Hitvallásos nyitottság – több ezren vettek részt a tatai REND-en

Június 21-23 között tartottuk egyházunk egyik legnagyobb rendezvényét, a REND-et (Református Egyházi Napok- Dunántúl), a dunántúli reformátusok nagy seregszemléjét és fesztiválját, immár tizedik alkalommal, ezúttal Tatán.

Miután ez egy többezres rendezvény nyílt téren, mindig is nagy kihívás volt, hogy a gazdag programsorozat miként tudja egyszerre megszólítani hűséges egyháztagjainkat, ugyanakkor minél szélesebb körből az érdeklődőket is. A nagy kihívás tehát az, hogy miként lehet egyszerre megőrizni a hitvallásos jelleget, de ugyanakkor tolmácsolni nyitottságunkat is. Amint ezt Steinbach József püspök a Renddel kapcsolatban, de a Zsinat lelkészi elnökeként egyházunk küldetésére nézve is hangsúlyozta, a hitvallásos jelleg és a nyitottság együttesének és egyensúlyának ma különös jelentősége van egyházunk szolgálatában. Ez a kettős kihívás nem kis feladat elé állítja keresztyénségünket.

A probléma abból fakad, hogy ma egyházunkat, de nyugodtan mondhatjuk, az egész keresztyénséget is gyakran éri az a vád, hogy túlságosan dogmatikus, ítélkező, szeretetlen, nincs benne tolerancia és nyitottság más nézetek elfogadására. E vádnak a szélsőséges formája, hogy a keresztyénség egy része egyenesen gyűlölködő. Sőt, még ezen is túllépve, a keresztyénséggel szemben olykor nyíltan is megfogalmazódik az az elvárás, hogy mintegy igazoljon és támogasson olyan nézeteket és értékrendeket is, amelyek nyilvánvalóan nem összeegyeztethetők a Bibliával. Én nem kétlem, hogy a látható egyház körein belül is, mint mindenütt, létezhetnek kirívó esetek, keresztyén hitünkhöz nem méltó megnyilvánulások, de aki az egyház hitvalló állásfoglalását az emberlét nagy kérdéseit illetően a gyűlölködéssel magyarázza, vagy azt várja, hogy az egyház tagadja meg, sőt forduljon szembe évezredeken keresztül hangoztatott üzenetével, az nem érti az egyház lényegét. Az egyház ugyanis nem véleményt közöl, egyet a sok közül, hanem abban a hitben végzi szolgálatát, hogy az Isten által az Ő Igéjében kijelentett igazságot tolmácsolja. Az igazság pedig nem lehet sokféle. Az igazság kizárólagos. Ha mindenkinek igaza van, akkor senkinek sincs igaza. Ha az evangéliumi üzenet igazsága csak egy igazság a sokféle igazság között, akkor ugyan miért legyek keresztyén? Ha az egyház mindenféle nézettel azonosulna valamiféle félreértelmezett szeretet és tolerancia nevében, akkor saját leglényegéről mondana le. Ez az egyház hitvallásos jellegének alapja. Ezért hát teljes félreértésen alapul egy olyan elvárás, amely az amúgy tényleg nagyra becsülhető nyitottság és tolerancia nevében, a keresztyénséget mindenféle világnézet és valóságértelmezés igazolására kívánná használni. Ha az egyház ebbe belemegy – sajnos, láttunk már rá külföldön példát – akkor saját identitását adja fel, s nemhogy újabb híveket „szerezne”, hanem a még megmaradt hitvallásos tagjait is elveszti. Emberileg szólva e hitvallásos jelleg megtartása az egyház megmaradásának a kulcsa.

Ugyanakkor az egyház által tolmácsolt üzenet igenis nyitott, hiszen Istennek a Jézus Krisztusban megjelenő egyetemes szeretetéről szól. Az evangéliumi üzenet univerzális, senkit nem zár ki Isten üdvözítő szeretetéből.
„Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban” (Galata 3, 28). A minden embertásunk felé való szeretetteljes odafordulás keresztyén minimum. Ugyanakkor Isten egyetemes szeretetének tolmácsolása messze nem azonos a mindent elfogadás és a mindennel való azonosulás hamis toleranciájával. Ez a kettős kihívás adja egyszerre keresztyén létünk feszültségét, lüktetését, dinamikáját és szépségét is. Mondani sem kell, hogy mai zaklatott, megosztott és hiszterizált világunkban, amikor az igazság-igények, valóságértelmezések és világképek néha intelligens, néha egészen eldurvult küzdelme folyik, a hitvallásos jelleg és a nyitottság együttes megélése és közvetítése az egyház szolgálatának alapvető feladata.

Hisszük, hogy ez a mostani REND is emlékezetes mozzanat marad arról, hogy a magyar reformátusságunk, s azon belül a dunántúli reformátusság is, meg akarja őrizni hitvallásos jellegét, de ugyanakkor nyitottsággal fordul minden embertársunk felé.