„Ne legyünk néma egyház!” Megalakult egyházkerületünk új közgyűlése

Horváth Andrea, 2021-01-30 07:19:26

A Dunántúli Református Egyházkerület új közgyűlése január 29-én alakult meg Pápán. Mint arról korábban már tájékoztatást adtunk, az egyházkerület presbitériumai ismét Steinbach József balatonalmádi-balatonfűzfői lelkipásztort választották meg a kerület püspökévé, aki immár püspöki szolgálatának harmadik ciklusát kezdi meg. Az új főgondnok dr. Nemes Pál nagykanizsai gondnok lett. A közgyűlés a Választási Bizottság jelentését megerősítette. A közgyűlésen került sor további tisztségviselők megválasztására. Ennek eredményéről külön táblázatban számolunk be. Újdonság, hogy a módosított Választójogi Törvény rendelkezésének megfelelően a közgyűlés választotta meg az egyházkerületi lelkészi és világi főjegyzőt. Az egyházkerület elnökségének javaslatára az új lelkészi főjegyző Máté László komáromi lelkipásztor, a világi főjegyző Szabó Gábor fehérvárcsurgói gondnok lett. A közgyűlés létrehozta az egyházkerületi tanácsosi és az egyházkerületi kommunikációs igazgatói tisztséget. Az elnökség javaslatára a közgyűlés az előbbi tisztségre Farkas Gergely püspöki titkár-hivatalvezetőt, míg az utóbbira Köntös László volt lelkészi főjegyzőt, a Dunántúli Református Lap és a kerületi honlap felelős szerkesztőjét választotta meg. A közgyűlésen Steinbach József méltatta a leköszönő dr. Huszár Pál főgondnok, zsinati világi elnök szolgálatát.

„Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” Steinbach József püspöki előretekintésében a Zsoltárok könyvéből vett vezérigéjével szólította meg a jelenlevőket. Hozzátette, hogy szükségünk van a szabadító Isten által ajándékozott reménységre, hiszen sok bizonytalanság rémít bennünket, számos gyarlóság gyengít minket és nagyon sok feladat hárul ránk. Reménységre indít azonban, hogy megtapasztalhatjuk az Úr megtartó kegyelmét.

A most kezdődő ciklusra nézve kiemelte, hogy megbecsülve a látható egyházat, ne csak a korrekt ügyintézés irányítsa az intézményt, hanem fontos, hogy mindezen átragyoghasson a krisztusi evangélium. "Ha valaki csak paragrafusokra tud hivatkozni, ott hiányzik az a mennyei több, ami nélkül nincs lényegi szolgálat. Egymáshoz való viszonyunk is lépjen túl az intézményi lét érdekérvényesítő korrektségén, mindenkor a ránk bízott közös, szent ügyre, annak krisztusi lényegére tekintve. Azért is fontos ez az elvi, teológiai alapvetés, mert ebben a ciklusban több olyan kérdés is kerülhet elénk, amely végképp a bürokratikus intézmény torzulásai felé vezethetnek bennünket, ha nem krisztusi vezetésben és felülemelkedettségben, mennyei lényeglátással hozunk döntéseket. Ne legyünk néma egyház, amely folyamatosan beszél és tevékeny, de a krisztusi evangélium üdvözítő hatalma, életmegújító ereje nem üt át nyüzsgésén!" - emelte ki, a nagy teológusra, Rudolf Bohrenre hivatkozva, hozzátéve hogy a dunántúli reformátusok nagy családja erős, összetartó, egymást buzdító közösség, s fontos, hogy ez még inkább így legyen a következő hat évben is. Nagy szükség van a felelősségteli, odaszentelt szolgálatra, hogy jó legyen dunántúli reformátusnak lenni. Összegzésként elmondta, hogy a nagyobb szeretet, nagyobb fegyelem, több krisztusi evangélium elvét kívánja követni ebben a ciklusban.

 

A 2021-2026 közötti időszakra Dr. Nemes Pált, a nagykanizsai egyházközség gondnokát, a Somogyi Református Egyházmegye volt gondnokát választották a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokává. "Hiszem és vallom, hogy mi vagyunk az Egyház. Nemcsak a lelkészeknek, hanem nekünk, világiaknak is feladatunk, hogy az Úrtól kapott tálentumok szerint mindent megtegyünk Jézus Krisztus ügyének előremozdítása érdekében." - hangsúlyozta székfoglaló beszédében, majd hozzátette, úgy kell cselekedni, hogy minden Isten dicsőségére szolgáljon. Mint mondta, szeretné, ha valós segítséget tudnának nyújtani a kicsi, elnéptelenedő, nehéz helyzetben levő gyülekezeteknek. Ugyanakkor hozzátette: "Azt tapasztaltam, hogy az Úristenbe vetett erős hittel és lelkészek, a presbitérium és a gyülekezet tagjainak áldozatos munkájával csodákat lehet elérni."

 

Az egyházkerület lelkészi főjegyzője Máté László, a Komáromi Református Egyházközség lelkipásztora lett. Székfoglaló beszédében elmondta, hogy a jól elvégzett munkához az egyházban minden tagra szükség van. - „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.” (I Kor 4,1-2) A sáfárnak két egyszerű igazságot kell szem előtt tartania: az egyik, hogy nem ő a gazda, a másik, hogy dolgaiért elszámolással tartozik. Ez a két gondolat egyfelől végtelenül felszabadító a szolgálatban, hiszen bár az egyházban élő emberek között szolgálunk, de nem embereket szolgálunk, így a jó lelkiismeretre nem emberek, hanem Isten előtt kell törekednünk; másfelől pedig végtelenül elkötelező a szolgálatra, hiszen amíg csak azt teljesítettük, ami a kötelességünk volt, akkor azt kell mondanunk: „Haszontalan szolgák vagyunk.” (Lk17,10)" - emelte ki a püspökhelyettes.

 

 

Világi főjegyzővé Szabó Gábort, a Fehérvárcsurgói Református Egyházközség gondnokát választották, aki tisztét Istentől kapott kivételes feladatnak tekinti. "Életem elválaszthatatlan része, hogy mások felé szolgáljak. Erre neveltek szüleim és ezt munkálta bennem Isten a konfirmációm óta eltelt közel három évtized alatt. Megtérésemtől fontos, hogy Istennek tetsző módon éljek és szolgáljam Őt. Ezt pedig saját erőből nem lehet. Ezért meghatározó számomra az az Ige, amelyet Pál apostol Filippibeliekhez írt levele 4. fejezetének 13. versében így olvashatunk: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít”.

Steinbach József mindenkinek megköszönte áldozatos munkáját, külön méltatta dr. Huszár Pál szolgálatát, aki 12 éven át volt a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka. Ugyanebben az időszakban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöki tisztét is betöltötte.

Huszár Pál a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház utazó nagykövete, avatott diplomatája is volt, számos helyen tett látogatást az elszakított, de hitben el nem szakítható magyaroknál. -"Főgondok úr soha nem bocsátkozott vitákba, első perctől a maga számára értelmezte a feladatát, és aszerint odaadó hűséggel tette a dolgát, mindenkinek megadva a tiszteletet és a szeretetet, és mindenkit hagyva békén dolgozni a maga helyén." - mondta róla Steinbach József. A Dunántúli Református Egyházkerület közgyűlése 2021-ben a Pro Pannonia Reformata-díjat dr. Huszár Pálnak ítélte oda, melyet az ünnepi közgyűlés istentiszteletén vehet majd át. Az egyházkerület újonnan megválasztott tisztségviselői és bírói az ülés során letették esküjüket.

_______________________________

A Dunántúli Református Egyházkerület alakuló közgyűlésén megválasztott tisztségviselők

Pápa, 2021. január 29.

 

Egyházkerületi lelkészi főjegyző

Máté László

 

Egyházkerületi világi főjegyző

Szabó Gábor

 

Egyházkerületi lelkészi jegyző

Pálfi Zsuzsanna

Sugár Tamás

 

Egyházkerületi világi jegyző

Lay Gábor

Rojtos Norbert

 

Egyházkerületi jogtanácsosok

Dr. Kiss Valéria

Dr. Kovács Zsuzsanna

Dr. Nagy Marianna

 

Egyházkerületi elnökségi tanácsos

Farkas Gergely

 

Gyűjteményi igazgató

Köntös László

 

Egyházkerületi kommunikációs igazgató

Köntös László

 

Zsinati tanintézeti képviselő

Dr. Németh Tamás

 

Zsinati tanintézeti pótképviselő

Illés Dániel

 

Zsinati tanácsi lelkészi képviselők - 2 fő

Egyházkerületi lelkészi főjegyző

Hajdú Zoltán Levente

 

Zsinati tanácsi világi képviselők - 2 fő

Egyházkerületi világi főjegyző

Szűcs Attila

 

Zsinati tanácsi lelkészi pótképviselők - 2 fő

Imre Bálint

ifj. Márkus Mihály

 

Zsinati tanácsi világi pótképviselők - 2 fő

Gáty Szabolcs

Dr. Tapazdi Tamás

 

Egyházkerületi számvizsgáló bizottság

Szemeti Ferenc (elnök)

Bollók Gyula

Lentulai Attila

Nagy Csaba

Dr. Pataky László

 

 

 

Tanintézeti képviselők

Alapfokú

Mocsáriné Brunner Boglárka (Mezőföld)

Tóth Károly (Pápa)

Molnár Tímea (Somogy)

Pungurné Császár Judit (Tata)

Rojtos Norbert (Veszprém)

 

Középfokú

Vadász Márta (Pápa)

Füstösné Ábrahám Judit (Somogy)

Illés Dániel (Tata)

 

Felsőoktatás

Dr. Németh Tamás

 

Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziuma és Diákotthona és a Pápai Református Kollégium „Tánc-Lánc” Alapfokú Művészeti Iskola közös igazgatótanácsának fenntartó által delegált képviselői. (Az igazgató tanácsnak hivatalból tagja az egyházkerület elnöksége)

ifj. Márkus Mihály (elnök)

Farkas Gergely

Gyimóthy Lajos

Köntös László

Móricz Attila

Dr. Németh Tamás

Tóth András

 

 

Egyházkerületi oktatási szakértő - Dunántúli Katechetikai intézet vezetője

Baráth Julianna

 

Kántorképző vezetője

Veresné Petrőcz Mária

 

Egyházkerületi Bíróság

Brunner Vilmos

Császár Attila

Kovács Csiba Krisztina

Dr. Petró László

Dr. Szabó Előd

Szentgyörgyi László

Dr. Antal Péter

ifj. Dr. Balogh Zoltán

Dr. Buda Imre

Szabó Sándor

Szekeresné Dr. Borbély Beáta

Dr. Vörös Jenő

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6056
Összesen 2009. június 2. óta : 39870618