A három kántor koncertje

Horváth Andrea, 2021-08-10 13:24:48

A Filharmónia Magyarország mindent megtesz azért, hogy a hangszerek királynőjét minél jobban megismertesse a nagyközönséggel. Ezt a célt szolgálja az Orgonák éjszakája program, melyhez idén a Pannonia Reformata Múzeum is csatlakozott az Ótemplomban tartott hangversennyel.

Nem kell mindig elmenni a világ végére, hogy csodát lássunk, lehet, hogy csak meg kell állni itt helyben, körül kell nézni és Pápán is felfedezhetünk olyan kincseket, amelyekre büszkék lehetünk - e szavakkal kezdte köszöntőjét  Köntös László gyűjteményi igazgató.

Ő mutatta be az Orgonák éjszakájának három pápai fellépőjét, Parola Csabát, Gönye Martint és Hamar Dávidot. Köntös László hangsúlyozta, mindhárman kántorok, benne élnek az egyházban, a keresztény kultúrában, s így még különlegesebb a koncert.


Parola Csaba a pápai református templom kántora. Mint mondta, három különböző korszakból származó darabbal készült az alkalomra. Tolmácsolásában felcsendült  egy Pachabel-mű, a XX. század egyik legnagyobb református egyházzenészének, Gárdonyi Zoltánnak egy Pastorale-ja és egy improvizáció a 464. számú dicséretre.

Gönye Martin a Nagytemplom kántora.A barokk korból egy-egy Bach és Lübeck-darabot választott, a kortárs művek közül pedig John Williams Schindler listája című filmhez írt zenéjét és Bédard Christus vincit variációiból játszott három tételt. Repertoárját azzal indokolta, hogy a barokk kor megkerülhetetlen, ha orgonamuzsikáról van szó, John Williams művével pedig a pápai zsidóságra emlékezett. Denis Bedard pedig a katolikus vonalat képviseli, a kanadai orgonista és zeneszerző nemzetközi fesztiválok elismert művésze.


Hamar Dávid Tatabányáról érkezett, idén szerezte meg a kántori képesítést a pápai képzésben. - Református családban nevelkedtem, örömömre szolgált, hogy Isten nyilvánvalóvá tette számomra, hogy nem csupán a Hamar család konzervatív közösségének részeként szeretne látni, hanem mint az ő elhívott szolgájaként is - mondta Dávid, aki fizikusnak tanul. - A hangversenynek íve van, a zenetörténet kezdetétől a lélek megnyugvásáig - fogalmazott a fiatal kántor, aki egy barokk és egy impresszionista mű mellett  a református énekeskönyvben található két énekre készített korálelőjátékát is bemutatta.



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2021. September 27., Monday,
Adalbert napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 46
Összesen 2009. június 2. óta : 27110149

Ige Mellett

(21) „…akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát.” (Galata 5,16–26)

Az apostol nemcsak utal a test kívánságaira, hanem határozott intéssel figyelmeztet, hogy a test kívánságai erősek, „beteljesülni” akarnak (16). Isten... tovább