Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!

„Az a felebarát, aki irgalmas!” Az egyre irgalmatlanabb, durvább, vaduló világunkban ezt az üzenetet helyezi szívünkre Isten az ökumenikus imahét választott bibliai szakaszával, az irgalmas samaritánus példázatában. Steinbach József püspök az irgalmasság lépéseinek mai valóságát világította meg az imahét záró alkalmain, január 27-én Veszprémben, valamint 28-án Kaposváron.

Január 27-én, szombaton, a veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomban tartották az ökumenikus imahét püspöki alkalmát, majd 28-án, vasárnap, Kaposváron a Székesegyházi Nagyboldogasszony Római Katolikus templomban zárult a keresztyén egységért tartott imahét. Az imaórákon a város keresztyén felekezeteinek lelkipásztorai szolgáltak, Kaposváron kiegészülve a Somogyi Református Egyházmegye esperesével, Hella Ferenccel is.

A „királynék városában” Udvardy György veszprémi érsek a Krisztusban élők egységéért tartott imádság fontosságát hangsúlyozta: „Hiszünk az Úr szavának, aki imádságra buzdított bennünket, és az egységet meg nem szűnő feladatként állítja elénk.”

Somogy vármegye központjában Varga László, a Kaposvári Katolikus Egyházmegye püspöke testvéri szeretettel köszöntötte a város protestáns híveit a székesegyházban. A Szent Lélek munkájának és erejének tartja, hogy a városban évtizedek óta összegyűlnek a Krisztusban hívők közös imádságra.

Mindkét alkalmon igét Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett.  Lukács evangéliumából az irgalmas samaritánus példázata alapján hozott példákat, amelyeken keresztül az irgalmasság lépéseinek aktuális jelentéseit hozta közelebb.

Az irgalmasság első lépése megállni az Isten által elénk rendelt szükséget szenvedő ember mellett. Ebben a rohanó világban képesek vagyunk időt szánni egymásra? – tette fel a kérdést a püspök. „Nem látjuk meg a szükségben szenvedőt, nem is akarjuk meglátni. Nincs szánakozás a szívünkben, és végképp nem tudunk, nem akarunk megállni” – mondta példaként hozva türelmetlenségünkre a közlekedést, a forgalomban tanúsított ingerült, feszült magatartásunkat. Pozitív példaként állította ezzel szemben az orvos esetét, aki a sok betege ellenére is türelemmel fordul a paciensei felé, időt szán rájuk, meghallgatja őket, ami már – ahogy fogalmazott – fél gyógyulást jelent. „Ne felejtsük el, hogy valójában Jézus Krisztus az irgalmas samaritánus, és mi az Ő drága, újjászülő vére által lehetünk irgalmasabbá. Jézusnak mindig volt ideje megállni!”

Lehajolunk-e a szenvedőhöz, ahogy azt az irgalmas samaritánus tette? „Mennyi minden akadályoz bennünket abban, hogy lehajoljunk a másikhoz? Főleg az, hogy vannak „elveink”, amik nem engedik” – mutatott rá a püspök arra, hogy saját igazságaink miként gátolnak bennünket az irgalmasság lelkületében. Kell, hogy legyenek elveink, de amikor bajbajutott embertársunk fordul felénk, akkor csak egyetlen egy elv létezik, a krisztusi elv, tanítás: „Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást”. Ennek nem csak szavakban kell igazsággá lennie, hanem cselekedeteinkben is meg kell mutatkoznia. „Jézus Krisztus határtalan szeretetének a csodája éppen az volt, hogy lehajolt hozzánk emberekhez, megváltó újjászülő szeretetében, megalázta magát, engedelmessé lett egészen a megváltó kereszthalálig”.
„Észrevesszük azt, amikor nem bekötözzük mások sebeit, hanem még inkább feltárjuk? Amikor keressük mások mulasztásait, gyengéit, hibáit?” – hozta a gyülekezet elé napjaink irgalmatlanságát, ami leginkább megtapasztalható az online világban, ahol szinte élvezzük mások szenvedését. Az irgalmas samaritánus bekötözte a megvert ember sebeit. A sebet bekötözése előtt ki kell tisztítani, ami fájdalommal jár. Krisztusi lelkülettel bekötözni a sebet, ezzel nem a hibát, a bűnt fedjük el. Rá kell mutatni arra, ami nem jó, ami Istennek nem kedves, ami a pusztulás, a halál felé viszi ezt a világot. Ez fájdalmas, de csak így adatik gyógyulás! Ne feledjük, Jézus Krisztust a mi bűneink miatt törték össze, és mi az Ő fájdalmas sebei által gyógyulunk.

„Az igazi fogadó az egyház, a gyülekezet. A biztonságos hely Jézus Krisztus megváltó szeretete” – utalt a példázatban szereplő fogadóra. A biztonságos helyre vinni azt üzeni számunkra, hogy Jézus Krisztushoz hívni az embereket, hogy ezáltal a világ is „biztonságos” hely legyen, egyre inkább a megtértek közössége. Konkrétan a ránkbízottakat, a közvetlen környezetünkben élőket biztonságos helyre, Krisztushoz vinni, hosszútávon követni gyógyulásukat.
Az irgalmasság jelei ma is ugyanazok, mint a jézusi példázatban: megállni, lehajolni, bekötözni a sebeket és biztonságos helyre, Jézus Krisztus megváltó szeretetéhez vezetni az embereket.
 „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj! Az örök élet tágassága késszé tesz bennünket arra, hogy mi magunk is irgalmas samaritánusokká legyünk. És hogy valóban üdvösségünk van, annak a jele az, hogy egyre inkább tanulunk irgalmassá, krisztusivá lenni ebben a világban.”

Az alkalmak közös imádsággal zárultak: „Istentől kapott hivatásunk, hogy szeressük Istent és szeressük felebarátunkat, mint magunkat. Amikor megújítjuk e hivatás iránti elkötelezettségünket, ez a szeretet erősítse keresztény egységünket. Tölts be szereteteddel! Add, hogy eggyé legyünk benned!”