zárult.

,,Hálát adok neked mindenkor, mert te munkálkodsz. Nevedben reménykedem, mert jó vagy híveidhez”. ( Zsoltárok 52, 11)

 

A konfirmandusokkal együtt közös imádságot mondott a gyülekezet: Urunk! Hálát adunk végtelen szeretetedért! Hálásak vagyunk, hogy te keresel bennünket, és gyermekeid lehetünk.

Hálát adunk neked, hogy részesei lehetünk a „nagy egésznek”, az általad teremtett világnak. Hisszük, hogy Te ma is a kezedet nyújtod nekünk és minden új nap kezdetén. Te azért törted meg a kenyeret, hogy az életünk veled legyen teljessé. Kérünk, áldd meg a földet, munkánkat, és mindennapi kenyerünket! Segíts növekedni a bizalomban és szeretetedben. Segíts felismernünk, hogy a legnagyobb bizonytalanságban is biztosak lehetünk hűségedben. Köszönjük, hogy elküldted szent Fiadat értünk!

A te Szentlelked végezze el bennünk, hogy láthatóvá legyenek rajtunk tetteid és méltóságod! Köszönjük a hívők közösségét, az anyaszentegyházat. Ámen.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4971
Összesen 2009. június 2. óta : 39858728