Több mint 600 mosolygó látogató

Horváth Andrea, 2021-06-28 19:05:58

Aki ott járt, megtapasztalta, hogy az idei Múzeumok éjszakája több szempontból is különleges volt a Pannonia Reformata Múzeumban.  Az immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett országos esemény idei címe Fordulópont, a pandémia utáni újranyitás jegyében rendezte ezt a református kiállítóhely is.

- Felülmúlta a várakozásainkat ez az este, ez tényleg fordulópont volt  - mondta nagy örömmel a múzeum vezetője, ugyanis a 18 órakor kezdődő rendezvényre az első pillanattól folyamatosan érkeztek az érdeklődők. Halászné Kapcsándi Szilvia és csapata mindent megtett azért, hogy jól sikerüljön, tényleg fordulópont legyen a program.  Az intézmény szeretne még inkább nyitni az érdeklődők felé, fontos missziónak tekintik az emberek megszólítását, ezért aztán valóban mindenki találhatott itt érdekességet az éjszaka során. A szervezők azon dolgoztak, hogy aki szeretne, ott lehessen ezen a különleges alkalmon. Épp ezért főként szabadtériek voltak a programok, így ott nem kellett védettségi igazolvány, csak a múzeumi térben, másrészt a kézműves foglalkozás kivételével ingyenes volt az este.

Az Ótemplom mögötti füves területen, az eperfa alatt állították fel a labirintust, amiben mindig sétált valaki az est folyamán. Füstös Gáborné ötlete volt az interaktív labirintus, a leki séta. Kérdéseket olvasott és válaszokat fogalmazhatott meg a látogató, és nem csupán az útvesztőt járta be, hanem egy kicsit a belső világát is. Fordulópontok, elágazások, zsákutcák, s aztán a kiút. A labirintus célja az volt, hogy a látogatóknak segítsen letenni a terheket és egy bejárhassanak egy felszabadító ösvényt.

- Nagyon izgalmas volt, mesélte Mészáros Teodóra, aki kisfiával és férjével követte a labirintus útvesztőit. - A fiam az izgalmat, a kalandot látta benne, mi pedig meg-megálltunk a kérdéseknél, melyek gondolatébresztőek voltak, és szerintem magunkkal is visszük őket. A kérdések arra vonatkoztak, hogy mik a félelmeink, mi nyomaszt minket, amiket utána le is kellett írni. Számomra a türelem volt az, amit sugallt a labirintus, s ez valóban fontos. Mészáros Teodóra szerint a Múzeumok éjszakájának varázsa egyrészt az éjszakában rejlik, hisz egyébként ilyenkor zárva az intézmény, másrészt abban, hogy ez a program nem kötelező, a látogató azért választja, mert érdekli és örömmel megy a múzeumba - így szinte garantált a siker.

- Megihletett és elvarázsolt a hely - mondta Illés Csaba, akinek gitárjátékát az Óteraszon hallgathatta a közönség, egy pohár hűsítő mellett. A Bartók Béla AMI köztiszteletben álló, népszerű tanára most először zenélt a Pannónia Reformata Múzeum udvarán, ami tökéletes koncerthelyszín, mondta. Repertoárjában a könnyűzene lírai klasszikusai szerepeltek. Sokan gratuláltak a művésztanárnak, és Halászné Kapcsándi Szilviától többen is kérték, hogy legyen folytatása a zenés estnek. A múzeumvezető a tőle megszokott mosolygós kedvességgel mondott igent. Tehát lesz még zenés alkalom a nyáron a múzeum udvarán, figyeljék a programajánlót.

Illés Csaba koncertje után aztán egy spontán szerveződött program is kerekedett az Ótemplomban. Ugyanis ellátogattak a múzeumba a kántorképzős fiatalok, akikkel közösen énekelhettek azok, akik beültek a padokba.

- Felemelő érzés volt - mondta a rögtönzött koncert kapcsán Tompáné Szabó Edina, aki hozzátette, hogy a program számára igazi lelki feltöltődést jelentett. Mindeközben folymatosak voltak a tárlatvezetések, néha már-már szűknek bizonyult az egyiptomi kiállítás tere. Az udvaron az asztaloknál is sokan ültek le egyiptomi vagy épp népi kézműves foglalkozáshoz.

Halászné Kapcsándi Szilvia elmondta, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, sokan most először jártak a múzeumban, de ígérték, hogy visszatérnek még. Az külön öröm volt a szervezők számára, hogy több egészségügyis dolgozó is ellátogatott a rendezvényre, hisz a járvány elleni védekezés első vonalában helytállók munkáját azzal is elismerte az Emberi Erőforrások Minisztériuma,  hogy ingyenesen vehetnek részt az idei Múzeumok Éjszakája programjain az egészségügyi és a szociális szféra munkatársai.

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 16., Tuesday,
Csongor napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4538
Összesen 2009. június 2. óta : 40145070