A Te Igéd igazság

Márton Gergely, 2022-02-21 07:13:43

„Beszélgess Velem” címmel indított programsorozatot a győri Széchenyi István Egyetem. 2017-ben dr. Csókay András agykutató, idegsebész volt az első vendég, azóta számos különleges emberrel zajlott már beszélgetés. A szervezők célja, hogy az élet különböző területeiről meghívott sikeres, elismert előadókkal folytathassanak párbeszédet munkájukról, eredményeikről és világnézetükről az egyetem hallgatói, tanárai és az érdeklődők. 2022. február 15-én Steinbach József püspök volt a meghívott vendég.

Az online térben megtartott beszélgetés résztvevőit Dr. Czipf Csongor, a Beszélgess Velem programsorozat egyik főszervezője köszöntötte. Elmondta, hogy a meghívott vendégekkel történő beszélgetések célja a pozitív példaadás, az Istenhitben elkötelezett, kialakult világnézetű emblematikus előadók által. Steinbach József köszönettel vette a megtisztelő felkérést.

A beszélgetést Pió Márta, a Magyar Televízió Nívódíjas riportere vezette. A püspök bemutatkozása után tértek rá a fő témára: „A Te Igéd igazság”. A közel egyórás program elején szó esett a lelkipásztori, püspöki hivatás áldásairól, nehézségeiről, felgyorsult, túlzsúfolt napjaink kihívásairól. Elhangzott, hogy a szolgálat szempontjából nagyon fontos a rendszeres kegyesség, az imádságos elcsendesedés, amiben el lehet kérni azt a mennyei többletet, amiből merítve lehetséges adni az embereknek bizonyosságot ebben a bizonytalan, túlfeszített világban. Minden adminisztrálás, ügyintézés ezt kell, hogy szolgálja. Kérdésre válaszolva Steinbach József elmondta, hogy az ige üzenetének aktualizálása, modernizálása csak a biblia értékrendje alapján történhet. Isten minden üzenete Krisztusban az életre mutat, ezért az evangélium teljessége mindig az örök élet tágasságában értendő, amely szebb, békésebb, megelégedettségben eltöltött életre vezet. Az egyház minden tevékenysége ezt kommunikálja, a hagyományos templomi szolgálatban és a templom falain kívül is. Steinbach József az egyház fontos szerepének tartja, hogy a mai generáció is megtanulja az egyház nyelvét, mert a biblia igazságai csak ezen a nyelven fejezhetők ki, és minden modernizálás ellenére enélkül az evangélium üzenete nem lesz érthető. Szó esett még a virtuális tér áldásairól és veszélyeiről, az ökumené fontosságáról, az üldözött keresztyének, a keresztyén kultúra védelméről, az egymás iránti tisztelet fontosságáról. A püspök kiemelte, hogy ideje van a krisztusi lelkületű, határozott, de szelíd hangú hitvaló bátorságnak.

Zárásként az evangélium fő üzenetét helyezte az egyetemisták szívére: „Bízzunk Istenbe, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta értünk. Ez reménnyel és szeretettel kell, hogy eltöltsön bennünket, és akkor adatik öröm és reménység, ami elég. És ez a megelégedettség sugárzik majd rólunk a környezetünk felé, hogy mások is meglássák, megértsék az örömhír üzenetét.”


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2022. July 03., Sunday,
Kornél , Soma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 13137
Összesen 2009. június 2. óta : 31560957