„…az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…”

Advent harmadik vasárnapjának klasszikus értelmezése saját halálunkra mutat rá. A mai igeszakasz is ezt hangsúlyozza: Egyszer meghalunk (27). Mi lesz utána? Nézem a körülöttem zsibongó gyerekeket, aranyosak, kicsattannak az élettől, jólétben élnek, sokkal többjük van, mint ami szükséges, és eszükbe sem jut, hogy valaha majd meghalnak.

Náluk ez így van rendjén, gyerekek, gyönyörűek. Aztán megijedek, amikor kamasszá, majd fiatal felnőtté lesznek, mert magabiztosságuk, önzőségük, agresszivitásuk halálos, noha – ideális esetben – még eszükbe sem jut a saját haláluk. Ugyanakkor viselkedésük szinte szemlélteti, mi a bűn, milyen az Isten nélküli élet, amelynek következménye, zsoldja a halál (Róma 6,23). Nem „a mai fiatalokat” akarjuk bántani. Felnőttként, érett emberként sem jobb a helyzet, csak agyafúrtabb a bűn jelenléte, ha nincs megtérés. 

Advent harmadik vasárnapja figyelmeztet bennünket, hogy egyszer meghalunk, mert Isten nélküli életünk minden mozzanatának halálos következménye van: a lustaságnak és a rohanásnak, a mulatozásnak és a szomorúságnak, az önhittségnek és a kisebbségi érzésnek egyaránt. Isten minden élet forrása (Zsoltárok 36,10), ezért Őnélküle minden felemészt és a halál felé vezet. Advent harmadik vasárnapja figyelmeztet, hogy a halál nem a lét, hanem az élet ellentéte, tehát halálunk után meg kell állnunk az Úr színe előtt számadásra, és Ő megítél bennünket (27). Mit hozunk fel mentségül magunk mellett, hiszen annyi mindent elrontottunk? Ott nem mutogathatunk a másikra bűnbakként, ott nem lakolhat csak a másik, hogy mi megússzuk. Márpedig itt, ebben a világban – egyébként a bűn miatt joggal – az ószövetségi logikát követi minden paragrafus: valamiféle rendnek érvényesülni kell, és valakinek lakolnia kell, mert büntetés, „vérontás” nélkül nincs bocsánat és megnyugvás (22). Noha ebben a világban még a bíró sem makulátlan, aki kimondja az ítéletet. A számadáskor nem mutogathatsz a másikra (18–22). Személyesen rád vonatkozik ez az igevers: egyszer meghalsz és utána megítél az Isten. Nem baj, ha megijedünk; nem baj, ha ez az igevers félelemmel tölt el! (27)

Advent harmadik vasárnapja evangéliumot hirdet. Ez az ítélet, Isten irgalma, kiválasztó kegyelme által, Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatára tekintve, számodra a megváltás kiteljesedését jelenti. Jézus Krisztus nem a más vérét, hanem a saját vérét ontotta… (25) A főpap képéhez kapcsolódva: Jézus Krisztus a saját vérével ment be a szentélybe, megnyitotta a szentek szentjét, a mennyei világot, egyszeri áldozatával, hogy sokak bűnét elvegye (23–28). Nincs már kárhoztató ítélet azok ellen, akik Jézus Krisztusban vannak (Róma 8,1). Nincs ennél nagyobb örömhír. A halál árnyékának völgyében fény ragyogott fel felettünk, a magasságból (Lukács 1,78). Most, a „sötét napok” idején különösen megérint bennünket ez az üzenet, akik nemrégiben mi is gyerekek és fiatalok voltunk, és közben nemcsak arra ébredhettünk rá egy „édeskés melankóliában”, hogy időnk gyorsan lejár, hanem mint akik újra gyermekek lettek, az Úr gyermekei, akik megteltek az örök élet bizonyosságával; ez azonban alázatosan teszi őket elevenné. Várjuk Őt az üdvösségre, mert már miénk az üdvösség (28).

Kapcsolódó link:http://igemelett.blog.hu/