Nyitott kézzel szeretni

Adminisztrátor, 2009-09-21 00:00:37

"Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!" (Zsolt 136,1.) A Dunaalmási Református Szeretetházban 2009. szeptember 17-én tartották a 6. "Nyitott kézzel szeretni" rendezvényt és a hálaadó ünnepet. Erre az alkalomra közel 200 vendég érkezett a testvérintézményekből, a szeretetházat támogató gyülekezetekből, szülők, gondnokok, visszajáró önkéntesek, és egyházunk vezetői is megtisztelték jelenlétükkel az együttlétet.

Köszöntő után délelőtt a színpadon a testvérintézmények változatos műsorokkal " ajándékozták meg" egymást, de volt barátságfal és kreatív sátor is működött folyamatosan. Ebéd után a Tatai Református Gimnázium Palánta Bábcsoportja bábjátéka következett, majd a Héthatár  zenekar ifjúsági zenéje segítette a ráhangolódást a hálaadó istentiszteletre. Az igeszolgálatot főtiszteletű Steinbach József püspökúr végezte, majd a szeretetház lakóinak zenés-verses bizonyságtétele következett. Ezután Czibere Károly a Szeretetszolgálati Iroda vezetője köszöntötte az egybegyűlteket.
Utána a szeretetház bejárása következett, megtekintve a felújított egységet, ahol 22 lakó költözhetett korszerű körülmények közé, az új liftet, a lépcsőházi új ablakokat, a ház külső festését, valamint a rendezvény színhelyén az új  teraszt és a színpadot.
Természetesen a változatos program folytatódott: volt rétes készítési bemutató-kóstolóval, lufi hajtogatás, gokartozás a pályán, meglepetés fagyi.
A rendezvényt a Naszályi Nosztalgia Irodalmi Klub zenés-táncos műsora zárta, olyan sokan perdültek táncra a lakók közül, hogy kicsi lett a színpad és a terasz is táncparketté alakult rövid idő alatt.
Zárásként köszönőszavak hangzottak el a támogató testvérek, és a munkatársak felé, akik közül sokan szabadidejüket feláldozva vállalták a vendégfogadás szolgálatát.
Abban a reményben búcsúztunk el, hogy 2010-ben, a 100 éves Dunaalmási Szeretetház jubileumi ünnepségén újra találkozunk.

(Marton Józsefné intézetvezető)

Az alkalomról készült képeket az alábbi galériában nézhetik meg!


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2019. November 22., Friday,
Cecília napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2313
Összesen 2009. június 2. óta : 17798573

Ige Mellett

(30) „…a szent szövetségen tölti ki dühét.” (Dániel 11,21–45)

– A tehetetlen düh, az ember nyomorúságának, az emberlét kielégítetlenségének és tehetetlenségének, pótcselekvő önzésének, valamint a gonosz hatalmána... tovább

REPOSZT

Föl-földobott kő

Szabó Péter nyolc évet élt Angliában, nyolc éve van itthon. Mindig is külföldre vágyott, nézte az MTV-t, hogy megtanuljon angolul. Először bébiszitter volt, majd jöttek ...
... Tovább

Dokumentumtár

FGY101108

Formátum:.doc
Méret: 51.5 KB

"Add el mindened!" - Faust Gyula igehirdetése

[ Saját anyagok feltöltése ] Dokumentum letöltése

Hangtár

A REND megnyitó ünnepsége

Formátum:.mp3,
Méret: 33.5 MB

2010. június 26. szombat

Hanganyag letöltése