Templommá lett az Operaház

Márton Gergely, 2024-06-07 07:07:19

A XXI. Református Énekek koncertnek első alkalommal adott otthont a Magyar Állami Operaház. A június elsején megtartott koncert-istentiszteleten közel háromszázan énekeltek a Kárpát-medencei Egyesített Református Kórusban. Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke köszönetet mondott a nyugdíjba vonuló főszervezőnek, Böszörményi Gergelynek, hitből fakadó, szolgáló életöröméért: „Boldog az, aki mindenkor dicséri a feltámadott Urat, és erre a boldog dicséretre hangol másokat is”.

A Református Énekek koncert-istentiszteletet 2002-ben azzal a céllal hívták életre, hogy református énekkincsünket professzionális előadók tolmácsolásában feldolgozzák, illetve a hanganyagot kiadva elérhetővé tegyék, ezzel a szép éneklést segítsék. Ezt szolgálja az eddig kiadott 21 CD és a 12 DVD is, amelyeket a jövőben az interneten is elérhetővé tesznek majd.
Mindemellett a koncertek ünneppé teszik énekeinket, amelyekkel vasárnapról vasárnapra magasztaljuk Urunk szeretetét.

A június elsejei alkalomnak a Magyar Állami Operaház adott otthont. A gyönyörűen felújított épület ezer főt befogadó nézőtere teljesen megtelt. A hatalmas színpadon se maradt sok hely, hiszen a Kárpát-medencei Egyesített Református Kórust 14 énekkar 300 énekese alkotta.

A koncertet megálmodó és azt éveken át szervező Böszörményi Gergely köszöntötte a nézőket, az énekeseket. Köszönetet mondott Ókovács Szilveszter főigazgatónak, akinek a jóvoltából a Zeneakadémia és a MÜPA után, most először az Opera lett az esemény helyszíne. A főszervező bevezetőjében méltatta Berkesi Sándor karnagy munkáját is, aki a kezdetektől 2022-ig meghatározó tagja volt a rendezvénysorozatnak.
„2002-ben az Úr Isten arra hívott el, hogy református énekkincsünket kihozzuk a templomból” – mondta hozzátéve, hogy az Evangélium zenével, énekkel való továbbadása a krisztusi parancsolatot követi: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet”.

Az elmúlt évek alatt az 1948-as „fekete” énekeskönyvünk feldolgozása megtörtént, már az új énekeibe is belekezdtek. Ezen a koncerten azonban visszatértek a népszerűbb énekekhez, a legismertebb református zsoltárokból és dicséretekből hangzottak el egyszólamú énekek és többszólamú kórusművek, azért - ahogy a nyugdíjba vonuló főszervező mondta –, hogy legyen ez az este olyan ünnep, ami alkalmat ad sok közös éneklésre.

És így is lett. Nehéz a zenéről írni, és még nehezebb nem nagy szavakkal megfogalmazni azt, hogy milyen, ha háromszáz torokból szólal meg: „Áldjad, én lelkem a dicsőség erős királyát!”  Megindító, felemelő, szentlelkes élmény. Aztán amikor a karnagy a közönség felé fordult, akkor már több, mint ezer lélekből zendült fel: „Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem!”
Az est folyamán tíz alkalommal énekelhetett közösen kórus és közönség, az Úr dicsőségére.

A négy blokkból álló koncerten vezénylő karnagyok voltak: Arany János, Berkesi Boglárka, Erdélyi Dániel, Hoppál Péter. Orgonán kísérte a műveket Szotyori Nagy Gábor orgonaművész. A közös énekléseknél a szólamot Komlóssy Gábor trombitaművész segítette. Határról innen és túlról érkeztek a kórusok, gyermektől a felnőtt hangokig kitöltve a hangskálát.
Dunántúli Egyházkerületünket a Tatai Egyházmegye kórusa képviselte, Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző vezetésével.

Az egyes blokkok előtt rövid áhítatok hangzottak el. Igei szolgálatot látott el Szenn Péter drávaszögi valamint Harangozó László délvidéki püspök, Harkai Ferenc budapesti lelkipásztor és Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője.

Az elhangzott művek után Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke imádságban adott hálát a testvéri közösségben az Urat dicsérő estéért, magasztalva Istent a szervezőkért, a művészekért.

A püspök a református egyház nevében köszönetet mondott a nyugdíjba vonuló Böszörményi Gergely szolgálatáért: „Úgy ismerjük őt, mint aki telve van az Istentől kapott életörömmel, amely kiárad belőle és életörömre hangol másokat is” – mondta utalva a 36. Zsoltár szavaira. Úgy fogalmazott, hogy életöröme az Evangéliumból, Jézus Krisztus megváltó szeretetéből táplálkozik, és abból fakad életében a zene szeretete is. Hitvalló bizonysággal tud a zene által olyan embereket és közösségeket megszólítani az Evangélium ügyével, akiket máshogy szinte lehetetlen elérni. Böszörményi Gergely életöröme a szolgáló életörömben mutatkozik meg, fáradhatatlanul építi Isten országát.
Steinbach József Isten áldását kérte az ő és felesége életére.

Az esten bejelentették, hogy Böszörményi Gergely eddigi szolgálatát Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője veszi át.

A püspöki elbocsátó áldás előtt az ünneplő gyülekezet egymás kezét fogva énekelte el a Himnuszt.

Közreműködő kórusok és karnagyaik:

Debreceni Kollégiumi Kántus és Psalterium Hungaricum – Arany János
Központi Református Kórus – Berkesi Boglárka, Erdélyi Dániel
Kecskeméti Református Általános Iskola Gyermekkara – Jámborné Márkus Emőke
Arany János Református Gimnázium Énekkarra (Nagykőrös) – Ecsedi Péter
Partiumi Református Kántorok kórusa – Orosz Ottilia
Te Deum Laudamus kamarakórus – Alistál (Felvidék) – Édes Árpád
Abaúji Egyházmegyei Kórus (Felvidék) – Molnár Árpád
Tatai Egyházmegye kórusa – Máté László
Lévay József Református Gimnázium Vegyeskara (Miskolc) – Petro Balázs
Pécsi Református Kollégium és Gimnázium Vegyeskara – Papp Tamás
Székelyudvarhelyi Református Líceum énekkara – Szakács Annamária
Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola Pedagógus Kórusa (Hódmezővásárhely) – Kőszegi Ádám
Mezőtúri Református Felnőttkórus – Marczi Ernő
Torontálvásárhelyi Református Énekkar (Délvidék) – Tóth Zsolt

 

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. June 23., Sunday,
Zoltán napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2160
Összesen 2009. június 2. óta : 41173791