Isten dicsőségére, a közösség hasznára

Főjegyzői szolgálat, családias egyházkerület, a föld sója, az isteni szándék. Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyzővel beszélgetünk a 2021-es esztendőről.

(Bajánsenye, 2021.11.06.)

Nem emlékszem olyan találkozásra, amikor nem mosolygott volna, főjegyző úrból mindig boldogság tükröződik. Így volt ez a beiktatáskor és így van ez most is. Gondolhatom azt ebből, hogy a főjegyzői szolgálat sem csorbította ezt az örömöt, nem fogyatkozott a kedve az egyház szolgálatában. Mégis miben hozott más jellegű feladatot az esperesség után a főjegyzői tisztség?

Örülök, ha ezt a benyomást keltem. Nyilván én sem vagyok minden pillanatban boldog. Leginkább hálaadó alkalmakon, közgyűléseken találkozunk, és ezek számomra mindig ünnepek.
Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján a kerületi főjegyzőség egy teljesen más természetű munka, mint az esperesség. Míg annak a nagy részét az adminisztráció tette ki és csak a kisebbet a reprezentáció, a pasztoráció, addig főjegyzőként nulla adminisztrációs terhet kell viselnem – lehet, hogy a boldogságom ennek is szól - ezeket elvégzi Farkas Gergely és a püspöki hivatal. Sokkal több a reprezentáció, az egyházkerület képviseletében való megjelenés gyülekezeti vagy kerületi alkalmakon. A pasztoráció kerületi főjegyzőként a háttérbe szorul, inkább egyfajta konzultációs feladatot jelent számomra.

Főjegyzőként átfogóbb képet kaphat a kerület életéről.

Sok újdonságot nem láttam, mert baráti látogatásokkor, vagy korábban esperesként olykor-olykor megjelentem más egyházmegyékben is. Most valóban intenzívebbek, gyakoribbak ezek az alkalmak. Mindenképpen kellemes dolog, hogy sokkal több örömben és pozitív élményben van részem. Nagyjából egységes lelkülettel bír a Dunántúl, bár minden egyházmegyének megvannak a sajátosságai: van, ahol súlyosabb a szórványhelyzet, van, ahol nehezebben birkóznak meg a gyülekezetek a kicsinységükkel. Vannak árnyalatnyi különbségek, de mégis otthon érezheti magát egy dunántúli lelkész, tisztségviselő, mert ugyanaz a stílus, ugyanaz a lélek, hit várja mindenhol. Ez a Dunántúlnak nagy erénye, hogy egy egységes szemléletmód, lelkület jellemzi. Püspök úr úgy szokott fogalmazni, hogy egy nagy család, és ez valóban így van.

(Balatonfenyves, 09.10.)

Címkézzük be 2021-et. Mik voltak a legfontosabb jellemzői ennek az évnek?

Ami meghatározta ezt az évet az a Covid-járvány, majd a lezárások utáni nagy ünnepség-sorozatok. A zárlat alatt sem állt meg az élet. Amikor eljött a nyitás ideje, akkor igyekezett mindenki bepótolni azt, amit lehetett, de voltak, amiket már nem tudtunk megtartani, mert a szervezés ideje még a zárlatra esett. Itt, a Tatai Egyházmegyében például az egyházmegyei konferenciáink maradtak el.
Azt gondolom, hogy a gyülekezetek jól alkalmazkodtak a helyzethez. Olyan formájú és tartalmú gyülekezeti életet alakítottunk ki kényszerűségből tavasszal, ami működőképesnek bizonyult, és ha ne adj’ Isten még egyszer ilyen helyzetbe kerülnénk, van már bejáratott módszer.

Mint ahogy fogalmazott, a nyitás után számos ünnepi, hálaadó alkalmon vehettünk részt. Hogyan értékeli azt az építkezést, aminek látható gyümölcsei, megújult vagy létrejött épületei kerültek átadásra? Mi lehet ennek az intézményi megújulásnak az áldott eredménye?

Mindenféleképpen az, hogy erősebb, szerteágazóbb lesz – ahogy mondani szokták – a társadalmi beágyazottsága a gyülekezeteknek, egyes egyházközségeknek, vagyis több szállal fognak kötődni a településükhöz. Azzal, hogy közszolgálatot vállalnak át, óhatatlanul is még inkább részévé válnak az emberek életének, és ez egy nagyon fontos áldás. Bízunk benne, hogy ez a hitélet megerősödéséhez is hozzájárul. Ezzel kapcsolatban óvatosnak kell lennünk, mert vannak rossz példák arra, hogy ahol sok intézmény lett, ott a gyülekezet is hajlamos lett arra, hogy intézményesüljön, és háttérbe szorult a küldetésünk eredeti tartalma. Van már tapasztalat arra, hogy miként kell ezt egyensúlyban tartani.
Mindenképpen áldásos a megújulás, nyitottabbak lehetnek a gyülekezetek, segíthetik a lelki építkezést, de fontos, hogy jól kezeljük a változást, az intézményi gyarapodást.

(Komárom, 2021.10.16.)

 A közelmúltban lelki otthonában, Komáromban is hálaadó alkalmon vehettünk részt. A gyülekezet 100 éves fennállásáért és lelki hajlékuk megújulásáért adtak hálát Istennek.

Ez volt a legnagyobb örömünk, ennek a megünneplése volt ennek az évnek a nagy feladata. Most, hogy túl vagyunk rajta, próbálunk visszazökkeni a rendes kerékvágásba. Azt látom, hogy ez az ünnep, a mögötte lévő jubileum és felújítás, mintha a gyülekezetet egy kicsit kimozdította volna abból az állapotából, amibe a járványhelyzet sodorta. Kezdünk visszatérni a lezárások előtti istentiszteleti látogatottsághoz. A gyülekezeti háznak a kialakítása a következő nagy tervünk. Van ingatlanuk több is, de egy olyannal, amiben családias környezetben többen elférnek, híján vagyunk.
Hála Istennek újra volt felnőtt konfirmációs csoportunk advent első vasárnapján, hittanosaink készültek szolgálattal adventre, karácsonyra, énekkarunk is újra szolgál. Számomra ez nagyon örömteli dolog.  

Keresztyén hitvallásunk, kultúránk a posztmodern, hedonista világban számos kihívással, támadással néz szembe. Merre tartunk, mi lehet a megnyugtató, helyes irány?

Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ragaszkodnunk kell az alapokhoz, a bibliai tanításokhoz. Meg kell keresnünk, hogy a bibliai tanítás, erkölcsi- életvezetési parancsok, az üdvtanítás mennyiben kommunikálható eredményesen ebben a társadalomban. Számomra a legnagyobb kérdés az, hogy azok a nyugat-európai egyházak, amelyekre évtizedeken keresztül felnéztünk, miért adtak olyan válaszokat az őket ért kérdésekre, amilyeneket adtak, és amiknek a következménye az lett, hogy gyakorlatilag feloldódtak ebben a szabados életfelfogásban. Ezekre én még nem találtam teológia magyarázatot, és nem is tudom, hogy van-e ilyen. A példájuk arra tanít bennünket, hogy nem szabad könnyelműnek lenni, nem szabad hagyni elsodortatni magunkat a körülöttünk lévő világ változásától, ne feloldódjunk, hanem világossága legyünk ennek a világnak. „Ti vagytok a föld sója, a világ világossága” (Máté 5. 13,14) Ez a Jézusi elhívás egyre inkább arra sarkall most, hogy egy keresztyén ízt és látásmódot, természetet adjunk annak a világnak, amiben élünk.
Szemmel látható, hogy a világ nem lett boldogabb attól, hogy hátat fordított a keresztyénségnek. Sőt, talán még inkább boldogtalanabb lett, a saját nyomorúsága még inkább nyomja a mai világ emberének a lelkét. Nekünk fel kell tudni mutatni azt az embereknek, hogy a boldogságnak, a belső békességnek, az emberi élet kiteljesedésének az útja az, ha odafordulnak az Isten felé és keresztyénként élik az életüket ebben a világban. Ez egy olyan kihívása a jelennek, amivel bátran szembe kell nézni.

Mit üzent nekünk idén az Úr születésének ünnepe?

Istennek az az egyszeri válasza, amit Jézus Krisztusban adott, az idők végéig érvényes. Minden nyomorúságunkban is ebben az ajándékban kell keresnünk a választ! A Covid-járvány, amikor a családokat gyötri, szétszakítja a vírus, beviszi az otthonokba, az ünnepekbe is a létkérdéseket, az élet és halál kérdését, azt, hogy mit kezdjünk a mulandó életünkkel. Azt gondolom, hogy a karácsony ünnepe ebben a különös lelkiállapotban egyfajta válasz az Isten részéről. Az, hogy minden létkérdésre, a jelenvaló és az eljövendő élet kérdéseire, az egyéni, illetve a családban, a közösségben folytatott élet kérdéseire az Istennek ez volt a válasza mindig is: Jézus Krisztus születésében szeretettel fordul a világ felé, akármilyen is a világnak az állapota. Kész volt a legtöbbet odaadni értünk, szabad ebbe belekapaszkodnunk. Az Istennek terve van az életünkkel, még akkor is, ha minden elbizonytalanodik körülöttünk. Az Istennel kapcsolatos kérdéseinkre kell választ találnunk ahhoz, hogy az életkérdéseinkre feleletet kapjunk. Istennek nagyszerű, gyönyörű válasza van: eljött közénk, hogy itt legyen velünk Jézus Krisztusban. Ez az isteni szándék jelenik meg a karácsonyi csodában.

(Pápa, 2021.10.09.)