Üdvösség és kárhozat

Egy ismerősöm a minap azt találta mondani nekem, hogy a reformáció tanításainak ma már semmi értelme nincs. Példaként hozta fel a solus Christus reformátori elvet, tehát azt, hogy az ember egyedül és kizárólag Jézus Krisztus által nyerhet üdvösséget. A mai embert ez az állítás teljesen hidegen hagyja, hiszen ellentétben a 16. századdal ma már senkit sem izgat az a kérdés, hogy miként üdvözülhet az ember, miután maga az üdvösség szó sem jelent semmit sem sokak számára. Lehet, hogy régen az embereket tényleg az foglalkoztatta, hogy üdvözülnek-e avagy elkárhoznak, de ez ma már nem életkérdés. Ezért aztán az egyedül Krisztus általi üdvözülés valamikor nagy tétele ma már nem „szól” s az emberek többsége nem is nagyon érti, mi volt ebben valamikor akkora újdonság, hogy valósággal berobbant a keresztyénség történetébe. Ha volt is a reformációnak valamikor tényleg sokak számára szóló, sokakat megérintő üzenete – így az ismerősöm –, addig ez mára teljességgel megváltozott, hiszen az üdvösség-kérdés ma már nem téma. Ezét aztán – vonta le a konklúziót – ma már nincs sok értelme az üdvösségről beszélni, s a reformációnak ezt a tételét unos-untalan hangoztatni.

Még ha a mai emberek gondolkodását illetően sok tekintetben igaza is van ismerősömnek, mit kellene tenni ebben a helyzetben a reformáció tanításával? Csak azért, mert ma már az üdvösség szónak sokak számára semmiféle tartalma nincs, azt kellene mondani, hogy akkor alkalmazkodunk a mai ember igényeihez? De hiszen akkor az Ige üzenetének a lényegét iktatnánk ki. Mert hiszen mi másról szó az Ige, ha nem arról, hogy Jézus Krisztus halála és feltámadása által, a Benne való hit által az ember számára megnyílt az út az örök élet, az Istennel való végső és teljes közösség, az üdvösség felé. Ha az üdvösség nem az emberi lét végső célja, a kérdések kérdése, akkor az Ige üzenete úgy, ahogy van, az értelmét veszti.

Ez az ismerősöm is – mint annyian kortársaink közül – abba a hibába esett, hogy azt gondolja, csak azért, mert ma az emberek jelentős részét nem foglalkoztatja az üdvösség kérdése, nem is kell vele foglalkozni. Inkább – ahogy ő is javasolta –, ki kellene találni valami „lájtosabb” témát, amivel az embereket el lehet érni.

Ez butaság. Mintha az igazság az emberi lét nagy kérdéseiről azon múlna, hogy éppen mit gondolnak az emberek. Ha az Ige igaz, márpedig igaz, akkor az üdvösségről szóló üzenet igazságát sem lehet a mindenkori emberi igényekhez szabni.

Márpedig az üdvösségről szóló bibliai üzenet örök igazságának tartalma az, hogy az emberi létnek Isten által megszabott végső rendeltetése van. Ha az üdvösség és a kárhozat mint az emberi lét végső kimenetelének kérdése a mai gondolkodás számára érdektelenné vált, akkor ebből nem az következik, hogy az Ige üzenete nem igaz, hanem az, hogy sajnálatos módon egy olyan korban élünk, amikor az egyetlen igazi nagy létkérdés, az üdvösség és a kárhozat iránti érzékenység végzetesen eltompult.

Annál inkább kell hangsúlyozni, hogy a reformációban felvetődő nagy üdvösség-kérdés nem veszítette el érvényét. Az emberi létnek igenis ez az egyetlen igazi, nagy tétje: üdvösség vagy kárhozat. Ha csak egy futó pillantást is vetünk mai világunkra, nem rejthetjük el megrendültségünket: mi mindnyájan Krisztus irgalmára szorulunk, nehogy kárhozatba fussunk. Ebben a helyzetben hirdetjük az egyedül Krisztus általi üdvösség örök igazságát.

(Megjelent a Dunántúli Református Lap 2022/3. számában.)