Mindennapok spiritualitása

Márton Gergely, 2022-06-14 07:12:59

A Dunántúli Református Akadémia célja, hogy gyülekezeti tagoknak, érdeklődőknek közérthetően, de mégis tudományos alapossággal tanítást adjon hitünk alapvető kérdéseiről. Az idei, négyrészes sorozat központi témája: „Protestáns spiritualitás a 21. században".

Az akadémiának idén helyet adó Székesfehérvár Budai úti Református Templomban már áprilisban lezajlott az első alkalom. Akkor Lovas András és Dani Eszter lelkipásztorok „Spiritualitás és misszió" címen tartottak előadást.

A folytatásban június 11-én a mindennapokban megélhető spiritualitásról hallhattak az érdeklődők.
A Budai úti Gyülekezet közösségi termében Dr. Bernhardt Dóra egyetemi adjunktus és Dr. Siba Balázs református lelkész, egyetemi tanár tartott interaktív előadást.

A bevezető áhitat után Dr. Bernhardt Dóra arról szólt, hogy az elsősorban a vasárnapi istentiszteleteken megélt spiritualitást miként lehet átvinni a mindennapokba. A hétköznapoknak saját „liturgiái” vannak, amik akár tudat alatt is befolyásolnak bennünket – mondta - és ezek eltávolítanak az Istennel való személyes kapcsolatunktól. Ezért a vasárnapi, istentiszteleti liturgia elemeit kell átemelni a szekuláris világba a mindennapok spirituális megéléshez. Példaként hozta a kiemelt idő beépítését a napi rutinokba, az éneklést és a zsoltárok olvasását, hogy a vasárnapi, istentiszteleten megélt intenzív lelkület megmaradjon a hét minden napjára. Kiemelte az imádság, a hálaadás, az adakozás, az áldás fontosságát. Tudatosítani kell magunkban, hogy a társadalmi szokások, történések hatással vannak ránk, napi rendszeres imádsággal kell élnünk, hogy a hétfőtől szombatig megélt időszakot összekapcsoljuk a vasárnappal.

Dr. Siba Balázs is az imádság erejét emelte ki. Szólt arról, hogy miként változott meg a modern ember kapcsolata az idővel. Mint mondta, a mechanikus óra megalkotói eredetileg arra szánták az eszközt, hogy az imára való időt mutassa, míg mára teljesen más a szerepe. Az időnk jelentős részét lefoglaló munkához is más a viszonyunk már, mint keresztyén elődeinknek. A munkahely elvárja tőlünk időnk és figyelmünk teljes odaszánását, azt, amit Isten is kért a maga számára. Mégis, a munkahely szolgálhat lelki növekedésre – mutatott rá az előadó. Isten mindenütt ott van, így a munkahelyen is megélhető jelenléte a kapcsolatokban, a kihívásokkal teli szituációkban. A spirituális állapottól távol lévő történéseken keresztül is tanít bennünket, lehetőséget ad arra, hogy megtapasztaljuk az Ő kegyelmét ezekben a helyzetekben. Ehhez szükséges, hogy élő kapcsolatban legyünk az Istennel, vagyis időt kell szentelni a rendszeres imádkozásra. Ezekre hozott példát Dr. Siba Balázs.

Az akadémia ősszel folytatódik tovább. Október 15-én a gyógyító jelenlétről, míg november 12-én a protestáns spiritualitásról lesz majd szó. Az akadémiai alkalmakon a részvétel ingyenes, de mindegyik képzési napra szükséges online regisztrálni. Bővebb információ a „Spiritualitás és misszió az egyházban” facebook oldalon érhető el.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4791
Összesen 2009. június 2. óta : 39858548