Felebarát aki irgalmasan szól és cselekszik

Szombathelyen január 25-én a református templomban Steinbach József református püspök a krisztusi irgalmasság jeleiről prédikált az ökumenikus imaesten. Az alkalmon igehirdetést mondott még Székely János katolikus és Szemerei János evangélikus püspök is.

Az idei ökumenikus imahét vezérigéjét, az irgalmas samaritánus példázatát és istentiszteleti rendjét az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport állította össze.

A szombathelyi református templomban a gyülekezet lelkipásztora, Jakab Bálint, bevezetőjében rövid ismertetőt tartott az afrikai keresztyén közösségek életéről, hogy közelebb hozza őket az európai gondolkodáshoz.
Az ökumenikus szertartásban a város katolikus, evangélikus, baptista és református lelkipásztorai vettek részt. Igehirdetői szolgálatot Székely János katolikus, Szemerei János evangélikus és Steinbach József református püspökök végeztek.

„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt.” (Fil 2,5)

Székely János katolikus püspök igehirdetésében a Krisztusban való egységre hívta fel a figyelmet. Pál apostol levelében kiutat mutat a pártoskodás bűnéből a filippieknek és nekünk is: „Az egyetlen út az egységbe, ha mindannyiunk szívében Krisztus munkálkodik.”
Úgy fogalmazott, hogy Krisztusi lelkülettel élni, az a jászol alázatát és a kereszt önfeláldozását jelenti. „Mi emberek néha olyan bonyolultak vagyunk. Isten bizonyos értelemben végtelenül egyszerű. Semmi mást nem akart, mint szeretni, és önmagát nekünk adni” – emelte ki. Erre az alázatra, egyszerűségre, szerénységre, Isten és az emberek iránti szeretetből fakadó önfeláldozás lelkületére van szükségünk nekünk is. Ahol ez a krisztusi lelkület munkálkodik, ott boldogság, szeretet és egység lesz. „Mennyire más lenne a világ, ha így gondolkodnának az államok vezetői, a nagyhatalmak! Nem úgy, hogy kiszorítom a másikat, hogy föléje kerekedjek?” – mondta a püspök felidézve korunk számtalan nyomorúságát, ami valójában a szeretetlenségből, a krisztusi lélek elutasításából fakad.
Székely János szólt az ökumenikusság fontosságáról kiemelve, hogy a felekezetek mennyi mindent tanulhatnának egymástól.

„Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet.” (Zsolt 10,17)

Szemerei János evangélikus püspök úgy fogalmazott, hogy a zsoltárból elsőként azt a nagyon fontos dolgot tudhatjuk meg, hogy Istennek emberszeretete van. Meghallgatja az árvák, az özvegyek panaszát, ami összecseng az imahét üzenetével: Isten irgalmas, akinek szíve van, aki észreveszi a rászorulót, és lehajol hozzá, mint az irgalmas szamaritánus. Áldott tapasztalat, hogy a bajban sokkal közelebb érezhetjük magunkhoz Istent, mint amikor jól mennek a dolgaink.
Isten a teremtésbe beleírta a gondoskodás rendjét a világba, amit gyermekként mindannyian átélhettünk a szüleinkre támaszkodva. Isten gondoskodása abban is megmutatkozik, hogy a bajban bízhassunk egymásban. Isten szándéka szerint tehát sokkal jobban kell figyelnünk azokra, akik egyensúlyt vesztettek, tragédiát szenvedtek, bajba kerültek.
A püspök rámutatott, hogy az istenszeretet és az emberszeretet szorosan összetartozik. Amikor a szerető Istennek a rendjét az emberek kezdik jobban érteni, akkor sokkal szeretni tudóbb és szerethetőbb emberré válnak. „Ez sajnos fordítva is igaz. Amikor a mai világban azt látjuk, hogy egyre jobban szekularizálódik a társadalom, akkor ez nem az egyház miatt sajnálatos, hanem sokkal inkább azért, mert ezzel a társadalom, az emberi közösségek veszítenek” – mondta a napjainkban tapasztalható szeretetlenségre, embertelenségre utalva.
Isten igéje arra int, hogy legyünk irgalmasak. Ennek gyakorlása és hirdetése felekezettől függetlenül közös felelősség.

„Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?” (Lk 10,36)

Steinbach József református püspök az imahét vezérigéje alapján fogalmazta meg: az a felebarát, aki irgalmasan szól és irgalmasan cselekszik.
A példázatban szereplő samaritánus minta számunkra az irgalmasságról.
Első üzenete, hogy álljunk meg a bajba jutott embernél. Meglátta, megszánta, odament hozzá, ahhoz az emberhez, akit az Isten állított oda elé. Ez az irgalmasság első és legfontosabb mozzanata: „Ma, amikor állandóan rohanunk, semmire nincs időnk, még önmagunkra sem tudunk figyelni, nehéz, Szent Lelkes feladat időt szánni egymásra, megállni, legalább annak az egy embernek, akit éppen elénk hozott az Isten és aki szükséget szenved”.
Az irgalmasság második mozzanata lehajolni a szenvedőhöz. Nem leereszkedni, amivel megalázzuk a másikat, hanem alázatos, segítséggel teli lehajlással minden mérlegelés, kifogás nélkül. „A keresztyén ember nem elvtelen. De van egy, mindenek fölött álló elv, amit Jézus Krisztus megfogalmazott: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” – mondta rámutatva, hogy Krisztus, az igaz szamaritánus így hajolt le hozzánk a mennyei világ gazdagságát otthagyva, hogy velünk emberekkel teljes közösséget vállaljon.
Az irgalmasság harmadik mozzanata a sebek kitisztítása, bekötözése. A seb kitisztítása szükséges a gyógyuláshoz, de fájdalmas. „A keresztyén irgalmasság nem azt jelenti, hogy mindent gyáván elfogadunk és bólogatunk. Arról van szó, hogy az irgalmasságunkban a krisztusi szeretet úgy jelenik meg, hogy Isten szeretete a bűnt utálja, a bűnös embert szereti. Rá kell mutatni arra, ami Isten szerint ebben a világban nem jó, ha ez fáj is, mert ezzel tudjuk kitisztítani a sebet, hogy aztán be tudjuk kötözni, hogy aztán begyógyulhasson” – mondta hozzátéve, hogy a mi sebeink Krisztus golgotai sebei által gyógyulnak meg.
Az irgalmasság negyedik mozzanata biztonságba helyezni a szükséget szenvedőt. Az igazi biztonság valójában Jézus Krisztus. Olyan jó lenne, ha minél többen tapasztalhatnánk meg ezt az irgalmas, krisztusi biztonságot.
A samaritánus odafordult a bajbajutotthoz, megállt, megszánta, lehajolt hozzá, bekötözte és biztonságba helyezte, majd, amikor nem volt már rá szükség, akkor tovább nem zavart. Szolgált és nem szerepelt.
„Jézus mondja, menj el, cselekedj így, és élsz… Aki az örök életet ingyen kegyelemből megnyerte, annak a jele az, hogy egyre inkább így cselekszik. Nincs más megoldás ebben az irgalmatlan, durvuló világban, csak ez!”

Az igehirdetések után közös imádságban fohászkodtak az Úrhoz, hogy jóságával és szeretetével tegyen képessé minél többeket arra, hogy lássák meg a felebarátok szenvedését, és forduljanak felé krisztusi irgalommal.
Az istentisztelet végén a püspökök kérték Isten áldását a gyülekezetre.