A Reformációt...

...ma is sokan úgy gondolják el, mint egyházunk „kezdetét”. Ez részben igaz, hiszen mi, reformátusok közvetlen örökösei vagyunk annak, ami a 16. században elkezdődött. Csakhogy nem árt feltenni a kérdést: mi volt a Reformáció előtt?

Nos, előtte a keresztyénség már mintegy másfél évezredes múltra tekinthetett vissza! Ezért megtévesztő lehet, ha a Reformációra úgy gondolunk, mint valamiféle abszolút új kezdetre. De ez mit sem von le a Reformáció jelentőségéből, pusztán annak a hangsúlyozása, hogy az egyetemes anyaszentegyház történetének egyik kiemelkedő eseményéről van itt szó.

A Reformáció valójában egy megújulási mozgalom volt, amely azt a kérdést tette fel a nyugati keresztyénség addig már másfél évezredes (!) története után (!), hogy mit jelent keresztyénnek lenni? Tehát, nem arról volt itt szó, hogy a történelem színpadán, mint Pünkösdkor, megjelent a keresztyénség, s az addig ismeretlen keresztyén üzenetet az embereknek el kellett magyarázni. Akiknek a Reformáció szólt, már végeláthatatlan generációk óta nagyon is benne éltek a keresztyénségben. Mégis, hiába a másfél évezredes múlt, újra fel kellett tenni a kérdést: mit jelent keresztyénnek lenni?

Nos, a Reformációra akkor emlékezünk helyesen, ha nem csak egy szép, lezárt történeti eseményként idézzük fel, hanem akkor, ha megtanuljuk: hiába a szép, hosszú múlt, a keresztyénség üzenetének a megértéséért újra és újra meg kell küzdeni. Mindig fel kell tenni azt a kérdést, hogy mit jelent keresztyénnek lenni. Újra ki kell mondani, újra meg kell fogalmazni. Ezt tette Kálvin is, amikor megírta hatalmas művét, az Institutiot, A keresztyén vallás rendszerét.

Hogyan tette ezt a Reformáció? Nagyon egyszerűen: visszament az eredethez. Elővette a Bibliát. Tulajdonképpen azt is lehet mondani, hogy a Reformáció valójában a Biblia újra olvasása. Sokan tehetik fel azt a kérdést, hogy mi van ebben? Sőt, lekicsinylően mondhatják, hogy nincs ebben semmi sem. A Bibliát – úgymond – ismerjük. Mi újat tud egy ilyen régi könyv mondani?

Vélhetően egy ilyen típusú gondolkodásnak is tulajdonítható, hogy mai világunkban a Bibliát – nem is kevesen – besorolják a régmúlt értékes kincsei közé. Mint egy olyan könyvet, amely valamikor nagyon fontos volt, amelyet meg kell őrizni, de amely a mai embernek nem tud igazán újat mondani. Elterjedt egy nagyon hamis gondolat, hogy ami régi, az ámbár becses, de szükségszerűen idejétmúlt. Olyan, mint azok a régi háztartási eszközök, amelyeket egy falumúzeumban láthatunk. Ki használ ma mángorlót? A fiatalok azt sem tudják, mit jelent.

De ez alapvetően téves szemlélet. Azért téves, mert azt feltételezi, hogy miután a Biblia nagyon régi könyv, nem tud mit mondani a mai embernek. S ez a feltételezés arra a hamis képzetre épül, hogy a „mai” ember más, mint a „régi”. Ez a mai ember alaptévedése. Az ember helyzete a világban ugyanis semmit sem változott. Ugyanabban a világban él, mint tízezer évvel ezelőtt, ugyanúgy küszködik, mint tízezer évvel ezelőtt, legfeljebb a körülmények változtak. Ezért ugyanazok az alapkérdései is: miért születünk, miért élünk, miért halunk meg?  A Bibliának is ezek az alapkérdései, s ezekre ad választ.

Ezért érvényes a Biblia ma is. S ebben a megtébolyodott világban ma sem lehet más tájékozódási pontunk: vissza a Bibliához!

Nos, ezért fontos a Reformáció.

Köntös László, főjegyző, felelős szerkesztő