“A hit szeme mindig a lényeget, a nagy és örök egészet szemléli”

Grósz István - Vidám Szüret, 2024-06-08 07:38:45

Interjút készített Steinbach József püspökkel a Vidám Szüret szerzője Grósz István. A kérdező és a válaszoló is a Balatonfüredi Kertészeti Szakközépiskolában járt, majd Isten megszólító szavára az Ő szolgálatába állt. A beszélgetésben szó esett kertészkedésről, szőlőről, a teremtett világban a Teremtő áldásainak felfedezéséről.

Pünkösdöt követő héten, egy napfényes péntek délelőtt fogadott Balatonalmádi lelkészi hivatalában Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. A 70-es évek végén ő is, én is ugyanannak az iskolának, a Balatonfüredi Kertészeti Szakközépiskolának koptattuk a padjait, mégis izgatottan foglaltam helyet a dolgozószoba egyik kényelmes székében. Sok minden foglalkoztatott vendéglátómmal kapcsolatban, leginkább talán az, hogy egy ilyen meghatározó közéleti és egyházi személy, mint ő, miként tudja akár észrevétlenül is beilleszteni azt a tudást, tapasztalatot, amit ott Balatonfüreden szerzett, lelkészi, püspöki szolgálatába, az igehirdetésekbe, kutatásaiba, publikációiba. A kertész vér ott csörgedezik-e még az ereiben.

- Püspök úr, őrzöl emlékeket a balatonfüredi középiskolás évekből? Folytatsz ma is bármilyen kertészeti tevékenységet? – tettem fel első kérdéseimet.

- Eleven és hálára indító emlékeim vannak egykori iskolámról, ahol az érettségi mellett szőlő- és gyümölcskertész szakmát szerezhettem. Édesapám a kétkezi munka becsületére nevelt. Ő ragaszkodott ahhoz, hogy az érettségi mellett szakmát is szerezzek. A családi házunkhoz nagy kert is tartozott, ahol rendszeresen segítettem édesapámnak. Amikor hazajöttünk az iskolából, első a lecke, a tanulás volt, utána azonban segíteni kellett: gyomlálni, kapálni, permetezni, metszeni, szüretelni. Határozottan emlékszem, hogy noha nem mindig volt kedvemre, mert amikor elkezdtem kamaszodni, más tevékenységet is el tudtam volna képzelni, de ez része volt az életünknek. A mai napig hálás vagyok apámnak, hogy a kerti munkák által is a szorgalomra, a kitartásra nevelt. Emlékszem, gyerekként milyen jó érzés volt, amikor például a krumpliföldet feltöltöttük, olyankor milyen kellemesen elfáradtam mindig. Ezután amikor bementem a délutáni tanulásra, sokkal jobban fogott az agyam azáltal, hogy a testemet is megmozgattam. Ez meghatározó élmény volt. Egy kis szőlőnk is volt, ahol nem bort, inkább csemegeszőlőt termeltünk. Édesapám megmutatta hogyan kell a szőlőt metszeni, mikor hogyan kell permetezni, tehát ez része volt az életünknek. A Bibliában több helyen is olvassuk azt, hogy a munkának milyen nagy becsülete van, és hogy Isten azt megáldja.

Apám hatására jelentkeztem tehát a kertészetibe. Hálás vagyok azért, hogy ezt a területet megismertem, mert ez Isten ajándéka. Sokszor eszembe jut a jézusi példázat, hogy „Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők”, milyen fontos a metszés, ha Isten megmetszi az életünket, ha az ő oltókése belénk hasít, akkor az értünk van, hogy gyümölcsöt teremjünk. De ha levágnak bennünket a tőkéről és venyige lesz az életünk, az tűzre való, az már nem tud gyümölcsöt teremni. A tőkén kell maradni, ahol van az élet, és ez Krisztus. A Biblia hemzseg az ilyen és hasonló példáktól, a természet szépségével tele van a Szentírás, különösen az Ószövetség. A középiskolában elsajátított tudás és ismeret közelebb vitt Istenhez és vezetett a pályám felé. Nagyon sokat fejlődtem ezek alatt az évek alatt. Ebben a korban a legérzékenyebb az ember, fölismeri az utat, amit az Isten kijelölt neki, érzi a vezetést. Szüleim kezdettől fogba hitben neveltek, gyerekkoromtól kezdve van prédikációélményem, Krisztus-élményem, igeüzenet-élményem, templomélményem, hiszen minden vasárnap jártunk istentiszteletre. A középiskola végén megtörtént a fordulat, a megtérés, ami nagyon határozottan az elhívással együtt történt. Akkor már azt is éreztem, hogy én inkább humán beállítottságú vagyok, nagyon érdekelt az irodalom, a művészetek, a komolyzene. Akkoriban a Balatonfüredi Kertészeti Szakközépiskolának a szakmai tárgyak mellett más területeken is kiváló tanárai voltak, akik közül Balogh Ádám fizikai-kémia szakos tanár, Barcs Ernőné magyar szakos tanár, és Mezővári Gyula történelem szakos tanár igen nagy hatással voltak rám. Mivel Herendről bejáró diák voltam, és Veszprémben kellett átszállnom, az időm java részét a Veszprém Megyei Könyvtárban töltöttem, ahol zenét hallgattam, rengeteget olvastam, többek között a Bibliát is, így a szakmai tárgyak mellett más területek is kinyíltak előttem. Megszólaltak bennem bibliai igék, amelyek nekem egyértelmű válaszok voltak a kérdéseimre. Egyre inkább azt éreztem, hogy ezt szeretném közvetíteni az embereknek.

Az is emlékezetes, hogy Te, kedves István, Pásztor Testvérem, is oda jártál, két évvel fölöttem, és noha azóta nem sokat találkoztunk, és mégis, négy évtized távlatából is emlékszünk egymásra. Hálás vagyok, hogy megkerestél ezzel a beszélgetéssel.

A Balaton, ahol élünk nekem egy csoda. Úgyis mint a világ egyik legszebb édes vizű tava, a gyönyörű természeti környezettel. A teremtett világban ott van az alkotó keze nyoma. A Biblia mondja, hogy a teremtett világból megismerhetjük az alkotót, mint általános kijelentés a teremtett világ szépsége. 300 m-re lakunk a parttól, oda le tudok sétálni, kocogni, imádkozni. Felnézek az Öreg-hegyre, mellettem a Balaton, a nádas, a gyönyörű növények, és közben magasztalom az Urat. Ha egy kis szabadidőm van, nekem az a felüdülés, ha a saját kertemet rendben tartom. Rossz érzés, ha nincs rendben a kert, mert valahol a rend is Istent dicsőíti.

- A protestáns lelkészek óriási munkát végeztek több területen világszerte, így a kertészkedés, növénytermesztés, különösen a szőlőtermesztés területén is.

- Tudni kell azt, hogy a református egyház sokáig a „vidék egyháza” volt. Mára ez nagyban megváltozott, de a „vidék lelkeként” még mindig hűséggel kitartunk; több helyen már csak mi vagyunk jelen. Tehát korábban református lelkészeink díjleveléhez tartozott a javadalmi föld és azon való gazdálkodás. Ezért sok lelkész, a gyülekezet pásztorolása és Isten Igéjének, Jézus Krisztus evangéliumának hirdetése mellett komoly tudást és tapasztalatokat szerzett a földművelésben, a szőlő- és bortermelésben. Ismereteiket gyakran könyvekben adták tovább.

Egy példát hadd említsek erre nézve. Fábián József (Alsóörs, 1762 – Tótvázsony, 1825) református lelkész, veszprémi esperes, nemcsak tudós teológus volt, hanem a természettudományok, közöttük a mezőgazdasági tudományok népszerűsítője is. A vörösberényi, majd a tótvázsonyi gyülekezetek lelkészeként, majd a Veszprémi Református Egyházmegye espereseként is munkálkodott mind a lelkipásztorságban, mind a mezőgazdasági ismeretek terjesztésében. Minden alkalmat megragadott, hogy népszerűsítse a tudományt és az egészséges életmódot; tudományos könyveket írt, olvasókört szervezett, szorgalmazta a védőoltásokat. Hazánkban olyan szakkönyveket írt és fordított magyarra, amelyek évszázadokon át meghatározták a magyar szőlészetet-borászatot.

- Püspök Úr! Mit jelent Neked személyesen, hogy annak a Református Egyháznak vagy az első számú vezetője hazánkban, amelynek tagjai közül évszázadok óta oly sok kiváló szereplője került ki a magyar történelemnek, kultúrának, közéletnek?

- Visszatekintve Református Egyházunk nagyjaira, mindazokra, akik hittel, hűséggel, bátorsággal és szaktudással álltak az Ige üzenete és Jézus Krisztus evangéliuma mögé a Református Egyházban, csak hálaadás lehet a szívünkben. A magyar reformátoroktól kezdve a hitvalló gályarabokig, vagy Bocskai Istvántól, Bethlen Gáboron, Kölcsey Ferencen, Arany Jánoson, Jókai Móron, Eötvös Károlyon és a 19. század végének, valamint a 20. század elejének neves miniszterelnökeinken át, egészen Nagy Lászlóig, Csoóri Sándorig és Lőrincze Lajosig érkezünk meg. Persze a teljesség igénye nélkül készült ez a felsorolás.

A Bibliában a vezetés és az ezzel járó „hatalom”, mindig szolgálatot és felvállalt felelősséget jelent. Az egyház vezetéselmélete és hatalomértelmezése csakis krisztusi lehet: önmegtagadó, vagyis nem csupán önmagának élő szolgálatban teljesedhet ki. Vallom azt is, hogy Jézus Krisztus hatalma az Isten megváltó és megtartó szeretetének hatalma, amely megújítja és örök élettel ajándékozza meg önző, halandó és eltorzult életünket, és az Ő követésére, azaz szolgálatra és Isten országának építésére hív el bennünket. Ezért az egyház elsősorban soha nem valamiféle bürokratikus intézmény, nem hatóság vagy hatalmi tényező, hanem a krisztusi egyetemes örömhír hirdetője és cselekvője, mindenkor minden ember felé, azok felé is, akik egészen mást gondolnak a világról, mint mi.

A fentiek értelmében nagy alázattal fogadtam azt, hogy Zsinatunk egyhangú határozatával választott meg a Magyarországi Református Egyház elnök püspökének, vagyis vezetőjének, Molnár János presbiteri (nem lelkészi) elnöktársammal együtt. Az anyaországi magyar reformátusság vezetője egyben a 2009-ben létrejött Kárpát-medencei Magyar Református Egyház első számú vezetője is, azon egyháztestekre gondolva, amely a trianoni tragédia után határon kívülre szorultak. Ez a szervezet aztán magához ölelte a világ összes magyar református egyháztestét is, Nyugat-Európában, a tengerentúlon és Ausztráliában is.

Tehát népes családot kell összefognom, a feladat óriási, ami csak alázattal tölt, minden napot kegyelemmel élve meg, de ugyanakkor örömmel és teljes odaadással végzem a feladatomat, az Úr erejét és vezetését kérve. Közben gyülekezeti lelkész is vagyok, püspökként pásztorlom a dunántúli reformátusokat, tanítok a Pápai Református Teológiai Akadémián, és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöki tisztét is betöltöm.

- Püspök elődeid közül kit, vagy kiket tartasz a legnagyobb formátumú egyházvezetőknek, és az ilyen kiváló személyek vezetői koncepciójából, illetve gyakorlatából vannak-e átültethető elemek?

- Én, mind a közvetlen dunántúli püspök elődeimtől, mind a közelmúlt zsinati lelkészi elnökeitől is sokat tanultam, tanácsukat a mai napig kikérem. Kovách Attila és Márkus Mihály püspök-elődeimet hadd említsem meg itt.

Ravasz László püspökünk óriási bölcseleti, teológiai tudása, klasszikus műveltsége, valamint hite és lelkisége, az utána maradt írásai ma is nélkülözhetetlenek számomra. Hegedüs Lóránt zseniális és hatalmas formátumú egyházi vezető volt, és Ravasz Lászlóval együtt mindketten elsősorban a prédikálásnak, Krisztus evangéliuma hirdetésének rendeltek alá mindent. Bölcskei Gusztáv és Bogárdi Szabó István elnök püspökök is kihagyhatatlanok ebből a sorból. Mindegyik más-más karizmával megáldott ember volt, de Isten különböző kegyelmi ajándékkal rendelkező szolgái által építi az Ő országát e-világban.

Alázattal tanulok tőlük, de látom azt a sajátos utat, amit egy különleges helyzetben rám bízott az Isten, amíg kimért időm tart.

- Az egyik interjúban azt mondtad, hogy „egy jó lelkésznek komplex tudással kell rendelkeznie a világról”. Ebben a komplex tudásban milyen szerepet játszanak a természettel kapcsolatos ismeretek, látások?

- Igen, egy lelkésznek és teológusnak a nagy összefüggéseket kell látnia. A hit szeme mindig a lényeget, a nagy és örök egészet szemléli, ezért tud túlemelkedni gyarló, önző, hétköznapi és lényegtelen konfliktusokon, illetve azokat krisztusi módon tudja kezelni. Minden nap igyekszem a teológián túl a kultúra, a művészetek, a számomra érthető módon tálalt természettudományok terén is tájékozódni. Magam Isten teremtői kezének látom a teremtett világot, amely utal a Teremtőre, aki annyira szeretett minket, hogy lényének lényegét, az életet megosztotta velünk, amikor életet teremtett, illetve az élethez életteret teremtett nekünk, hogy azt műveljük és őrizzük, ne pedig istent játszva „továbbteremtsük” azt. Kegyelmi állapot, hogy még mindig nem tudtuk úgy tönkretenni ezt a világot, hogy azon ne látszódna meg az Isten keze nyoma, ugyanakkor nagy bűneink vannak egymással és a teremtett világgal kapcsolatban. Ez azonban egy másik beszélgetés tárgya lehetne…

- Hogyan érdemes a természetet szemlélni, hogy az istenfélelem növekedni tudjon bennünk?

- Megállni, csak úgy lenni, csodálkozni, gyönyörködni. Ez is az Isten dicsérete, a nyugalom napjának megszentelése.

A ma embere, élete üressége elől menekülve nem tud megállni, számos pótcselekvésbe srófolja magát és embertársát. Higgyük el, hogy a létünk igazolt, Isten teremtői és megváltó szeretete által, még mielőtt valamit is tettünk volna. Persze a hit következménye a szorgalmas és hűséges munka, azaz szolgálat, a magunk Istentől rendelt helyén. De ez a szorgalom soha nem torzulhat elembertelenítő gürcöléssé.

Ismét meg kell tanulnunk gyönyörködni, rácsodálkozni Isten teremtett világának megannyi szépségére. Ez feltölt bennünket. A természetet nem istenítjük, de a természet Isten alkotása, Őrá mutat. Aki tud gyönyörködni az megnyugszik, felüdül, akár nem is tudva erről, az Isten közelébe kerül, hogy majd később másokat is felüdíthessen. Erre a gyönyörködésre, a szabadban, a kertben, a földeken, a vizeken, az erdőben, a természetben, a csendben adatik lehetőség. A természetben, kertben végzett kétkezi munka közben is felegyenesedve, vagy az aznapi munkánk végeztével se felejtkezzünk el a gyönyörködésről. A városba szorult ember is nagyon vágyik minderre, ezért én bízom abban, hogy a „vidék” szerepe egyszer még újra felértékelődik.

- A természet szemlélése melyik bibliai igazságok megértésében jelentette a legnagyobb segítséget?

- Legkedvesebb virágom a tulipán, vagy az orgona… Már az illatuk és a szépségük is a mennyei világot előlegezik meg számomra. De ezek csak egy-egy példát képeznek a sok közül.

A természet szemlélése rámutat egyrészt Isten szépségére, ember iránt érzett szeretetére, arra a boldog életre, amit Isten készített nekünk. Ez hálaadásra indít.

Ugyanakkor a természetben látott szemétkupacok számomra értelmezhetetlenek, és ezek csak jelzések arra nézve, hogy milyen mennyiségű szemetet termel a mi jóléti és fogyasztói társadalmunk, miközben semmit sem becsülünk meg, a jelennek élünk és nem munkáljuk felelősen, mint Isten eszközei, a jövőt, akár az unokáink jövőjét. Hiányzik belőlünk az elégedettség lelkülete. Ez bűnbánatra késztet.

A természet sokszor megmutatja haragos arcát is, egy haragos szélrohamban, tornádókban, áradásokban, mintegy figyelmeztetve minket életünk törékenységére, piciny és semmi voltunkra. Ez a tény könyörgésre, imádságra, Isten megtartó kegyelmébe való kapaszkodásra késztet.

A fentiek alapján néhány bibliai Igét hadd hozzak ide, amelyek a természet ilyenfajta szemlélése során gyakran eszembe jutnak, de a példákat vég nélkül folytathatnám.

 

- „Mert megörvendeztettél tetteiddel, Uram, kezed alkotásainak ujjongok.” (Zsoltárok 92,5)
- „…mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain az értelem a világ teremtésétől fogva. Ezért nincs mentségük, mert bár Istent ismerték, mégsem dicsőítették vagy áldották, mint Istent, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és sötétség borult oktalan szívükre.” (Róma 1,19−21)
- „Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?” (Zsoltárok 8,4−5)

 

- Tapasztalatod szerint milyen hatása van szellemi és lelki állapotodra a természetben eltöltött időnek, és ennek mi az oka?

- Szoktál-e szellemi tevékenységet folytatni természeti környezetben (például ima, igeolvasás)? Milyen gyakran és miért éppen abban a környezetben teszed ezt?

Kétnaponta a Balaton partján kocogok, ez számomra maga a gyönyörködés, a testi, a hitbéli és lelki feltöltődés ideje. Magasztalom az Urat ilyenkor. Hálát adok, hogy ilyen környezetben élhetek. Az én részem kies helyre esett… (Zsoltárok 16.6) Kocogás előtt, minden reggel elolvasom a napi igét, ami nekem létszükséglet, ha van rá lehetőség, akkor a feleségemmel együtt közösen. Miközben futok és a Bartók rádión komolyzenét hallgatok fülhallgatón, a reggel olvasott Igén gondolkozom. Azt veszem észre, hogy mire visszaérek és a természetben kiszellőzik a fejem, addigra összeáll a vasárnapi prédikáció vagy éppen ahova aznap készülök. Gyönyörűen kibomlik az Isten Igéje a futás közben. Ez az időszak számomra a nap legintenzívebb szakasza.

Ha lemegyek a saját házunkhoz, – nem nagy ott a terület, de – mindig lenyírom a füvet, szegélynyírózok, az ágyást kigazolom, a sövényt lenyírom. Ha ez kész, leülök, lefényképezem és hálát adok Istennek, hogy de szép és de jó, hogy megcsinálhattam. Gyakran fotózok, a pillanat gyönyörűségét rögzítem. Szinte szertartássá vált, hogy ott én akkor egy-egy verset elolvasok – a hét verse, és a hónap verse verseskötetből -, azon elgondolkozom.

Nagyon szeretek a szabadban olvasni, akár Bibliát, akár Bibliához kapcsolódó szakirodalmat, közben jegyzetelek, a levegőn sokkal jobban fog az agyam. Kamaszkoromban egy óriási cigánymeggyfa alatt, ami csodálatos árnyékot adott, volt egy kényelmes székem, Lev Tolsztojnak a Háború és békéjét, Anna Kareninát ott olvastam ki.  Nagyon sokat olvastam, magyar irodalmat, világirodalmat, a művészeteken, a komolyzenén keresztül is vezetett a hit útja és ennek jó részét a természetben végeztem. Ma is, ha olyan idő van, akkor nagyon szívesen kiülök a kertbe, a teraszra és ott olvasok, készülök, elmélkedek, jegyzetelek, ott írom meg a cikkeimet, ez nagyon inspirál engem. A természet számomra teátrum glória hely, az Isten dicsőségének a színtere. Inspirál a természet és mintha a Szentlélek vezetné a gondolatomat.

Van egy imalistám, amit futás közben, vagy ha nem tudok elmenni futni, akkor utazás közben végigimádkozom. Vannak stációk a futás útvonalán, ott elgondolkozom, hogy mi az, amiért hálát adhatok, a családomért, hogy az Úr őrizzen meg a bajoktól, közbenjáró könyörgés az egyházért, a krisztusiakért, a világért. A végén a saját kéréseimért is imádkozom.

Vannak olyan konkrét „szent és emlékezetes” helyeim gyönyörű környezetünkben, ahová bizonyos konkrét időszakokban elzarándokolok, és minden helyen más-más imát mondok, minden helynek adott a maga imája és Igéje. Vannak imaköveim, imafáim, imapartom; de soha nem a hely az, amit tisztelek, hanem az adott hely segít ahhoz, hogy felemeljen az Isten, nehéz helyzetekben megerősítsen, megvigasztaljon, hálára és örömre hangoljon.

Nagy áldás, amikor valaki a saját szőlője és fügefája alatt dolgozhat, pihenhet, imádhatja Istent, jelen lehet szerettei számára és élvezheti munkája gyümölcsét (Mikeás 4,4; Zakariás 3,10). Ez a tevékeny és imádságos nyugalom, azon a helyen, amelyet az Isten nekünk adott, a menny gazdagságának, békéjének és teljességének előíze. Hála, hogy ezt is megtapasztalhattam már, noha még nagyon rohanó és feszített az életem, ahová úgy kell belekényszeríteni a gyönyörködést, de abban bízom, az Úr megadja majd a nyugalmasabb idők örömét is.

- Kaptál-e személyes kijelentést a természet megfigyelése, vizsgálata során Isten személyéről, Igéjével vagy bármi egyébbel kapcsolatosan?

Ha igen, ez gyakran megtörtént vagy inkább esetleges? Tudnál konkrét példát is említeni?

Számos példát tudnék említeni, fizikai munka, kerti munka, kirándulás, futás, egy padon való megpihenés közben adatnak a legnehezebb helyzetekre is a megoldások, tényleg onnan felülről, mintegy kijelentésként: ezt mondd, ezt tedd és minden rendben lesz. Ilyenkor számos bibliai Ige és annak igazán megszólító üzenete ragad meg, tárul fel előttem. Az Ige ilyenkor int, tanít, vigasztal és hitet erősít, személyessé lesz, megtalál. Ezek valóban kijelentés-élmények.

Egy konkrét példa a sok közül. Édesapámat nagyon szerettem. Váratlanul, ötvenkilenc évesen halt meg, már lassan három évtizede. Nagyon fájt. Akkor éreztem először a halál hatalmát, az emberlét tehetetlenségét, és egy szinte lüktető lelki fájdalmat. Közben néztem azt, ahogy az óriási kora tavaszi kertünk mindenben elment apám keze nyomát dicsérte, minden fa megmetszve, megpermetezve, a nyesedék elszállítva, az ágyások felásva, a kert összegereblyézve. Azt hittem, megszakad a szívem. Ekkor szinte revelációként szólalt meg az Isten Igéje bennem: El ne feledkezz arról, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadott a halálból, erről szól az én evangéliumom is (2Timóteus 2,8). Ott az Úr elemi erővel szólított meg, megvigasztalt, megerősített szavával.

- Világszerte csökken a templomba járó emberek száma, gyakorlatilag felekezetekre való tekintet nélkül. Mit gondolsz erről, bízol a megújulásban? Milyen esélyt látsz arra, hogy az elkövetkező években az evangélium nagyobb teret nyerjen hazánkban és az emberek nagyobb számban forduljanak Jézus Krisztus felé?

- A népszámlálási adatok folyamatos csökkenést prognosztizálnak. A világban olyan folyamatok indultak el – és itt nem csak a szekularizációra gondolok -, hanem az isteni rendnek a felbomlására sok területen, amit nem akarok minősíteni, hiszem, hogy Isten a történelem ura, de azt látom, hogy olyan mélység felé megyünk, amiből az út csak a megtérés és az Istenhez fordulás lehet. Szerintem Isten egy ébredést készít elő, ezért imádkozunk. Az emberek nagyon elfáradtak lelkileg, nagyon sok terhet hordoznak és várják az evangélium befogadását. Fontos az evangéliumot szólni. Én magam is és a Református Egyház is azt vallja, hogy aki Jézus Krisztust Isten fiának, Megváltónak tartja, az nekünk testvérünk. Aki Jézus Krisztust, a megváltót hirdeti, az evangéliumot hirdeti, az Isten országát hirdeti, azzal közös ügyünk van. Mert Krisztushoz hívunk, nem felekezethez, persze az adott egyházban éljük meg a hitünket és kell lenni egy helynek, ahol lelki otthonra találunk. Tegyük a dolgunkat hűséggel, odaadással, akkor Isten azt megáldja. De azokat a módszereket keresni kell, amelyeken keresztül embereket az örömhírrel meg tudjuk szólítani. Én azt látom, hogy az emberekkel el kell kezdeni beszélgetni, például az utcán megállva…  Meg kell hallgatni az embereket. Én olyan emberekkel is szívesen beszélgetek, akik egészen mást gondolnak a világról, mint én, sőt, fontos a párbeszéd, hogy ne egy burokban legyünk. Bibliai ige, hogy legyünk gyorsak a hallásra, késedelmesek a szólásra, késedelmesek a haragra. Nem szabad türelmetlennek lenni, szeretni kell az embereket, amint Isten szeret bennünket. Néha egy bátorító mosoly is elég. Sok ember számára már ilyen módon utat talált az evangélium. Keresem ezeket az indirekt alkalmakat, ahol megszólíthatjuk az embereket.

Nyilván, az adatokra érdemes odafigyelni. A legfrissebb népszámlálási adatok figyelmeztetnek minket. De! Az egyház Jézus Krisztus teste, és tudjuk, hogy Isten megőrzi az Ő népét mindvégig, akár ellenünkre, gyarló szolgái ellenére is. Az egyház néha kihaltnak látszik, de nem az. Jézus kicsiny nyájnak szólította övéit, de biztatta őket, hogy ne féljenek.

Mindent megtenni és mindent az Úrtól várni. Az áldást Ő adja, de az odaadó szolgálatot megáldja az Isten. Szolgálatunk a magvetés, a növekedés és a gyümölcstermés az Isten kezében van (1Korinthus 3,6). Szép természetből vett kép ez is, Isten munkálkodására nézve, amelyektől szintén hemzseg a Biblia (János 15,1−8).

A mai tendenciákkal mi nem tudjuk felvenni a versenyt, de nem is kell. Használjuk az online felületeket, ott is hirdetjük az evangéliumot, ez is nagy lehetőség. De a posztmodern folyamatok vágtatása minden értéket és edukációt, nevelést felülír, a szekularizáció, a városiasodás, a robotika, az elidegenedés és az elembertelenedés, a gürcölő rohanás, az önhitt önérdek, az én szabadságának és birtoklásának istenítése minden gátat áttört, a feszültségek növekednek, minden elbizonytalanodik.

Meggyőződésem, hogy Isten mindezekkel egy nagy ébredést készít elő. Addig pedig hirdessük és éljük az evangéliumot, a hitelesség fontos, az emberek szeretete nélkülözhetetlen, a nehéz helyzetben lévők szeretete különösen. Meg kell hallgatni az embereket, időt szánni rájuk, kivétel nélkül mindenkiben látva az értéket: gyorsnak lenni a hallásra és késedelmesnek lenni a szólásra (Jakab 1,19). Mi mindenkire csak reménységgel tekinthetünk. Ha kialakul egy bizalmi, baráti viszony, akkor szent tapintattal, de hitvalló bátorsággal szólalhat meg az evangélium. Mi csak végezzük a szolgálatunkat, és a megtapasztaljuk majd, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban (1Korinthus 15,58). Lesz vidám szüret! Gyönyörű ez a cím: Vidám Szüret. Csak tedd az Istentől rád bízott feladatot a magad helyén és lehetőségeiddel, és a vidám szüret, az áldás nem marad el!

- Szoktál-e családtagjaiddal, vagy barátokkal rendszeresen természetben időt tölteni, és ha igen, van hatása a természeti környezetnek a velük való kapcsolatodra? Ha igen, milyen hatást vettél észre?

- Amikor kisebbek voltak a gyermekeink, ez rendszeres volt. Mára felnőtt emberek. De nagy ajándéknak éljük meg azt, hogy még így is egy évben egy hetet együtt töltünk Feleségemmel és két lányunkkal. Ezek boldog és felejthetetlen napok, örök emlékekkel.

Nyáron arra odafigyelünk, hogy feleségemmel, Klárikával felfedezzük a közvetlen környezetünket. Ez a védett idő számunkra, miközben hálát adunk Istennek egymásért. Ilyenkor döbbenünk rá arra, hogy a közvetlen környezetünkben is annyi csoda van, amit még soha nem láttunk, noha harmincöt éve itt élünk.

A feleségem mindenben segít, teljesen együtt szolgálunk, ő a felekezet hitoktatója. Mivel én sokszor nem vagyok itthon, ő nagyon sok gyülekezeti adminisztrációt, beszélgetést, egyebeket átvesz és irányítja a munkát. 40 éve hűséges társam, 35 éves házasok vagyunk, több mint 5 évet udvaroltam neki. Egyik lányunk az autóiparban fejlesztő- és folyamatmérnök, a másik pedig állatorvos Balatonfüreden.

- Püspök Úr, számtalan feladatod és kötelezettséged mellett jut-e idő pihenésre, szórakozásra? Mivel töltöd idődet, amikor éppen nem dolgozol? Van-e bármilyen egyéb megjegyzésed a természeti környezetnek az emberek életében betöltött szerepével kapcsolatosan?

- Gyakran írok, készülök kint, ha jó idő van, teraszon, kertben… Minden nap komolyzenét hallgatok, Bach a legelső, de szinte minden komolyzenei szerző megragad. A könnyűzenét is nyomon követem. Rendszeresen járunk színházba, gyakran katartikus számunkra egy-egy előadás, szinte Isten-élmény. Minden nap olvasok valami szépirodalmat, havi egy kiemelt verset beragasztok a naplómba, a regényekre kevesebb időm van, de nyáron többet is előveszek, és gyűjtöm a többit a nyugalmasabb időkre, az Úr megtartó kegyelmében bízva, szeretem a képzőművészetet, festészetet, szobrászatot… Mindenben az Úr alkotásait látom, emberi eszközein keresztül tolmácsolva, hiszen az igaz művészet őszintén és ihletetten kiált az emberlét kínjaiból az isteni megoldás felé, akár tud erről, akár nem, miközben felragyogtatja azt, ami valóban szép, igaz, építő, gyönyörűséges, ezáltal pedig emelkedett élettel ajándékoz meg, hogy a hétköznapok darálójában is ezzel a lélekkel szolgálhassunk, élhessünk. A természet adta lehetőségek is ezt az emelkedettséget ajándékozzák nekünk.

Magam a tudományos munkák és püspöki publikációk, lelki írások mellett szépirodalommal foglalkozom, festek, rajzolok, verset is írok, novellákban megírtam gyerekkoromat… De ezeket inkább a magam számára, elkészült gyülekezetem története, az én időmet szubjektív önéletrajzban feldolgozva…

Egy ide illő versemmel hadd köszönjem meg a beszélgetést. A vers a szeretett, parókián ültetett cseresznyefánkról énekel, amely olyan gyönyörűen ontotta elénk gyümölcsét, amit a teraszról ettünk le, és minden évszakban csodáltuk, háttérben a templomtornyunkkal. Még korhadt törzzsel is hozta a gyümölcsöt, de tavaly már ki kellett vágatnunk… Megsírattuk.

“Hűséges

cseresznyefánk,

pirosló élet,

korhadó törzse,

mint a beteg derék,

alig tartja már,

mégis gyümölcsét

roskadozza elénk,

remény koronáját fonva

égbe nyújtózó

tornyaink köré…”

 

 

 

 


 

 

 


 

 

 

 

 


 

 


 

 

 

 

 

 


 



 

 

 

 


 

 

 


 


 


 

 

 


 

 

Kapcsolódó link:https://www.vidamszuret.hu/2024/06/07/hit-szeme-mindig-lenyeget-nagy-es-orok-egeszet-szemleli-interju-dr-steinbach-jozseffel-balatonalmadi-balatonfuzfoi-reformatus-lelkesszel/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. July 22., Monday,
Magdolna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 15127
Összesen 2009. június 2. óta : 41623581