Huszár Pál főgondnok kapta idén a Károli-díjat

, 2020-10-29 14:07:18

„Személyesen így úgy ismerem Pali bácsit, mint igazi tanácsost, istenfélő embert, aki mindenhol megtartotta hitét – és ahol csak tudta, felvállalva tovább is adta” – fogalmazott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Károli Gáspár-díj átadásán. Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét a protestáns örökség ápolásáért, tudományos munkásságáért és az ökumenikus kapcsolatok terén folytatott tevékenységéért tüntették ki.

A Károli Gáspár-díjat a reformáció ünnepére készülve idén október 29-én adták át. A korábbiaktól eltérően és tekintettel a vírushelyzetre az ünnepséget a Várpalotai Református Egyházközségben, a díjazott gyülekezeti közösségében tartották meg. „Hirdessük, hogy jó az Úr, mert megtartott bennünket és vigyázott ránk” – köszöntötte Lukátsné Orovicz Piroska várpalotai lelkipásztor az alkalom résztvevőit a 106. zsoltár első hat versének üzenetével. Mint mondta: „Református templomban nem kezdődhet alkalom anélkül, hogy az élő igére ne figyelnénk.”

huszarpal_01.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

„Azért a királynak nem kell az ő maga bölcsességére magát bízni, hanem az istentől kérjen bölcsességet, hogy tudja népét és az országát igazgatni. A jó tanácsosok is igen használnak az országnak, kiváltképpen, ha az tanácsosok istenfélők” – idézte Károli Gáspár gönci reformátor gondolatait Soltész Miklós, majd hozzátette: „Személyesen így úgy ismerem Pali bácsit, mint igazi tanácsost, istenfélő embert, aki mindenhol megtartotta hitét – és ahol csak tudta, felvállalva tovább is adta. Ez a keresztyén ember legfontosabb küldetése.” A díjazott egyetemi tanárként, műfordítóként és publikációival is gazdagította a tudományos életet, emellett 2009-től a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökeként tevékenykedett egyházáért. „Nemcsak családja körében adta tovább hitét, hanem rábízott gyülekezetében, gyülekezeteiben, Magyarország és a teljes Kárpát-medencei közösségben” – hangsúlyozta az államtitkár.

A Károli Gáspár Díjat immár 13 éve minden évben olyan személyeknek ítélik oda, akik a hittudományok területén maradandót alkotva gazdagítottak magyar tudományos életet, a vallásos szellemi életet, valamint kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományok területén.

„Megtiszteltetés számomra ez a díj, de úgy érzem, megtiszteltetés a gyülekezet és Várpalota számra is – mondott köszönetet Huszár Pál. – Hatvanhárom éve álltam meg először a várpalotai gyülekezet úrasztalánál, és az Úristen iránti végtelen hálával állok itt most is.” A dunántúli főgondnok a díjjal járó összeg egy részét gyülekezete felújítási munkálataira ajánlotta.

huszarpal_04.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

NOVEMBER VÉGÉIG LEHET EGYHÁZI PROGRAMOKKAL PÁLYÁZNI

Az ünnepségen Soltész Miklós kihirdette a jövő évi egyházi közösségi programok támogatását is: a gyülekezetek 2020. november 30-ig pályázhatnak 200.000 és 500.000 forint közötti összegre. „Reméljük, jövő nyáron már olyan lesz a helyzet, hogy tudunk közösségi programokat szervezni – ezekkel is erősítve országunkat, nemzetünket” – mondta az államtitkár. A pályázati kiírást keressék a Miniszterelnökség honlapján.

Forrás: www.reformatus.hu


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2020. November 29., Sunday,
Taksony napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9984
Összesen 2009. június 2. óta : 22595762

Ige Mellett

(15) „…megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.” (Zsidókhoz írt levél 2,5–18)

Mi, a haláltól való félelem miatt, egész életünkben rabok vagyunk (15). Ezt nem kell sem tagadni, sem részletezni. A halálunkra való emlékezés, akár h... tovább

Dokumentumtár

Kinek prédikálunk? Az igehirdető és gyülekezete

Formátum:.pptx
Méret: 137.4 KB

Steinbach József előadása a Dunántúli Református Akadémián, a Pápai Református Teológiai Akadémia dísztermében, 2016. február 27-én.

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

prk_laudacio

Formátum:.mp3,
Méret: 8.9 MB

Bogárdi Szabó István laudációja a Magyar Örökség-díj átadásán 2011. december 17-én. A Magyar Örökség-díjat a Pápai Református Kollégium kapta

Hanganyag letöltése