A hűséges vezetés áldása

Márton Gergely, 2022-03-01 08:33:34

„Helyesen, Jézus Krisztusra mutatva, hitelesen megélve fejtegetni Isten igéjét.” Isten igéjének igazságáról, megszólító üzenetének helyes értelmezéséről prédikált Steinbach József püspök Pető Gábor Márk lelkész beiktató istentiszteletén. Az őrségi Egyházasrádóci Egyházközség új lelkipásztorát február 26-án iktatták be tisztségébe. Pető Gábor az Úr kegyelmes vezetésének áldásáért adott hálát az ünnepi alkalmon.

Az Egyházasrádóci Református Egyházközséghez tartozik Rádóckölked, Harasztifalu és Nemesrempehollós, valamit a Sorok-mellék, vagyis Sorkikápolna, Sorkifalud és Sorokpolány. A gyülekezet látókörében megközelítőleg 350 tag van, az istentiszteletek látogatottsága jónak mondható. Kiemelt alkalmakon közel nyolcvanan ültek a közelmúltban felújított rádóci templom padsoraiban. A gyülekezet 2021-ben a megüresedett lelki vezetői tisztségbe Pető Gábor Márkot választotta, aki el is kezdte szolgálatát.

A lelkipásztor a Pápai Református Teológiai Akadémiát végezte el, segédlelkészként előbb Pápán szolgált, majd Kéttornyúlakon, később Mezőörsön, ahol idősotthonokban gyakorolta a lelkészi hivatást. Felesége, Tímea hitoktató, óvodában és iskolában is tanít. Két gyermeket nevelnek.

Az ünnepélyes lelkészbeiktató istentiszteletre február utolsó szombatján került sor. A templomba sokan érkeztek, a gyülekezetek tagjai, lelkésztársak, megyei és kerületi elöljárók köszöntötték az új lelkipásztort. Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsos igei, imádságos köszöntése után Steinbach József püspök szolgált.

„Helyesen fejtegetni az Igazság igéjét” – kezdte a püspök prédikációját, amit Pál apostol Timóteushoz írt második levele alapján hirdetett: „Ezekre emlékeztesd és Isten színe előtt bizonyságot téve kérd őket: ne folytassanak haszontalan szóharcot a hallgatók romlására. Igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint aki nem vall szégyent a munkájával, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély. Közülük való Himenaiosz és Filétosz, akik az igazságtól eltévelyedtek, amikor azt mondják, hogy a feltámadás már megtörtént, és ezzel feldúlják egyesek hitét.” (2Tim 2,14-18)

Az igére mutatva elmondta, hogy az élő Istennél van az egyetlen igazság, amit az emberek iránti szeretetében, Jézus Krisztusban jelentett ki. Isten az Ő igazságával, tökéletességével rendet teremtett ebben a világban, ahol az ember szeretetben, boldogan, a rend határainak keretein belül teljesedhet ki: „Olyan jó tudni, hogy ebben a halálosan bizonytalan világban igaz, igazságos, megváltó Istenünk van, és a bibliában mindig erről hallunk örömhíreket!”
Leborulva Isten előtt, bűneinket megvallva ismerjük be, hogy nálunk csak gyarló részigazságok vannak, amik széthúznak, egymás ellen fordítanak embereket, öncélú, provokatív vitákat gerjesztenek. Az ember bűnös, igaztalan voltával áll szemben az igaz Isten szeretetben megmutatott, a bibliában kijelentett igazságossága: „Urunk, könyörülj rajtunk, add nekünk a Te igazságodat, szülj bennünket újjá, igazíts meg bennünket.”
A lelkipásztor és a gyülekezet életében, szolgálatában megjelenő isteni vezetést kérte Steinbach József püspök. Kiemelte a rendszeres kegyesség fontosságát, a biblia, Isten igéje melletti naponkénti elcsendesedést, a rendszeres imádkozást az Úr a megszólító üzenetéért. „Van evangélium, van örömhír, kedves egyházasrádóci, rádóckölkedi és sorokmelléki gyülekezetek! Ezzel az örömmel jöttünk hozzátok, remélve egy új kezdetet, hogy Isten szeretetben megmutatott igazságossága átjárja az itteni életet, szolgálatokat” – köszöntötte a beiktatás előtt álló lelkipásztort és a gyülekezeteket Steinbach József, kérve őket, hogy imádságos szívvel gondoljanak a korábban itt élő lelkipásztorokra, kiemelve Szakál Péter esperes urat, aki hosszú évtizedeken át szolgált itt.

Az igére felelve Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző imádságban adott hálát az Úrnak a beiktatandó szolgatársért, majd Szabadi István esperes iktatta be Pető Gábor Márkot az Egyházasrádóci Egyházközség lelkipásztori tisztségébe: „Legfőbb feladatod a gyülekezet pásztorolása az Isten igéjében. Semmi sem lehet fontosabb, mert az Isten igéjére épül a lelki templom, aminek közepette az Úr trónol.”

A templom kulcsa és a gyülekezet pecsétje mellé igei megerősítést is kapott a lelkipásztor: „Szolgálj az Úrnak teljes erődből, teljes lélekkel, szolgálatodat teljesen betöltsd”.

A palástos lelkészek áldáskívánása után a beiktatott lelkipásztor igehirdetésében a Zsoltárok könyvéből szólt: „Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem” (Zsolt 25,5).

Az Isten vezetésének adott hálát azért, hogy a gyülekezet és a lelkipásztor egymásra találhatott. Megemlékezett az Úr kegyelméről, hogy a nehézségek és örömök között idevezette őt és családját: „Az Úr adott erőt ahhoz, hogy elinduljunk és megérkezzünk, mert Ő hűségesen vezet bennünket”. Feltétel nélkül bízzuk rá magunkat Őrá, aki megaláztatáson, örömökön, vagy mások példáján keresztül is tanít bennünket, terel a helyes úton. A szabadító Isten csodáit megélni hatalmas dolog, mondta a lelkipásztor, amire akkor leszünk képesek, ha mindig Őbenne reménykedünk, ha Rá tekintve, Őbelőle merítünk erőt. Ha Jézus Krisztus fénye beragyog minket, akkor meglátjuk egymásban a jót, gondviselő szeretete erőt ad a nehézségekben: „A benne való reménykedés nem önámítás. A józan gondolkodás és a reménység együtt visz előre a szolgálat útján. Ez kell, hogy jellemezzen bennünket, az igére figyelés, mely megadja mindezt számunkra.”

Pető Gábor Márk reményét fejezte ki, hogy az Úrra tekintve és Őbenne bízva, Tőle merítve az erőt tudja majd a gyülekezetet az Isten útján vinni tovább, hogy hitben, egységben képviselhessék az Istent.

Az igehirdetés után, az ünnepi közgyűlésen köszöntötték a beiktatott lelkipásztort és családját. Az egyházkerület nevében Szabó Gábor világi főjegyző, az Őrségi Egyházmegye nevében Dr. Juhász Sándor egyházmegyei gondnok kérte az Úr áldását a szolgálatára. A lelkésztársak közösségének támogató szeretetét tolmácsolta Szentgyörgyi László sárvári református lelkész. Együttműködéséről biztosította a lelkészt és a gyülekezetet V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Köszöntötték a beiktatott lelkipásztort a községek polgármesterei, Egyházasrádóc énekkara és a gyülekezet főgondnoka.

Az ünnepi istentiszteleten imádkoztak a háború sújtotta Ukrajna területén élő testvéreinkért.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 3822
Összesen 2009. június 2. óta : 39857579