Pálma díjat alapított a Somogyi Református Egyházmegye új elnöksége

Hella Ferenc, 2021-01-09 14:19:13

A Somogyi Református Egyházmegye újonnan megválasztott elnöksége 2020. december 20-án, Nagykanizsán megalapította a Pálma díjat. A célkitűzésünk, megköszönni és elismeréssel tisztelegni a Somogyi Református Egyházmegyében szolgálatot teljesítő lelkipásztorok, hitoktatók, óvodapedagógusok, tanítók, tanárok, kántorok, gondnokok és presbiterek előtt, akik hűséges igyekezettel és engedelmes lélekkel végezték több évtizedes munkájukat-szolgálatukat gyülekezeteik épülésére és javára, Isten dicsőségére.

Sub pondere crescit palma – Teher alatt nő a pálma jelmondat is ennek a szolgálatnak a gyönyörűségét és valós értékét jelenti. A Szentlélek gyümölcsei között megtaláljuk az alázatosság és szelídség édes terméseit is. Minél hosszabb időt töltünk az Ő társaságában, annál nagyobb lesz szeretetének hatalma felettünk, ezért fogadták el egy életre Jézus hívását a díjazottak is: „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű”. (Mt 11,28–30)

Áldjuk Istent életükért és szolgálatukért.

Első díjazottunk özv. Bellai Zoltánné Gáspár Enikő lelkipásztor lett, aki több évtizeden át Krisztus iránti engedelmes szívvel és hűséges igyekezettel végezte a lelkipásztori szolgálatot. A díjat Hella Ferenc esperes – lelkipásztor és Szabó István gondnok, a Somogyi Református Egyházmegye 2021. január 1-én hivatalba lépett elnöksége adta át.

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9752
Összesen 2009. június 2. óta : 39874316