Krisztus az irgalmas samaritánus

Esztergomban a katolikus és protestáns felkezetek nagy egyetértésben, testvéri közösségben építik együtt Isten országát. A Jézus Krisztusban való egység a hétköznapokban is megmutatkozik, ezért természetes és egyben fontos alkalom számukra az ökumenikus imahét alatt a közös imádkozás. A január 24-i alkalmon Steinbach József püspök együtt szolgált Lackner Pál evangélikus, Martos Levente Balázs római katolikus és Kocsis Fülöp görögkatolikus püspökökkel.

A hét fő eseményének számító püspöki szertartásnak idén a Szent Mihály görögkatolikus templom adott helyet. Az imahely teljesen megtelt a hívekkel. A szolgáló lelkészek a város református, római és görögkatolikus, evangélikus lelkipásztorai voltak.
A házigazda gyülekezet nevében Takács Gusztáv parókus köszöntötte a híveket.

Az ökumenikus imahét szertartásrendje szerint az igehirdetők egy-egy megadott ószövetségi igeszakasz optikáján keresztül világítanak rá az imahét alapigéjének, az irgalmas samaritánus példázatának üzenetére. Igét Steinbach József református, Martos Levente Balázs római katolikus, Lackner Pál evangélikus és Kocsis Fülöp görögkatolikus püspökök hirdettek.

Steinbach József, dunántúli református püspök: „Krisztus az igaz samaritánus, hogy mi is irgalmas szamaritánussá legyünk.”

„Hagyj fel a rosszal, és cselekedj jót, törekedj békességre, és kövesd azt!  Az Úr szeme látja az igazakat, füle meghallja kiáltásukat. Az Úr a gonosztevők ellen fordul, emléküket is kiirtja a földről. Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.  Sok baj éri az igazat, de valamennyiből kimenti az Úr. Megőrzi minden csontját, egy sem törik el közülük. Halálos veszedelem éri utol a bűnöst, megbűnhődnek, akik gyűlölik az igazat. (Zsolt 34, 15-22)

A 34. Zsoltár a szenvedő ember nézőpontjába helyezi számunkra az irgalmas samaritánus példázatát. Dávid a zsoltár írásakor ugyanolyan nehéz, elhagyatott, kiszolgáltatott helyzetben volt, mint az az ember, aki a példázat szerint bajba jutott. „Mi is hányszor átéltük és átélhetjük ezt az állapotot egyénileg, közösségben, világméretekben is ezekben a nehéz időkben” – aktualizálta az igét a püspök.
A jézusi példázatban szíven üt bennünket, hogy voltak olyanok, akik nem szánták meg a bajba jutott embert, látták, de nem segítettek. Nincs annál rettenetesebb állapot, ha a bajban azt éljük át, hogy magunkra hagynak, nem segítenek. A püspök a kiszolgáltatottság átélésének tükrében tette fel a kérdést: vajon mi észrevesszük-e a segítségre szorulót? Azt, aki lehet, hogy egészen közel van hozzánk, családban, munkahelyen, de annyira el vagyunk foglalva magunkkal, hogy nem látjuk meg őt, de ha mégis, akkor inkább kifogást keresünk arra, hogy ne segítsünk. Steinbach József ezzel kapcsolatban fogalmazta meg, hogy napjainkban egyre kevesebbet figyelünk egymásra, „vadulási” folyamat indult el a világban, kicsiben és nagyban is nagy a gyakorta erénynek titulált irgalmatlanság.

„A 34. Zsoltár abban segít bennünket, hogy a félholtra vert ember optikájából nézzük a jézusi példázatot” – mondta hozzátéve, hogy ez a nézőpont megnyitja szívünket arra, hogy észrevegyük és válogatás nélkül segítsük a rászorulót. A Zsoltárból felragyog az örömhír: Isten az elhagyatottságunkban „érzékenyít” bennünket, hogy lássuk meg azt, aki elhagyatott, segítségre szorul. Isten azonban ebben az állapotunkban sem hagy magunkra: „Van egyvalaki, az Élő Isten, akihez fordulhatunk, akihez Jézus Krisztusban egészen közel kerülhetünk, akihez odajárulhatunk, és akiben nem fogunk csalatkozni. Mert egyszülött fia, Jézus Krisztus az egyetlen irgalmas samaritánus, aki megváltott bennünket a kereszten, megszabadított a halálból, hogy mi is irgalmas samaritánusok lehessünk”.

Martos Levente Balázs Esztergom-Budapesti segédpüspök: „Ne szokjunk hozzá ahhoz, ami nem Istentől való!”

„Uram, én örökségem! Ígérem, hogy megtartom igéidet. Teljes szívből esedezem előtted: légy kegyelmes hozzám ígéreted szerint! Utaimat megfontolom, lépteimet intelmeidhez igazítom. Sietek, nem tétovázom, megtartom parancsolataidat. Ha bűnösök kötelei fonnak is körül, nem feledkezem meg törvényedről. Éjfélkor fölkelek, hogy hálát adjak neked igazságos döntéseidért.  Barátja vagyok mindazoknak, akik istenfélők, és megtartják utasításaidat.” (Zsolt 119, 57-63)

A 119. Zsoltárban az Úr emlékeztet bennünket arra, hogy a törvény az élet. Az Ószövetségből az Újszövetségbe érkezve már tudhatjuk, hogy a mi törvényünk maga Jézus Krisztus. Ő az Élő Törvény, aki nemcsak hirdette, de élte is a törvényt. Elénk élte, velünk élte, értünk élte.
A segédpüspök kiemelte, hogy testvérek közösségében lenni életmentő jó dolog, egymásért kiállni, imádkozni: „És életmentő dolog, hogy akinek van ereje segíteni, az megálljon a bajbajutott mellett… Itt vagyunk együtt, osztozunk az imádságban, osztozunk az életünkben. Megerősítjük egymást, hogy jó dolog élni, Istennek élni, a törvény szerint élni, együtt lenni Isten színe előtt. Imádkozni egymásért, imádkozni a békéért, imádkozni azokért, akik lemaradtak az élet nagy versenyfutásában, imádkozni az egyház látható egységéért”.

Lackner Pál evangélikus püspök: „Isten koncepcióját érvényesítsük, ne a magunkét.”

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. (Ézs 58,6-9)

Az ézsaiási szakasz az egyéni hatalom böjtjéről szól – összegezte a felolvasott Igét a püspök. A közösségi együttélésnek számos struktúrájában élünk, családi, baráti, gyülekezeti, munkahelyi stb. körökben. Ezekben kialakult pozíciókat töltünk be, amelyek sokszor nehezíthetik az egymás mellett élést azzal, hogy a valóságot ezekhez az elképzelt viszonyokhoz alakítjuk. Címkézzük egymást, jó vagy rossz kategóriákba soroljuk a másikat, ezzel mintegy „járomba” hajtva kényszerítjük őket az adott kategóriába.
A hatalom böjtje az önkorlátozás. Korlátozzuk magunkat, saját kiterjedésünket, hogy észrevegyük, van egy hatalom, ami nálunk sokkal nagyobb… ami végtelen és örök: „Isten segítséget küld a rászorulónak, megalázza a hatalmaskodót. Rádöbbent arra minket, hogy minden bajból egy kiút van, Jézus Krisztus, aki az irgalomnak, felebaráti szeretetnek, a hatalomönkorlátozásnak az alfája és az ómegája. Induljunk utána!”

Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök: „Az irgalmasan szerető Jézus a felebarát.”

„Egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte.” (Lk 10,31)

Az irgalmas samaritánus nemcsak egy jó ember, hanem maga Jézus Krisztus, aki bekötözi a mi sebeinket, enyhíti fájdalmainkat, amelyeket saját bűneink ejtettek rajtunk. A példázatban szereplő fogadó, ahová elviszi a rászorulót a samaritánus, az maga az egyház. A két dénár Jézus isteni és emberi természete, amellyel megfizet értünk.
Jézus nem az okoskodó, önigazolást váró farizeus kérdésére válaszol, hanem a kérdés mélyére irányítja a figyelmet. Az a felebarát, aki szeret, és az maga Jézus.
A példázatban szereplő félholt embert Jeruzsálemtől távolodva érte a szerencsétlenség: „Ő a mi életsorsunkat mintázza. Ha távolodunk a templomtól, az egyháztól, akkor ne csodálkozzunk, hogy a szenvedélyeink áldozatává válunk” – mondta. A pap és a levita könyörületlen viselkedése a mi emberi magatartásunkat tárja elénk. Ezzel szemben Jézus, az irgalmas szamaritánus meglátja a bajban lévőt és megsegíti. Cselekedjünk úgy, ahogy Isten, lássuk meg a szükségben szenvedőt és induljon meg a szívünk érte.
„Azért fohászkodjunk, hogy olyan szívünk legyen, mint Istennek, hogy elkerüljük a szeretetlenség bűnét. Az isteni természetet fölvéve mi is úgy tudjuk szeretni egymást, ahogy Isten szeret minket.”

Az istentisztelet közös imádsággal és a püspökök áldásával ért véget.

Az ökumenikus istentisztelet előtt Steinbach József püspök ellátogatott az Esztergomi Református Egyházközség épülő gyülekezeti házához. Ágoston Csaba és Ágostonné Apáti Gabriella lelkipásztorok megmutatták a szinte teljesen elkészült épületet.  Az alsó szinten lévő közösségi tereket a hívek már birtokukba vették. Az épületben szálláshelyeket is kialakítottak, a felső két szinten már bútorozva várják a vendégeket az összkomfortos szobák.