Az Úréi vagyunk

Január 2-án Rédén, a református templomban vettünk búcsút Bátky Miklós nyugalmazott esperes-lelkipásztortól. A búcsúztató-hálaadó istentiszteleten Steinbach József püspök úgy fogalmazott, Bátky Miklós az Úrban, az Úrnak élt és az Úrban halt meg.

Bátky Miklós 1943-ban született Budapesten. A Budapesti Református Teológiai Akadémiára pályamódosítóként, Isten egyértelmű kijelentésének engedelmeskedve, 1966 elején jelentkezett, s ott kapta meg 1971-ben a lelkészi oklevelét. Lelkészszentelésben parókus lelkészként 1977-ben részesült Balatonfüreden.
Megválasztott lelkészként szolgált Tápszentmiklóson és Győrben, majd 1984-től nyugdíjba vonulásáig Rédén. 1990 őszén a Tatai Egyházmegye esperesévé választotta, ezt a szolgálatot 2 cikluson át, 2002 decemberéig végezte.
Volt egyházmegyei és kerületi diakóniai előadó, számvizsgáló, egyházmegyei tanácsbíró, egyházkerületi társadalmi missziói előadó, zsinati bíró. Részt vett a Magyar Református Világszövetség és a Magyar Református Egyetemes Tanácskozó Zsinat munkájában, odaadóan szolgált a Református Iszákosmentő Misszióban. Szervezte és vezette a Tatai Református Egyházmegye balatonfüredi hitmélyítő konferenciáit és a kerületi nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek konferenciáját.
Nyugdíjasként is vallotta: „Ahová hívnak (vagy küldenek) megyek helyettesíteni, evangelizálni, szükség esetén „a békéltetés szolgálatát” (2Kor5,18) végezni”.
Szolgálatait 2007-ben Réde Község Képviselő-testülete Réde díszpolgára címmel, 2009-ben a Dunántúli Református Egyházkerület Pro Pannonia Reformata díjjal ismerte el.

Bátky Miklós nyugalmazott esperes-lelkipásztort december 26-án, életének 81. évében hívta haza az Úr. A búcsúztató-hálaadó istentiszteletre január 2-án került sor. A rédei református templom teljesen megtelt a gyászoló családtagokkal, szolgatársakkal, a gyülekezetek híveivel, barátokkal, ismerősökkel.
Az emlékező gyülekezetet Makra Zsolt rédei lelkipásztor köszöntötte.

Az úrasztala előtt felravatalozott koporsónál Steinbach József püspök hirdette Isten vigasztaló evangéliumát: „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7-8)

Az Igére mutatva elmondta, hogy Krisztus a nem önmagának élő-haló szeretethatalommal szólt, cselekedett és halt meg a kereszten: „Jézus Krisztus önmagát adta érettünk. Ez a kereszt titka, csodája, amely a világnak bolondság vagy botrány, de nekünk Isten ereje”. Jézus Krisztus szeretethatalma megmutatkozott feltámadásában, amellyel Isten az Ő megváltó tettére „ráütötte a pecsétet”. „Hirdessük itt, ennél a koporsónál azt az örömhírt, amit Bátky Miklós testvérünk egész szolgálata során hirdetett: megváltott, üdvözült emberek vagyunk, nincs semmi baj!” Jézus Krisztus a mi egyetlen vigasztalásunk, szabadítónk bűnből, betegségből, halálból, a gonosz hatalmából.

Jézus Krisztus nem önmagának élt és nem önmagának halt, ebből következik, hogy az Övéi sem önmaguknak élnek, és nem önmaguknak halnak meg. Ez a krisztusi önmegtagadás nem önfeladás, azonban kizár minden önmegvalósítást. Késszé tesz arra, hogy ne önmagunknak, hanem másoknak éljünk, építve Isten országát. Nem vagyunk magunkra hagyatva sohasem – emelte ki a püspök – a halál árnyékának völgyében járva sem, a legnehezebb helyzetekben sem, a betegágyon, szenvedések között, halálunk órájában sem, mert „Urunk az Ő áldottjait soha nem hagyja egyedül”.
„A feltámadott Jézus Krisztusban boldog lehetőség, hogy élhetünk az Úrnak, meghalhatunk az Úrban, mert az Úréi vagyunk, már ebben a földi világban is” – mondta kiemelve, hogy örök életet ajándékozott nekünk Isten, amit már itt, ebben a földi életben is élünk, és ezt adjuk tovább, sugározzuk, hirdetjük mások felé.
„Bátky Miklós szolgatársunk, testvérünk az Úrban, az Úrnak élt és az Úrban halt meg. Dicsőség ezért az Istennek!” – mondta a püspök hozzátéve, hogy sokak boldog tapasztalata volt az ő szentlelkes, lánglelkű, odaadó személyiségére tekintve, hogy ez a krisztusi lelkület az ő életében, szolgálatában hitelesen kiformálódott. Szólt személyes meggyőződéséről, hogy szolgálni csak így, ezzel a lelkülettel lehet, ahogy azt ő is tette. Bátky Miklós egy olyan lelkipásztori generáció tagja volt, akiknek életelemük volt a szolgálat. A legnehezebb időkben sem adták fel, soha nem fáradtak bele, soha nem csüggedtek el, soha nem égtek ki, soha nem panaszkodtak, pedig rengeteg problémát hordoztak. Hozzátette, hogy szolgálatát tetőzte az egyházvezetői elhívása is, ami szintén egy teljes odaadást kívánó feladat. Bátky Miklós két cikluson át a Tatai Református Egyházmegye esperese volt és gyülekezeti vezetőként ez egy plusz „áldott iga, de mégis áldott ige”, mert a terepen látszik igazán a gyülekezeti lét valósága, és így lehet igazán hitelesen egyházvezetőnek lenni: „Ő ezt is vállalta, hiszen így a lelkészlét mindennapi valóságával szembesülve jobban tudott azokért élni, akikért az Isten egy időre felelőssé tette”.

A püspök visszaemlékezett Bátky Miklós Isten szolgálatában végzett életére. Csak a hivatalából vonult nyugdíjba, nem a szolgálatából – idézte fel a püspök – hiszen nyugdíjasként is mindig lehetett rá számítani. Hozzátette, hogy esperes úr életéért hálát adva meg kell köszönni Istennek a szolgálatban is mindig hűséges családját, mindenekelőtt feleségét, Szabó Anna Erzsébetet, 54 évig tartó közös házasságát, hat gyermekét, akik közül ketten lelkipásztorok lettek, több mint húsz unokáját.
„Akik Istenre tekintenek, azok felderülnek, és akik Isten krisztusi követeire tekintenek, azok felderülnek. Mi így derültünk fel mindenkor, ha őrá tekintettünk. Áldott legyen az Isten Bátky Miklós szerettünk, testvérünk, szolgatársunk életéért, amelyben felragyogott az ige igazsága, és mi ezzel a bizonyossággal köszönünk el: Isten velünk, viszont látásra!”

Nagytiszteletű Bátky Miklós esperes-lelkipásztor életét Máté László, Egyházkerületi lelkészi főjegyző foglalta össze:

„Bátky Miklós 1943. július 7-én született Budapesten a Bethesda kórházban Bátky Miklós református lelkész és Szőnyi Julianna papné és családanya első gyermekeként.
Gyermekéveit Nagysápon töltötte, ahol megismerhette a falusi gazdálkodás minden részét, mivel a háború utáni időkben lelkészként szolgáló édesapja fizetést nem tudott felvenni, így a lelkészi szolgálat mellett a család megélhetését gazdálkodásból kellett biztosítani, s ebből a munkából ő is derekasan kivette a részét.
10 évesen súlyosan megbetegedett, agyhártyagyulladást kapott. Teljes gyógyulása isteni csoda volt abban az időben, s ezt ő is tudta. Hívő neveltetése mellett ez is erősítette a szolgálatra való elhívatás érzését. Már gyermekkorában sokat kántorizált, harangozott, emellett tárogatón, klarinéton, és hegedűn is játszott.

Középiskolai tanulmányait a Tatabányai Árpád Gimnáziumban végezte, ahol 1962-ben érettségizett. Színészi vagy lelkészi pályára készült, megyei szavalóversenyt nyert, de lelkészcsaládból való származása sokszor jelentős hátrányt jelentett. A Színművészeti Főiskolára nem nyert felvételt, így a Teológiára szeretett volna jelentkezni, de édesapja nem engedte. Szerinte ugyanis a „bohócakadémia” helyett a teológia nem volt járható út. Így végül az orvosira jelentkezett, ahol megfelelt ugyan a felvételi követelményeknek, de helyhiány miatt nem vették fel. Ezt követően a tatabányai kórházban dolgozott műtőssegédként. Egy év múlva felvételt nyert az orvosi karra, ám érezte, hogy nem ott van a helye, így harmadéves orvostanhallgatóként félbehagyta tanulmányait.

1966-ban hátrahagyva az orvosi pálya nagy lehetőségeit beiratkozott a Budapesti Református Teológiai Akadémiára. Mivel azidőtájt nagy volt a lelkészhiány, így már 1967. júniusában kirendelték a Nagylóki Gyülekezetbe, ahol négy hónapig szolgált. 1969. februárjában ismét kirendelték szolgálatra az Őrszentmiklósi Egészségügyi Gyermekotthonba, s ettől kezdve folyamatosan lelkészi szolgálatban volt.
Az őrszentmiklósi évek különösen nagy hatással voltak életére, hiszen itt ismerte meg feleségét, Szabó Anna Erzsébetet, akivel 1969. július 26-án kötött házasságot.
Ekkor már a Nemesszalóki (Nemes-szalóki) Gyülekezetben volt kirendelt teológus, majd miután 1970-ben 1. lelkészképesítő vizsgát tett: segédlelkész. A segédlelkészi év letelte után, 1971-ben letette a 2. lelkészképesítő vizsgát is, és teljes jogú lelkipásztorrá vált.

Nemesszalókon született első két gyermekük, 1970-ben Anna, majd 1971-ben Miklós.

1972-ben a Tápszentmiklósi Gyülekezet lelkipásztora lett, ahol jelentős építési munkálatokat végeztek el szolgálata idejében mind a templomon, mind a parókián. Már ekkor többször megfordult a Rédei Gyülekezetben helyettesítések alkalmával. 1977-ben Balatonfüreden hivatalosan is lelkésszé szentelték. Időközben családja is tovább növekedett: 1973-ban Erzsébet Boglárka, 1974-ben Endre Pál, 1980-ban pedig Dávid Géza született.

Még ebben az évben (1980-ban) a Győr-Szabadhegyi Gyülekezet lelkipásztora lett, ahol újabb felújítási munkák várták.
1984-ben került a Rédei Gyülekezetbe, majd 1986-87 között Etén helyettes lelkészi szolgálatot látott el, valamint gyakorta Csépen is helyettesített. 1988-ban Rédén született hatodik gyermeke, Rozália. Az épületek felújítása Rédén is folytatódott. 1990-ben a Bakonyszentkirály-Csesznek-Veszprémvarsány Társegyházközség helyettes lelkésze lett, ahol szintén nagy építési feladatok várták.
A magasabb egyházi fórumokon diakóniai, missziói előadói, számvizsgálói és tanácsbírói tiszteket is betöltött. 1990-ben a Tatai Református Egyházmegye esperesévé választotta, amely tisztséget két cikluson át, 12 éven keresztül látott el. Alapító tagja a Magyar Református Világszövetségnek, A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának. Tagja volt a Magyarországi Református Egyház Zsinati Bíróságának. Aktív és nyugdíjas lelkészként is örömmel szervezte az egyházmegyei hitmélyítő konferenciákat, és a kerületi nyugdíjas lelkészek és lelkészözvegyek konferenciáit.

2003-tól ismét etei és csépi helyettes, majd felügyelő-lelkész, ahol az etei templom külső-belső felújítására kerül sor ez idő alatt.

2004. februárjában nyugdíjba vonult, de azután is tovább szolgált a rédei gyülekezetben 2007.szeptember elsejéig, illetve kántorként amíg csak egészsége engedte.
2007-ben Réde község díszpolgára lett, 2009-ben pedig az Egyházkerület Pro Pannonia Reformata díjjal tüntette ki.

Bár munkája során sok épület megújult, mégsem erre a legbüszkébb. Sokkal nagyobb öröm számára, hogy a ’80-s évek eleje óta a Református Iszákosmentő Misszióban is munkálkodhatott, a rédei utógondozó csoportban egészen 2023. júliusig, s e munkásságának is sok gyümölcse termett, ami által életek újulhattak meg.

Másik nagy büszkesége családja: 6 gyermeke, 25 unokája, 3 dédunokája.

S ahogy egykor ő írta: Van tehát hálaadásra indító tény bőven az életemben, az életünkben, amiért „dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás, a szentek Urának légyen örök magasztalás!”

A főjegyző imádságban adott hálát az Úrnak Bátky Miklós életéért, majd Farkas Lajos, rédei polgármester, presbiter búcsúzott a település és a gyülekezet nevében. Az Útnak induló hálaimáját Fukk Lóránt, veresegyházi lelkipásztor mondta el.

A gyászoló sokaság ezután a palástos lelkipásztorok vezetésével átvonult a Rédei Református Temetőbe. A sírnál a Feltámadás igéit Gerecsei Zsolt, a Tatai Református Egyházmegye esperese hirdette.

Néhai Nt. Bátky Miklós szavaival búcsúzunk szeretett testvérünktől: Legyen és maradjon velünk a Szentháromság, egy örök Isten, Tőle adassék mindnyájunknak ÁLDÁS, BÉKESSÉG!