„Hű az Úr”

Márton Gergely, 2021-11-09 07:55:39

Az 1550-es évektől kezdődően meghatározta az őrségiek életét a református hit. Az ellenreformáció éveit megszenvedték, de hitükhöz mindvégig hűek maradtak. A türelmi rendelet után lassan újraszerveződtek a gyülekezetek, megkezdődtek a templomépítések is. A határmenti Bajánsenyén 1821-ben szentelték fel az Isten Házát. November 6-án adtak hálát az Úrnak a közelmúltban felújított 200 éves templomért, az idén szeptembertől református fenntartásban működhető általános iskoláért.

Megmaradás. Megmaradni a hitben, megmaradni a keresztyén életben. Ha valahol tudják, hogy ez a kihívás mit jelent, akkor az az Őrség, ahol a helyi reformátusoknak sokat kellett küzdeni protestáns hitük megtartásáért. De „Hű az Úr” és a kitartó helytállást megjutalmazza. Bajánsenyén most ezt élik megélik a felújítások és a gyarapodás áldásában.
Az 1805-től anyaegyházként működő gyülekezet 1817-ben határozta el, hogy templomot épít, téglából. 1821-ben fel is szentelték, pár évre rá pedig négyszobás lelkészlakás is épült mellette.

Ez az Őrség egyetlen klasszicista stílusú épületegyüttese. A templom tornyában helyezték el az Őrség első toronyóráját. A két évszázad alatt kisebb-nagyobb felújításokon esett át az épület. Az utolsó jelentős munkák 2006-ban Hella Ferenc lelkészi szolgálata alatt zajlottak. A gyülekezet szerette volna a kétszázéves jubileumra a leromlott külső és belső festését felújítani. Erre a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság a „Magyar- Templom- Felújítási Program” keretében megítélt 8 341 000 Ft támogatás adott lehetőséget.

Szakál Anikó tiszteletes asszony – hálát adva a támogatásért - beszámolt a felújításon elvégzett munkákról. Megtörtént a templombelső és a külső homlokzat teljes újrafestése, a templomtorony íves zsaluinak cseréje. Miközben köszönetet mondott a kivitelezőknek, támogatóknak, ismertette további terveiket: a cintériumnál az ablakok, valamint a toronyba vezető lépcső cseréjét.

A gyarapodás ezévtől abban is megmutatkozik, hogy szeptembertől a helyi iskola református fenntartásban kezdhette meg a tanévet. Ennek hatása már a november 6-án megtartott hálaadó istentiszteleten is láthatóvá vált, a padok egy részét gyermekek foglalták el. De megtelt a többi sor is, a járványhelyzetnek megfelelően maszkban vettek részt a hívek az ünnepi alkalmon.

Farkas Gergely elnökségi tanácsos imádságban adott hálát az Úrnak a 200 éves templomért, a gyülekezetért, az iskoláért, megmaradásért – gyarapodásért.

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét” (2Tim 1,7) szól a bíztatás Pál apostoltól, és ezt üzeni, a már messziről jól látható felújított bajánsenyei templom látványa is. Steinbach József igehirdetésében arról szólt, hogy fellelhetjük ebben a látványban a Szent Lélek munkáját is, aki kétszáz éve az itt folyó igehirdetésekben, szolgálatokban munkál és építi az Isten országát.

Az igére utalva elmondta, újra és újra tanulnunk kell azt, hogy Isten Lelke elveszi a félelmeinket. „A félelem úgy kezdődik, hogy valamiért összeszorul a szív” – vette számba a félelem fokozatait a püspök. Ennek következménye a csüggedés, rosszkedv, majd az aggódás és a félelem. Úrrá lesz rajtunk a feszültség, a pánik, ami nemcsak egyénileg, de közösségi, társadalmi szinten is megtapasztalható. Ezek a félelmek a felelősségérzetből fakadóan lehetnek jogosak. „Ne félj kicsiny nyáj! Olyan jó hallani, hogy az Isten Lelke, aki munkál közöttünk, elveszi a félelmeket” – mondta, majd folytatva rámutatott, hogy a félelem helyébe ad áldott ajándékokat: erőt, szeretetet, józanságot. Megtapasztaljuk, hogy nem hiába erőlködünk, felülről adatik az áldás. Isten Jézus Krisztusban kinyilvánított megváltó szeretetéből merítve tudunk odaadóan, ha kell áldozatot hozva, de önmagunkat is megtartva fordulni mások felé. A hívő ember két lábbal áll a realitások talaján, de minden nehézségben előre tekint, miközben állandó kapcsolata van a mennyei világgal.

Ezeket az ajándékokat Isten Lelke által kaphatjuk meg kegyelemből, imádkozva, kérve Őt: „Urunk adj erőt, szeretetet, józan bölcsességet a feladatokhoz, mert Nélküled nem megy” - szólt a tanítás, rámutatva, hogy az imádkozás mellett az üzenet továbbadása is feladatunk. Áldott legyen az Isten azért a csodáért, hogy az Őrségben, Bajánsenyén újra lehet református iskola, ahol a következő generáció megkaphatja az Evangélium üzenetét, hogy megújulhatott a templom. A püspök megköszönte mindenki hűséges munkáját, akik fáradoztak azért, hogy ez a csoda létrejöhetett.

Máté László főjegyző imaszolgálata után a hittanos gyerekek elevenítették fel a templom történetét. Az összefoglalót a település polgármestere, Györke Gyula állított össze.

Szabadi István esperes köszöntötte az Őrségi Egyházmegye nevében a templomáért hálát adó bajánsenyei gyülekezetet: „az, hogy most itt lehetünk, a bátor, hitvalló, félelmet nem ismerő, Istenben bízó reformátusoknak köszönhetjük.” A templomok minden településen irányt adnak, már távolról idézik az otthont. A templom attól lesz több, mint egy fizikai értelemben vett iránymutató, ha a hívek összegyűlnek benne Istent dicsérni. Öröm, hogy Bajánsenyén látható, hűséges gyülekezet hirdeti, hogy Isten itt van köztünk.

„Az őrségi reformátusokra mindig jellemző volt a kitartás és az erős hit” – mondta köszöntőjében Dr. Nemes Pál kerületi főgondnok. Ennek az imádkozó akaratnak a jelképe ez a 200 éves templom is. A jövő Istenen múlik, de feladataink nekünk is vannak, mondta. A lehetőségeket megkapták Bajánsenyén, van iskola, felújított templom, a többi az imádkozó, Istent közösségében dicsérő híveken múlik.

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a gyülekezet munkájának méltatásában elmondta, hogy egy templom felújítása Európa nyugati felében már nem természetes, de Magyarország Kormánya hiszi, hogy a keresztyén kultúra az egyetlen elfogadható eszme, amire a jövőt építeni lehet, és ezért támogatják az ilyen beruházásokat.

A különleges belső díszítésekkel ellátott bajánsenyei református templom igazi otthon. A falain aranybetűkkel az Urat magasztaló, reménységet és bíztatást adó igék vannak elhelyezve. Az egyik feliratot ideidézve elmondható, hogy Bajánsenyén érzik, látják, hogy jó az Úr, és cselekedeteikben boldogan helyezik bizalmukat Őfelé.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. December 21., Saturday,
Tamás napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9675
Összesen 2009. június 2. óta : 44156594