Az érdemes szolgálatot ünnepelték

Márton Gergely, 2024-05-29 07:56:42

A Tihanyi Bencés Apátság temploma a Balaton és a katolikusok egyik meghatározó jelképe. Korzenszky Richárd nyugalmazott tihanyi perjel ökumenikus nyitottságának köszönhetően azonban a reformátusok számára is fontos hely. A perjel szervezésében számos alkalmon erősödhettek a közös krisztusi egységben reformátusok és katolikusok. Richárd atya gyémántmiséjét május 24-én ünnepelték a tihanyi apátsági templomban, Steinbach József püspök is Isten áldását kérte az atya életére.

Korzenszky Richárd szívén viselte a hitbéli oktatást, a rendszerváltás idején az egyházi iskolák újjászervezésében vállalt irányt adó és kiegyensúlyozó szerepet. Bár a keresztény tanítás az egyes egyházi intézményrendszerekben sajátos, de a krisztusi szeretet átadása révén mégis felekezetek felett áll.  Az atya az ökumenét tartotta szem előtt az országosan elismert „Tetőtéri esték” szervezésénél is. A tudományos, történelmi, filozofikus témákat boncolgató program sorozatra rendszeresen kért fel református előadókat.

Richárd atyát hatvan évvel ezelőtt avatták pappá, gyémántmiséjét május 24-én ünnepelték a tihanyi apátsági templomban. Az emeritus perjelt Mihályi Jeromos perjel köszöntötte.

(Fotó: Halász Gábor, Magyar Kurir)

A jeles alkalmon megjelent számos hazai egyházi méltóság, mások mellett Steinbach József református püspök, a zsinat lelkészi elnöke, Udvardy György veszprémi érsek és Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát, valamint több világi vezető is. A gyémántmisén Schindler Mátyás bajai plébános idézte fel az ünnepelt rendkívül gazdag pályáját. „Richárd atya életútjából lehet meríteni: a tudás, az elhivatott, energikus, erőfeszítésekkel teli élet jó ok az ünnepre” – mondta. Kiemelte, hogy az atya Tihanyt újjáteremteni akarta, szellemi-lelki táplálékká tenni nemcsak a turisták számára. A szentmisék, prédikációk, találkozások, elmélyült beszélgetések, elcsendesülések, előadások százai mind felmutatták, az élet érték. Richárd atya hatvan éve hangosítja fel a benedeki gyakorlatot: ora, labora, lege – melyben az imádság mellett a munka és az olvasás is fontos szerepet kap.

A mise után megtartott szeretetvendégségen többen külön köszöntötték Korzenszky Richárd emeritus perjelt, így például itt tolmácsolta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter, miniszterelnök-helyettes gratulációját és üdvözlő gondolatait Fedor Tibor, a Miniszterelnökség főosztályvezetője.
Üdvözölte az ünnepeltet Udvardy György veszprémi érsek, Gabnai Sándor evangélikus lelkész.

Testvéri, baráti szeretettel köszöntötte a jubiláló Korzenszky Richárdot a dunántúli reformátusok családja és a Magyarországi Református Egyház nagy közössége nevében Steinbach József püspök. Kifejezte tiszteletét a nyugalmazott perjel iránt. „Köszönöm azt az ökumenikus nyitottságot, amivel mindig felénk fordultál, erősítettél, bátorítottál bennünket” – mondta a püspök kiemelve azt a munkát, amit az egység megteremtésében végzett, ami Jézus Krisztusra tekintve lesz áldássá, hiszen az Evangélium hirdetése közös ügy. A püspök megköszönte Richárd atya példaadását abban is, amivel megmutatta, miként lehet megszólítani azokat is, akik egészen mást gondolnak a világról, mint mi: „Írásaid, fotóid, világlátásod, műveltséged, az, ahogy emberekkel tudsz beszélgetni példa számunkra. Áldjon meg téged az Úr és Őrizzen meg téged”.
Korzenszky Richárd köszönő szavaiban elmondta: „Soha nem lehet tudni, hogy amit az ember vet, mikor és hogyan érik be. Érdemes szolgálni. Csak a másokért való életnek van értelme.”


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. June 23., Sunday,
Zoltán napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2226
Összesen 2009. június 2. óta : 41173857