Az Úrban való öröm – a REND programjairól

Márton Gergely, 2022-06-09 08:02:43

Kilencedik alkalommal rendezi meg a Dunántúli Református Egyházkerület a REND-et, ezúttal a Pápai Református Egyházmegye szervezésében, Pápán, Isten biztató üzenetével: „Örüljetek az Úrban...!” (Filippi levél 4:4) A házigazda egyházmegye esperesével, Márkus Mihállyal és a püspöki hivatal vezetőjével, Farkas Gergely egyházkerületi elnökségi tanácsossal beszélgetünk a programokról.

„Örüljetek az Úrban...!” (Filippi 4,4) A július 1-3 között megrendezésre kerülő REND vezérigéje ez. Az idei Református Egyházi Napok Dunántúl a két évvel ezelőtti, a vírus-járvány miatt elhalasztott rendezvény pótlása. Azóta nemcsak a talán már csituló Covid árnyékolja be az életünket. Aggasztó hírekből akad bőven minden napra. Változott az üzenete a választott igének?

ifj. Márkus Mihály: Nehéz ez a kérdés. Nemcsak a pandémia után-közben vagyunk, hanem egy háború árnyékában is. A kihívás az, miként lehet rámutatni ennek az igének a kapcsán, hogy meg lehet élni ebben a keretben is az örömöt. Az öröm forrása az más, mint hogy velem minden rendben van, ez az öröm nem az a „happy” dolog. Az Úrban való öröm a megváltottságunk öröme. Ez a fontos üzenet.

Farkas Gergely: Azon gondolkoztam, hogy miközben itt vagyunk párszáz kilométerre egy háborútól, nem disszonáns-e, hogy az élet ugyanúgy megy minden téren? Az öröm, amit hirdetünk, nem az élvezetek öröme, nem a világ kinevetése, hanem az, ami még ilyen körülmények között is megtalálja a reménységet.

A 2020-as REND-et szinte az utolsó pillanatban kellett elhalasztani. A program akkorra már teljesen összeállt. A mostani alkalom szervezését ez mennyiben segítette? Csak át kellett írni a dátumokat? Mi volt a szervezés fő irányvonala?


ifj. Márkus Mihály: 2020-ra valóban már majdnem teljesen összeállt a teljes program.  A fő váza megmaradt, de történtek változások, bővebb lett a kínálat. Mivel a központi téma ugyanaz, a megkérdezett előadók újra vállalták, hogy megtartják előadásaikat az örömről. De mondjuk a Nőszövetség programjára Kocsis István „Árva Bethlen Kata” monodrámáját fogjuk elhozni, ez például új dolog, most érett meg arra, hogy ez is megjelenhet a programok között.

Farkas Gergely: A REND azon a határon mozog, hogy mi az, ami alapvetően nekünk, (dunántúli) reformátusoknak és mi az, ami kifelé is szól. Vagyis mi az, ami egy világi fesztiválon is megjelenik, és mi az, ami a mi értékünk, ami miatt ez egy keresztyén fesztivál. A kérdés az, hogy ezt a kettőt össze lehet-e hozni. Én úgy érzem, hogy az idei REND-re sikerült olyan népszerű, elismert fellépőket elhozni, akik a népszerűségük mellett komoly, általunk is vállalható értéket is képviselnek.

Nekünk szól, és kifelé is – így fogalmazott. Mi a REND célja?

ifj. Márkus Mihály: A REND alapvetően a dunántúli reformátusok nagy találkozója. Arról szól, hogy mutassuk meg magunkat egymásnak, erősítsük egymást, tegyük láthatóvá, hogy sokan vagyunk. Az összetartozás érzése, ami kihat aztán a mindennapokra, identitást, megmaradást erősítve. A találkozás mellett arra is rámutat, hogy nem vonulhatunk ki a társadalomból. Ezért is hoztuk be a város közepébe a rendezvényt, hogy jelezzük, mi a városért is vagyunk. A programokban szereplő „húzó” nevek, zenekarok meghívása még szélesebbre nyitja ennek a lehetőségét, hiszen az ő közönségük felé is tudunk üzenetet közvetíteni, azt, hogy van közös kapocs, ami összeköt bennünket.

Farkas Gergely: Bemutatni a reformátusoknak, hogy mik azok a külső értékek, amik esetleg nem is olyan idegenek tőlünk, illetve az előadóknak, zenekaroknak és közönségüknek megmutatni a mi értékeinket, amik meg tőlük nem idegenek, hogy van közös gondolat, amiből kiindulva lehet beszélgetni.

A REND, a Dunántúli Református Egyházkerület fesztivál házigazdái körforgásban cserélődnek az egyházmegyék között. Esperes úr szerint, mint jelent az adott megyének, hogy ők lehetnek a vendéglátók?

ifj. Márkus Mihály: A Pápai Református Egyházmegye harmadik ízben rendező, és mi tagadás sok munkát jelent – bár az, hogy itt vagyunk Pápán, a hivatalok közelsége (püspöki és egyházmegyei hivatal) könnyebbség számunkra. A sok munka okán is jó, hogy mindig más megyében van, hiszen kétévente nagyon fárasztó lenne mindig ugyanott szervezni a fesztivált. De azért is jó, hogy így van, mert megmozgatja Dunántúl reformátusságát. Más-más egyházmegyébe ellátogatva megismerhetik az adott régiót.
Azt gondolom, hogy alapvetően az adott egyházmegyének egy kicsit a sajátja a rendezvény, amikor a területén kerül megrendezésre a találkozó. Mi most például szeretnénk az egyházmegye gyülekezeteit arra bátorítani, hogy a július 3-i istentiszteletüket itt tartsák a REND istentiszteletén, hogy legyen egy közös egyházmegyei nagy találkozásra is lehetőség.

Ajánljuk az előadásokat.

Farkas Gergely: A Pápai Református Teológiai Akadémia jelenlegi és előző rektora (Dr. Németh Tamás, Dr. Vladár Gábor) teológiai tudományossággal, de népszerűen, érthetően szól majd az öröm bibliai megalapozottságáról. Nekem nagyon kedvesek azok az előadások, amiket úgy is hívhatnánk: egyház alulnézetből. Ilyen például Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző előadása, aki a lelkészi lét öröméről beszél, de nagyon várom Lentulai Attila és dr. Huszár Pál „Emlékeink - derűs egyháztörténet” című, anekdotázós beszélgetését. Aztán a személyes vallomások, az erős lélektani előadások (Kormos Gyöngyi, Dr. Földi Rita). Horváth Gergely rádiós az öröm és kultúra témakörében, Csermely Péter világhírű biokémikus, hálózatkutató – aki éppen azokban a napokban végez tanulmányaival az Evangélikus Teológián – öröm és szeretethálózatok címen tart előadást.

ifj. Márkus Mihály: Még kettőt emeljünk ki, amik a jelenkor értelmezését segítik a történelem tükrében. Földváryné Dr. Kiss Réka történész „Balsors, akit régen tép…” címmel öröm és nemzet összefüggéséről beszél és dr. Márkus Mihály püspök úr a Trianon tragédia kapcsán tart előadást a reformátori történelemszemlélet változásairól.

Farkas Gergely: Nagyon sok izgalmas előadás lesz, érdemes böngészi a programfüzetet.

Két program között mit csinálhat a fesztivállátogató?

ifj. Márkus Mihály: Az állandó programoknál hadd kezdjem azzal, ami az egyik kedvencem, a „Miénk a színpad”. Ez az a lehetőség, ahol bármelyik gyülekezet, intézmény, művészeti program megjelenhet. A másik fontos állandó program a „Református utca”, ahol értékes kézművesportékák sokasága között lehet válogatni, de intézmények, református missziók, keresztyén kiadók is kitelepülnek. Ami szerintem még érdekes lehet, a refinek van egy bábozdája, akik Villon Haláltánc című verséből készítettek egy bábelőadást, ezt kétszer is előadják. De mondhatnám a kiállításokat is: a végzős diákok, vagy a művészeti iskolák „öröm” témakörben beküldött pályamunkáiból összeállított tárlata, a „Miatyánk” vagy az A. Tóth Sándor kiállítás. A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei készül a megújult Petőfi kiállítással, illetve azzal is, hogy bárki számára lehetőséget adjanak a Nemzeti Dal nyomtatására azon a nyomdagépen, amit 1848-ban használtak. A gyerekprogramok terén is színes a kínálat: Pegazus színház, Alma zenekar, Belefér egy pici szívbe – Grecsó Krisztián, Kerekítő, Játszóház. A tinédzsereknek a gimnáziumban robotikai bemutató lesz, valamint részt lehet venni egy rendhagyó fizikaórán biblia és fizika témakörben.
Egy vállalkozás az úgynevezett „Plébániasort” belakja több, egymás mellett álló különböző étkeket kínáló egységgel. Fölajánlotta előzetes jelentkezéssel csoportoknak menü biztosítását, de lehetőség lesz egyénileg is náluk étkezni. A Pannonia Reformata Kávézó is nyitva lesz és a Teológia udvarán is berendezünk egy kávézót, ahol kellemes élőzene mellett lehet kávézni, beszélgetni.
Tervben van két borkóstoló, péntek és szombat estére azoknak, akik inkább az ilyen jellegű programot szeretnék választani a koncertek helyett.

És akik mégis a koncerteket választanák? A fesztivál jellegéből adódóan lesznek nagykoncertek és kisebb előadások. Például, ha jól olvasom a programból, egy basszus-gitár koncert az Ótemplomban.

ifj. Márkus Mihály: Berkesi Alexről van szó. Fantasztikus tudású zenész, több műfajban megmutatta már tehetségét. Most egy önálló estje lesz, nagy élménynek ígérkezik, hogy a templomban például a 90. zsoltár megszólal egy basszus-gitáron. De ugyanez az élmény elmondható lesz a Neumann Trió esetében is, akik a Faith (Hit) című lemezüknek a bemutatóját fogják tartani ugyanitt. Aztán említhetném Teleki Miklós orgonakoncertjét, Fodor Bernadett és Miklós Csongor közös estjét – akik az operából kirándulnak most a jazz világába. És ami egy nagy rendezvény, de a templomban lesz megtartva, az a REND kórus koncertje az Újtemplomban szombaton, Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt műveiből adnak elő.

Ha már fesztivál, akkor kellenek a „húzónevek”.

Farkas Gergely: Ha húzóneveket kellene mondanom, akkor a komolyzenei oldalról a már említett Teleki Miklóst vagy Fodor Bernadettet emelném ki. A Kaláka zenekar fellépésnek nagyon örülünk. Őket már régóta próbáltuk elhívni, de eddig mindig egybeesett az időpont a Kaláka fesztivállal, idén szerencsére el tudnak jönni. A péntek esti nagykoncertet a Bagossy Brothers Company adja, úgy gondolom, hogy jelenleg ők Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara. Szívemhez nagyon közel áll a 30Y zenekar, akik a fesztivál szezonnak a húzónevei országosan. Zárásként vasárnap Aranyakkord koncert lesz. Kiss Tibi, a Quimby zenekar frontemberének és Vastag Gábornak az általuk hobbi projektnek nevezett formációja, Gábor Andor dobossal kiegészülve, egészen különleges varázszene. Két gitárral és egy dobbal művelnek csodadolgokat.
Örülök, hogy köztünk lesz Rátóti Zoltán is, akinek az Ótemplomban lesz önálló estje és a fórumbeszélgetésen is ott lesz.
Bár gyerekprogramnak van hirdetve, de szerintem sok felnőttet is érdekelni fog Grecsó Krisztián és a Csík zenekar több tagjának „Belefér egy pici szívbe” előadása. Grecsó Krisztián Horváth Gergellyel együtt szintén részt vesz a fórumbeszélgetésen.

Sűrű a program. Hogyan válasszon ebből a látogató?

ifj. Márkus Mihály: Ki-ki a szája íze szerint. A fesztivál-jelleg pont azért van, hogy legyen választék. Persze minden programon nem lehet részt venni, ezért jóidőben kikerült a programfüzet, hogy legyen idő előre végiggondolni, mi az, amire el akar menni. De az is belefér, hogy az ember belenéz valamibe, aztán továbbmegy, ha netán nem az jött be, mint amit gondolt az adott programról. Azt tudjuk javasolni, hogy mindenki saját „étlapot” állítson össze. Nagyon gazdag választékot kínálunk, biztos talál benne mindenki kedvére valót.

Farkas Gergely: Van egy szabadegyetem jellege is a fesztiválnak. Délután kettőig előadásokat lehet hallgatni, utána lehet menni fórumbeszélgetésekre, tehát lehet tudásban is gyarapodni. Utána pedig ki lehet szellőztetni az embernek a fejét, sétálgatva, nézelődve, beszélgetve. Este pedig istentisztelet. A szombat esti istentiszteletek a REND nagy találkozási pontjai, amikor a legtöbben vagyunk együtt az ige körül, ami felemelő élmény mindig. Püspök úr fog prédikálni, szabadtéren, a templom előtt. Utána pedig az esti levezető programok jönnek. Lehet vacsorázni, lehet menni a Teológia udvarába lazítani, akkor jön egy zúzósabb koncert, de ugyanakkor van könnyedebb zenei lehetőség is… Szerintem mindenki ki tudja mazsolázni magának azt, hogy milyen útvonalra – akár lelki-szellemi útvonalra - tudja felépíteni a napját.
Az is egy különleges helyzetet teremt, hogy a fentebb említett neves emberek, fellépők elérhető távolságban lesznek, akár meg is lehet őket szólítani.

Sok időt és munkát fektettek a szervezésbe. Beszéltünk már a programokról, a fesztivál lelkiségéről. Az embernek persze óhatatlanul vannak elképzelései, sőt elvárásai is az előkészítés során. Mivel lennének elégedettek?

ifj. Márkus Mihály: Elsődlegesen természetesen akkor lennénk elégedettek, ha minden program zökkenőmentesen lemenne. Másodszor azt emelném ki eredménynek, hogyha megmozdulna a dunántúli reformátusság, ha több ezer keresztyén testvérünk érkezne hozzánk. 12 évvel ezelőtt, amikor itt volt a REND, előtte néhány héttel volt ugyanitt egy másik fesztivál is. Beszélgettünk utána rendőrökkel, háttéremberekkel és azt mondták: nem is értik, hogy a REND-en, ahol majd háromszor annyi ember vett részt, mint a másik fesztiválon, mégsem volt semmiféle atrocitás, hőbörgés, szemetelés vagy bármi hasonló. Szóval azzal lennék elégedett, ha a városban újra kézzelfogható valóság lenne az az értékrend, amit a keresztyénség képvisel; hogy az emberek mosolyognak egymásra, köszönnek egymásnak, az „Áldás, békesség” már nem olyan idegen; hogy nincs szemét a városban, hogy ennyi ember békességben tud együtt lenni. Hogy egy kicsit megsimogassa a lelkét a városnak a rendezvény.

Farkas Gergely: Én úgy fogalmaznám át a kérdést, hogy miért lennék hálás? Nyilván mindenért hálás leszek, ha végig esne az eső, akkor is minden bizonnyal lenne ok hálára. De bennem most az van, hogy ezek a találkozások, amikről beszéltünk, jól sikerüljenek: egymással, tehát a dunántúli reformátusság között, és ami számomra még nagyon fontos, hogy az értékek közötti találkozások, hogy életre keljen a dialógus. Hogy szakítsuk ki a református egyházat, a keresztyénséget és az istenhitet a ráhúzott téves sztereotípiákból. Hogy mindenki jól érezze magát, hogy jó volt itt lenni. Azt gondolom, hogy a dunántúli reformátusságnak van is egy ilyen jellemzője: a személyesség, a vendéglátás sajátossága.

Jöjjenek tehát minél többen Pápára 2022. július első hétvégéjén, a Református Egyházi Napok Dunántúl fesztiválra, és Örüljünk az Úrban együtt. Még több információ a programokról: http://www.rend.hu/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7183
Összesen 2009. június 2. óta : 39860940